E hét végéig a babádnak már konkrétan kirajzolódnak az ujjai és lábujjai. Arcocskája egyre jobban hasonlít arra a pofira, amiben később annyit fogtok gyönyörködni. Bár a szemhéjak még csukva maradnak a 25-27. hétig, a külső fül és felső ajak már teljes.

Bár a pocaklakó foga csak a születés után több hónappal töri át az ínyt, már ekkor megkezdődik az apró kis fogbimbók kialakulása. Az agy bámulatos sebességgel növekszik, minden percben egynegyed millió új idegsejt termelődik! Ahogyan az idegsejtek között egyre bonyolultabb hálózatok jönnek létre, babád mind újabb, és újabb dolgokra lesz képes.

Mivel a pöttöm gyors növekedés fázisába lépett, energiájának (és így a tiédnek is) nagy részét a gyarapodásra fogja fordítani. Mérete már körülbelül 4 milliméter a feje búbjától a fenekéig (ultrahang papíron CRL=ülőmagasság).  S a súlya hozzávetőleg 4-5 gramm! Igazi kis vasgyúró, nemde? A tizedik hét gyakran határkő a baba fejlődésében. Testének tervrajza ekkorra már meghatározódott, és a következő hat és fél hónap alatt bekövetkező folyamatos sejtosztódás és -növekedés ezen terv szerint megy végbe.

A terhesség ezen szakaszában a baba már kissé emberszerűbb kinézetet ölt. A fejlődéshez tartozik a kéz és a láb ujjainak elkülönülése, a fogcsírák és az ízlelőbimbók megjelenése, a farok eltűnése, valamint az agy folyamatos növekedése. Ez utóbbi rendkívüli gyorsasággal történik, és teljesen kifejlődik a magzati szív.

Bár a külső ivarszervek további egy hétig még nem jelennek meg, a fiú baba heréi már tesztoszteront termelnek, ami a férfias fejlődés útjára tereli őt. A baba számára a legnagyobb újdonság, hogy a tizedik hét végére túljut a születési rendellenességek kialakulásának veszélyes időszakán.

A baba mérete

A baba a fejtetőtől a farokcsontig nagyjából 31-42 milliméter, illetve megközelítőleg 5 gramm.

Mi történik a mamával?

A korábbiakhoz hasonló fáradságérzet megsokszorozódhat, hiszen energiád nagy része a gyorsan fejlődő babádra összpontosul. Ha teheted, aludj minél gyakrabban nap közben (ha nem lehetséges, akkor legalább munkaidő után), ez sokat fog segíteni, hogy kiegyensúlyozottabbnak és pihentebbnek érezd magad. Bár lehet, hogy most erről hallani sem akarsz, azonban szakértők szerint a mozgás is segíthet a fáradságérzet leküzdésében. Mindenesetre nagyon egészséges, ha választasz valami olyan sportot, vagy mozgásformát, amit a várandósságod alatt végezhetsz. Ilyen lehet a jóga, sétálás, vagy a kismama fittness. A könnyű edzések nagy segítséget jelentenek a szülésre történő fizikai felkészülésben.

A terhesség során legalább két alkalommal ajánlott felkeresned a fogorvost, tehát, ha még nem tetted meg, akkor itt az ideje, hogy az első vizsgálat időpontját leegyeztesd. Mint ahogyan már említettük, a fogínyed megduzzadhat, sőt akár vérezhet is mostanában. A szakorvosi ellenőrzés, az alapos tisztítás, a megfelelő kalcium-, fehérje-, C- és D-vitamin bevitel segíteni fog abban, hogy fogaid és az ínyed a várandósság alatt is egészségesek maradhassanak. Hidd el, nagyon sok kellemetlenségtől fogod megkímélni magad, ha már most odafigyelsz erre!

A héten már elkezdesz álpocakot növeszteni. Ál, hiszen ez a hasika még nem a méhed növekedésének következménye, hanem a felfúvódás eredménye. Ettől, és a derekadon megjelent párnácskáktól eltekintve még mindig bomba formában vagy. Megnövekedett melleiden fantasztikusan néznek ki a blúzaid. Ez a megfelelő alkalom, hogy pároddal egy izgalmas randevút tervezzetek! Ez talán a fáradtságot is elűzi…

