Te is szeretnéd tudni, mit is jelent a kisbabád mozgása, mekkora a jelentősége a mozdulatok mennyiségének, a helyének, jellegének? Aggódsz néha, hogy szerinted keveset vagy éppen túl sokat ficánkol? Túl piciket mozdul, vagy kiszakítja a hasfaladat?

A magzati mozgás a jólét jele. Tudnod kell azt is, hogy a baba mozgása idővel változik. Ha ezt nem tartod szem előtt, akkor bármilyen változás esetén csak felesleges aggódásnak teszed ki magad. Nagyjából a terhesség 18. hete körül, néha korábban, néha később, apró moccanásokat érzékelsz a pocakodban, olyan, mintha kicsi pillangók verdesnének.

 

Ahogy a baba nő, a mozgását kezdi koordinálni, a mozdulatai egyre erősebbek és határozottabbak lesznek. Ezek már érezhetően rúgások. Kb. a 32-34. hét után, amikor már egyre kevesebb hely van a méhedben, a baba inkább csak helyezkedik, fészkelődik. Ez gyakori és normális, de mivel megváltozik a mozgás jellege, aggodalmat szülhet. Az pedig teljesen mindegy, melyik tájékról érzed a mozgást.

Mozgás számolása

Ha sokszor aggódsz, akkor számold a mozdulatokat, abból inkább meg lehet állapítani a baba hogylétét, mint a mozdulatai milyenségéből. Tulajdonképpen ez is egyfajta szűrőmódszer, amiből a baba állapotára tudsz következtetni, és külön jó benne, hogy bárhol és bármikor te magad elvégezheted.

Az általános módszer: a bal oldaladon fekve, vagy egy kényelmes karosszékben, evés után 20 perccel egy órán belül 10-szer “kell” megmozdulnia. Ha fél óra alatt nem tudsz öt mozgást megszámolni, lehet, hogy csak alszik. Ekkor pánik helyett először meg kell próbálni felébreszteni és mozgásra serkenteni. Ebben segíthet a séta, zaj, pocaksimogatás, csoki. Naponta legalább egyszer, de jobb kétszer számolni. Mindegyik mozgás érvényes, akár kicsi, akár nagy. Ha a baba egyáltalán nem mozog, vagy nagyon lelassult, vagy ijesztően gyorsak a mozdulatai, érdemes felhívni az orvost.

Magzatmozgás az első trimeszterben

A baba az első trimeszterben hihetetlen tempóban fejlődik, és hamarabb is kezd mozogni, hogy bármit is észlelnél belőle. Nyilván azért, mert még túl kicsi hozzá, de azért ő ott bent rendesen akrobatikázik. Ez ultrahangon látható. Ha bármilyen okból gyakrabban ellenőriznek már ebben az időszakban is, meglepődhetsz, hogy miket művel. A mikor mozdult meg kérdés ezért már régen értelmét vesztette, mert az ultrahangnak hála tudjuk, hogy sokkal hamarabb mozog, mint hogy mi érezhetnénk.

Magzatmozgás a második trimeszterben

Nagyon kevesen érzékelik már a negyedik hónapban a csöpp baba ficánkolását. Leginkább azok, akik már nem az első babájukat várják, meg néha azok is, akik nagyon vékonyak. A legtöbben nem tudják, mit is kell érezni, és pár hetet még várniuk kell.

Az ötödik hónap körül a kismamák többsége már érez némi fészkelődést. Ahogy a baba növekszik, erősödnek az izmai, fejlődnek a motorikus készségei, egyre nagyobbakat üt és rúg. Még mindig elég kicsi ahhoz, hogy bukfencezni is tudjon. Ha már észleltél bármilyen erős mozdulatot, ne ess kétségbe, ha aztán néhány napig nem érzel ilyesmit. Még annyira pici, teljesen normális, hogy nem érzed rendszeresen. Ha viszont még semmilyen mozgást sem érzel az ötödik hónapban, akkor rá kell pillantania az orvosnak, hogy minden rendben van-e.

A hatodik hónapban érezhetően rákapcsolnak a babák. Gyakori tapasztalat, hogy a baba aktívabb a lefekvéskor, vagy evés után, esetleg stressz hatására (bár arra inkább mozdulatlanná szoktak dermedni), ez azonban kicsit félrevezető. Annyi mindenre figyelsz napközben, hogy nem is mindig veszed észre, hogy ő is mocorog.

Magzatmozgás a harmadik trimeszterben

magzatuzenete_9Egyre kevesebb a helye a pocakban, de annyi azért még akad, hogy néha hosszabb időn át ficánkoljon. Az ütései és rúgásai egyre erősebbek, de amíg nem fáj, addig megnyugtató, megmosolyogtató és megható is egyben. A babák már most sem egyformák, tehát se más babájával, se a te korábban született babáddal ne hasonlítsd össze a tornázási szokásait. Teljesen felesleges. Ha pedig szokatlanul aktívnak tűnik, nem jelenti azonnal azt, hogy a gyermeked hiperaktív lesz.
Ne lepődj meg, ha néha teljesen más típusú érzés kerít hatalmába, mozgásnak tűnik, de mégsem olyan. Aha, csuklik.

A nyolcadik hónapra már egész szűkös kezd lenni a lakhelye, ezért sokkal kevesebbet akrobatikázik, mint eddig. Érezheted az ütéseit, rúgásait, ami már látszik is kívülről. Ha finoman megnyomod, a baba valószínűleg megrúgja vagy megüti a kezed. Ha apa kiabál neki a köldök nevű szócsövön keresztül, bizony kaphat néhány állast, ha nem tetszik a csemetének. Jó ötlet énekelni, mesélni. Van már szabályos alvási és ébrenléti ciklusa is, ezért ha éppen semmit sem érzel, valószínűleg alszik. Ha 12 órán keresztül nem érzel mozgást, hívd fel az orvost.

A kilencedik hónapra annyira nincs már helye, hogy az eddig megszokott és élvezett rugdalózásra, forgásra nem képes. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem érzed, dehogynem, csak nem olyan gyorstüzelő módon. A bordáid, rekeszizmod kaphat néhány kellemetlen ütést és rúgást, azt hiheted, valamit rosszul csináltál, és büntiben vagy. Ha ilyenkor pózt változtatsz, általában segít. Egy ideig.

Közvetlenül a szülés előtti hetekben, ha a baba befordult a szülőcsatornába, megint megváltoznak a mozdulatai. Erősen érezheted a fejét, viszont a lábai már valószínűleg nem ütnek lyukat a bordáidba. Normális, ha kevesebbet mozog, mint eddig, de az is, ha csak kicsit vesz vissza a tempóból.

Forrás: piszenpisze.hu

Képek: web