7-9 mm hosszú pocaklakód a hét végére nagyjából akkora lesz, mint egy szem áfonya. Bár ez első hallásra aprónak hangzik, de a baba már 10.000-szer nagyobb, mint a fogamzáskor! Őrület, nem? Addig azonban, amíg a csöppség ezt a tetemes méretet el nem éri, még nagyon sok minden történik!

Mi történik a babával?
A kisbabád arca ezen a héten még határozottabbá válik. A szemei már nyitva vannak, de írisze még nincs. A végtagbimbókon már megjelennek a kezek és lábfejek kezdeményei, bár ezek ekkor még inkább apró uszonyoknak tűnnek, mint végtagoknak.

A köldökzsinór – az összeköttetés a babád és a méhlepény között – már jól kivehető. A táplálás feladatát, amelyet eddig a korionbolyhok (melyekkel az embrió a méhed nyálkahártyájába kapaszkodott) végeztek, immár a köldökzsinór kezdi átvenni.

A hét végére agya, és gerincveleje is használatba kerül, ékes bizonyítéka ennek, hogy az első magzati mozgás – bár ezt te még nem érzed – már ekkor megtörténik.

Kezd kialakulni magzati emésztőszerve, a már jelen lévő utóbéllel. A farok még jól kivehető, de a tizedik hét környékén elhal. A magzati tüdő ugyancsak fejlődik.

A baba mérete

A baba a fejtetőtől a farokcsontig megközelítőleg 4-5 milliméter.

Esetleges problémák

Bár a terhességek nagy része gond nélkül lezajlik, esetenként adódhatnak komplikációk. Jó, ha tisztában vagy vele, melyek ezek, így ugyanis időben jelezheted a problémát orvosodnak, a rendszeres felügyelettel és kezeléssel pedig általában megelőzhető a nagyobb baj.

Vérzés

Mivel a vetélések nagy része a terhesség első trimeszterében történik, ekkor a legapróbb aggasztó jelre is érdemes figyelned. Kisebb-nagyobb mértékű vérzés előfordulhat anélkül is, hogy a babának bármilyen baja esne, ám a vetélés veszélye sem zárható ki. Feltétlenül tájékoztasd róla az orvost, aki hasonló helyzetben valószínűleg belsőmedence-vizsgálatot végez, illetve elküld ultrahangra, hogy meggyőződjön róla, magzatod rendben fejlődik-e. Ennek függvényében dönt majd arról, hogy szükség van-e kezelésre, és, ha igen, milyenre.

Lehet, hogy a vetélést sebészeti varrat behelyezésével előzi meg, amit aztán szülés előtt majd eltávolítanak. Bár a közösülés a legritkább esetben okoz vetélést, elképzelhető, hogy arra kér, a biztonság kedvéért a terhesség 12. hetéig ne élj szexuális életet.

Méhen kívüli terhesség

Az altesti fájdalom, a hüvelyvérzés és az eszméletvesztés egyebek között méhen kívüliterhességre is utalhat, ezért, ha bármelyik jelentkezik, azonnal jelezd az orvosodnak.

Mi történik idekinn?

A héten még sajnos nem tudunk jó hírrel szolgálni. Az émelygéssel, hányingerrel induló reggeleknek koránt sincs vége. Igyekezz továbbra is – a lehetőségeknek megfelelően – sokat pihenni.

Egy fontos feladatod azonban van: ha még nem voltál, akkor most itt az ideje az első orvosi vizsgálatnak, amelynek a 12. hét előtt meg kell, hogy történjen.

A fogamzás után öt héttel fölpuhul a méhfal, hogy lehetővé tegye a hólyagcsíra beágyazódását. Bár nem valószínű, hogy ebben a korai szakaszban belsőleg vizsgálnának, ha mégis, akkor orvosod számára tapintható a méhszáj puhasága. További belső változás a méhnyak nyákjának megvastagodása, ami azért sűrűsödik be, hogy dugót képezzen a méhnyak nyílásában. Ez biztosítja, hogy a terhességalatt a méh elzáródjon a külvilágtól. A dugóként szolgáló nyákcsap hetekkel vagy napokkal a szülés előtt távozik majd, amikor a méhszáj tágulni kezd. Az ötödik héten természetesen már a testedben is tapasztalhatsz változásokat. Az egészséges lefolyású terhesség alatti súlygyarapodás ajánlott mértéke 9-13,5 kiló között mozog, ha azonban az átlagosnál vékonyabb vagy, orvosod ennél többet is javasolhat.
Az újszülött súlya általában 3,9 kiló alatt van. A terhesség alatti súlygyarapodás többi részét a méhlepény, a magzatvíz, a fölszaporodó vérmennyiség és a kitágult méh, illetve mell teszi ki. Terhesség idején a nőknél néha vízvisszatartás léphet föl, ami a súlygyarapodás egy részét indokolja.

Tippek

  • Vegyél egy jó könyvet! A vizsgálatok előtti hosszú várakozások idejére, és lusta délutánokra kitűnő elfoglaltság lesz belemélyedni egy izgalmas történetbe!hetedikhet2

Milyen tápanyagra van szükséged?

A terhesség során, ha nem is a szó szoros értelmében véve, de vitaminok, ásványi anyagok és tápanyagok tekintetében valóban kettő helyett kell étkezned. A baba ugyanis a szervezeteden keresztül juthat hozzá a nélkülözhetetlen anyagokhoz, emellett pedig neked is szükséged lesz néhány vegyületre, hogy egészségesen várd gyermeked.

Szénhidrátok

A finomítatlan, illetve összetett szénhidrátokra részben a magzat és a méhlepény egyre gyorsuló ütemű növekedéséhez, részben pedig az anyasággal kapcsolatos szövetek felépítéséhez van szükség. Mivel magas a rosttartalmuk, laktatóak, miközben nem hizlalnak, így fogyasztásukkal megelőzhető a felesleges súlygyarapodás is.

hetedikhet3Ajánlott napi bevitel: 200 gramm, ha a terhesség előtt átlagos testalkatú voltál, 180 gramm, ha a terhesség előtt túlsúlyos voltál, 160 gramm, ha a kontrollvizsgálatok során magas vércukorértéket mérnek.
Forrásai: teljes kiőrlésű lisztből készült tészták és kenyérféleségek, barnarizs, finomítatlan gabonapelyhek, zöldségek és gyümölcsök, szárazbab, sárgaborsó.

Mit ne fogyassz?

Hogy megelőzhesd a túlzott súlygyarapodást, illetve a terhességi diabéteszt, tartózkodj a finomított, illetve egyszerű szénhidrátok fogyasztásától.

Ezek a fehér kenyérben, a hántolt rizsben, a finomított gabonafélékben, a süteményekben és kekszekben, a cukorkákban, valamint a szörpökben, az üdítőitalokban lelhetőek fel nagyobb mennyiségben.

Forrás: babamama.hu, femina.hu

Fotók: web