Tippek

  • A véráramlás javítása érdekében most megtett lépések segíthetnek megelőzni a várandósság későbbi szakaszában megjelenő tizedikhet3visszereket. A már említett mozgás, a test bal oldalán történő fekvés, a lábak megemelése (alátámasztott térddel), illetve a nyújtott lábakkal történő ülés egyaránt segítséget jelenthet a renyhe keringés megelőzésében.
  • Sosem túl korai elgondolkodni a költségvetésen és a pénzmegtakarításon.  Fontos, hogy elkezdjétek a terhességgel járó támogatások és segélyek böngészését is, és ha valami hiányzik a feltételek közül, még idejében pótoljátok.
  • Voltál már bárányhimlős? Ha igen, akkor a védelmet biztosító antitesteket átadod a babának. Hasonló helyzet áll elő, ha még a várandósság előtt megkaptad a bárányhimlő elleni védőoltást. Ha azonban ez nincs így, akkor nagyon vigyáznod kell, hogy ne kapd el a betegséget, mert ez komoly szövődményeket okozhat! Erre megoldás lehet, ha a körülötted élők beoltatják magukat.

Terhességi tünetek és enyhítésük

Szervezeted lépésről lépésre felkészül a terhességre, aminek egyre inkább érzed a fizikai hatásait. Ez teljesen normális jelenség, és hosszabb távon semmiféle utóhatása nem marad. Mindazonáltal módodban áll enyhíteni a panaszokat.

Hangulatingadozások

Ebben az időszakban a legnagyobb kellemetlenséget a hangulatingadozások okozhatják, melyek a nagy mennyiségben termelődő humán magzathártyai gonadotrophin nevű hormonnak, azaz a HCG-nek köszönhetően jelentkeznek. Teljesen természetes, ha a várandósság idején ellentétes érzelmek törnek rád, ám módodban áll tenni ellenük, elsősorban tested és lelked kényeztetésével.

tizedikhet

Munka közben tarts néhány perces szüneteket, és mozgasd át magad. Ha teheted, járj kismamajógára, a rendszeresen végzett gyakorlatok ugyanis kiválóan oldják a feszültséget. Ezt a célt szolgálja az Aquanatal elnevezésű vízi mozgásforma is, melyet kifejezetten várandós anyák számára fejlesztettek ki. A végletes érzelmi megnyilvánulások azonban nemcsak neked okozhatnak kellemetlenséget, de esetenként konfliktushoz vezethetnek pároddal is. Ezért különösen fontos, hogy szakítsatok időt az esetlegesen felmerülő problémák megbeszélésére, amikor mindketten kifejezésre juttathatjátok érzelmeiteket, illetve megfogalmazhatjátok aggályaitokat, félelmeiteket.

Milyen tápanyagra van szükséged?

D-vitamin

A zsírban oldódó D-vitamin létfontosságú a baba agyának fejlődéséhez. Ez a vitamin főként a nap ultraviola-sugárzásának hatására szintetizálódik a bőrben – azoknak, akiket kellő mértékű napsütés ér, általában elegendő D-vitamint termel a szervezete. A várandósság alatt azonban nem javasolt hosszan tartózkodni a napon, mivel így tested felhevülhet, ez pedig ártalmas lehet a babára nézve. Ilyenkor természetes forrásokból is hozzájuthatsz a vitaminhoz.

Ajánlott napi mennyiség: 10 milligramm.
Forrásai: tej, margarin, vaj, kivi, papaya, eper, tojás, karfiol.tizedikhet1
Omega-3 zsírsav
Az esszenciális zsírsavak jelenlétére feltétlenül szükség van a D-vitamin felszívódásához.
Ajánlott napi mennyiség: 10-20 gramm, azaz egy-két evőkanál hidegen sajtolt növényi olaj.
Forrásai: a hidegen sajtolt növényi olajak és a halhús mellett kisebb mennyiségben tartalmazza az avokádó, a diófélék, a húsok, a vaj és a sajt.

Mit ne fogyassz?

Ha eddig még nem tetted volna, ideje lemondanod a lágytojásról, a pástétomokról és az érett, lágy sajtok, valamint a nem megfelelően hőkezelt tej és tejtermékek fogyasztásáról, ezek ugyanis liszteriózist okozhatnak. Ez a fertőzéses betegség az egészséges felnőtt ember esetében általában enyhébb, influenzaszerű tünetek kíséretében lezajlik. Ám a várandósság alatt magában hordozza a vetélés, a magzati elhalás, a koraszülés, valamint az agyvelő- és tüdőgyulladás veszélyét. Mivel a baktérium a nyers húson, zöldségeken, gyümölcsökön is fellelhető, alaposan moss kezet, ha ezekkel érintkeztél. Annak érdekében, hogy megelőzhesd a fertőzést, a hűtőszekrényt gyakran olvaszd le, és mosd ki ecetes vízzel. Ügyelj arra, hogy hőmérséklete mindig 5°C alatt legyen, és még ekkor se tárold benne sokáig az élelmiszereket.
Forrás: babamama.hu, femina.hu

Fotók: web