Ha nyomasztanak a várandósságod körüli hercehurcák, gondolj arra, hogy egy produktív istennő vagy!

Mi történik a babával?

Néhány hete az orvos már meg tudja hallgatni a babaszívverését sztetoszkóppal vagy magzati hangtölcsérrel. Befejeződött a baba nemének kialakulása is: ha fiú, heréi alászálltak a herezacskóba, a lány magzat hüvelye pedig üregessé vált. Mélyen az ínyben már fejlődőben vannak a végleges fogak csírái. A baba egyre ügyesebb: ha éppen úgy tartja kedve, fityiszt is tud mutatni, és képes megérinteni és fogni saját lábfejét is. Megállapítható, melyik kezét használja inkább, az ujjain pedig ráncok kezdenek kialakulni, melyekből saját, egyéni ujjlenyomata lesz. Ekkorra már kialakult az alvás és a tevékenység napi ritmusa: rúgásai és döfködései tudatják, mikor a legélénkebb, azonban ez általában azokra az éjszakai órákra esik, amikor te aludni szeretnél.

A baba mérete

A baba a fejtetőtől a farokcsontig nagyjából 22 centiméter, és megközelítőleg 700 gramm.Ebben a szakaszban, a kicsi már elkezdi felhalmozni a vas-tartalékait, ezért szervezetednek fokozottan szüksége van az ásványi anyagokra és a magzatvédő vitaminokra. A vér térfogatának megnövekedése szintén igényli a magasabb vasbevitelt. A legjobb, ha a vasat élelmiszerekből nyered étrend-kiegészítők helyett. A különböző gabonapelyhek, vörös húsok, a tojás, a máj, sóska és spenót nagyszerű források. A vas felszívódását a C vitamin segíti elő, ezért egy pohár frissen facsart narancslé kíséretében fogyaszd ezeket.

Mi történik a mamával?

Arcod mind inkább élettelivé, ragyogóvá válik, mivel a bőröd alatt intenzívebben áramlik a vér. Ám a terhességnek eme kellemes mellékhatása mellett kevésbé örömteli tüneteket is tapasztalhatsz hasad méretének és súlyának növekedése miatt, például egyre gyakrabban kell meglátogatnod a mellékhelyiséget.

A terhesség 25. hetében egyes fizikai mozgások már megterhelést jelentenek számodra, sokkal hamarabb elfáradsz és nehezebben lélegezel. Pocakod növekedésével a bőröd húzódhat, és feszülő érzést tapasztalhatsz. Ha eddig nem is gondoltál rá, akkor most már mindenképp célszerű valamilyen testápoló krémet vagy olajat használnod bőröd rugalmasságának megőrzésére.

huszonotodikhetBeszéljünk egy kicsit a másik létfontosságú személyről, aki nélkül a kis csoda nem jöhetett volna létre, és nem kapálózhatna most is szüntelenül odabent. Ő a párod, aki (bár nem olyan mértékben, mint te) nagy változásokon megy keresztül, melyek bár nem fizikai jellegűek, de mégis nagyon jelentősek. Számára a várandósságod időszaka nem jelent közvetlen testi kontaktust az aprósággal, és nincs olyan mértékben közel hozzá érzelmileg, mint a mama. Ezért fontos, hogy őt is bevond a szülőségbe. Beszélgessetek a kicsiről, figyeljétek együtt a növekvő pocakodat, kérd meg, hogy ő is beszéljen a picivel.

Ha butaságnak tartja, hogy a hasaddal kommunikáljon, magyarázd el neki, hogy az odabent lakó csöppség igenis hallja, amit mond, és megnyugszik a szavaitól. Ne lepődj meg, ha kedvesed változtat megjelenésén, például szakállt, bajuszt növeszt, vagy új tevékenységbe kezd. Neki is meg kell találnia a helyét ebben az új szerepben, amit az apaság jelent számára. Mindenképpen beszéljétek meg egymással a kételyeiteket, félelmeiteket, hiszen ez nagyon sokat jelenthet mindkettőtöknek. Egyes szülők félnek, hogy nem fogják eléggé szeretni a gyermeküket, ezt a kétséget nem kell szégyellned, sokan vannak így vele. Azt tudnod kell, hogy amint a karodban fogod tartani a kis jövevényt, fellobbannak benned az anyai érzések, és gondoskodó, szerető anya leszel, csakúgy, mint a párod, aki pedig igazságos, példamutató apává lesz.

Terhességi tünetek

Hátfájás

A hátfájás alapvetően két okra vezethető vissza: a szülésre készülve ízületeid a korábbinál nagyobb mértékben ellazulnak, illetve egyre növekvő pocakod miatt a súlypontod fokozatosan eltolódik. Számos módon enyhítheted azonban ezt a tünetet. Válassz kényelmes, háttámlával ellátott széket, mely lehetővé teszi, hogy a térded magasabban legyen csípődnél. Aludj kemény matracon, lehetőleg az oldaladon fekve, a pocakod alá és a két lábad közé pedig tegyél egy-egy párnát. Ha emelned kell, a térdedet hajlítsd be, hátadat pedig tartsd egyenesen, és amennyiben nagyobb súlyt cipelsz, fordíts figyelmet az egyenletes súlyeloszlásra is. A fájdalom gyorsabban elmúlik, ha az érintett területre melegített párnát helyezel, illetve megmasszíroztatod.huszonotodikhet1

Lábgörcs

A szakemberek is vitatkoznak azon, hogy mi okozza a terhesség előrehaladtával egyre inkább erősödő lábgörcsöt. Néhányan a kalciumhiánynak tulajdonítják, mások a folyadék lábban való felgyülemlésének, megint mások pedig a lelassult keringésnek – mindennek azonban a végeredmény szempontjából nincs túl nagy jelentősége.

A kellemetlen tünetet hatásosan enyhítheted, ha mezítláb járkálsz a lakásban vagy a kertben. Segíthet a láb és a lábfej nyújtása, lazítása, masszírozása is.

Milyen tápanyagra van szükséged?

A terhesség során, ha nem is a szó szoros értelmében véve, de vitaminok és ásványi anyagok tekintetében valóban kettő helyett kell étkezned. A baba ugyanis a szervezeteden keresztül juthat hozzá a nélkülözhetetlen anyagokhoz, emellett pedig neked is szükséged lesz néhány vegyületre, hogy egészségesen várd gyermeked.

B-vitamin, magnézium

A B6-vitamin és a magnézium amellett, hogy jótékony hatással van a kedélyállapotodra, a lábgörcsök megelőzésében, illetve elmulasztásában is fontos szerepet játszik.A B6-vitamin ajánlott napi mennyisége: 2,2 milligramm.
Forrásai: teljes értékű gabonák, dúsított müzlik, zöldségek, sovány húsok, hal, tojás, tej, tejtermékek.A magnézium ajánlott napi mennyisége: 320 milligramm.
Forrásai: teljes értékű gabonafélék, hüvelyesek, diófélék, hús, tej.

 

Forrás: babamama.hu, femina.hu

Fotók: web