Attól függetlenül, hogy a babád a méhedben van, már tud figyelni, érezni, érinteni és látni. Az egyetlen dolog, ami elválasztja a kinti élettől az a szülőcsatornád.

Mi történik a babával?

Az utóbbi hetekben végtermék halmozódott fel a baba beleiben. Ezt a zöldes-feketés anyagot magzatszuroknak nevezik. Egyebek mellett a vérsejtek szétesésekor visszamaradó anyagból, a bélfalról levált sejtekből, illetve a magzatvízbe került és onnan lenyelt bőrsejtekből és lanugóból áll. A baba a születés után először magzatszurkot ürít, de ezt alkalomszerűen a szülést megelőzően is kiválaszthatja – ebben az esetben ez a kellemetlen zöldes-feketés réteg borítja a születéskor.harmincnyolcadikhetA fiúk esetében a két herének már le kellett szállnia a herezacskóba. Mire megszületnek, mindkettőnek a helyén kell lennie, bár a fiúk egy százalékánál ez nem következik be. A le nem szállt here gyakran az első évben a helyére kerül, ellenkező esetben azonban a gyermeken műtétet kell végezni, hogy megelőzzék a későbbi komplikációkat: a terméketlenséget, az éles alhasi fájdalmat vagy a hererákot.

A baba mérete

A baba a fejtetőtől a farokcsontig nagyjából 35 centiméter, és megközelítőleg 3,1 kilogramm.

Most már bármelyik nap megtörténhet! A baba kihordottnak számít, habár a szülés hivatalos időpontja még két hét. Amíg te egyfolytában azt figyeled, hogy nem-e elkezdődött a vajúdás.

Mi történik a mamával?

Közvetlenül az összehúzódások megindulása előtt jósló fájásokat érezhetsz, melyek nem tévesztendőek össze a Braxton-Hicks összehúzódásokkal. Csaknem olyan erősek, mint a valódi fájások, de nem válnak rendszeressé, és elmúlnak, ha megmozdulsz. Hogyan tehetsz különbséget a kettő között? Amikor nem vagy biztos benne, akkor nem valószínű, hogy valódi fájásokról van szó, mindenesetre, ha mozgás hatására sem enyhül a kellemetlen érzés, és a magzatvíz is elfolyik, valószínűleg ideje kórházba menned.A szülés ekkor már bármelyik nap megindulhat, ugyanis az anyáknak csak kis hányada hozza világra csemetéjét a megjelölt időpontban. A vajúdás első szakaszában erős méhösszehúzódások történnek, melyek hatására rövidül, vékonyodik a méhnyak, és tágul a méhszáj, ezáltal lehetővé válik a babának a szülőcsatornán történő áthaladása. A második szakasz, amikor a baba előbukkan a hüvelyből, a harmadik pedig a méhlepény megszülése. Gondolkodj el azon, hogy a teljesen természetes szülést választod-e, vagy igényt tartasz valamilyen fájdalomcsillapítóra.

Beszéld meg a pároddal, hogy milyen szinten szeretne részt venni a szülésben. Ne haragudj rá, ha esetleg nem szeretne bemenni a szülőszobába. Vannak, akik elájulnak a látványtól, mások nem szeretik végignézni a fájdalmas procedúrát, inkább odakint járkálnak, és várják, hogy végre bemutassák nekik lánykájukat, vagy kisfiukat. Azonban, ha elég bátor, és elszánt, akkor fogadd örömmel, hogy melletted lesz fizikailag is, és fogja a kezed. Ha vállalkozik rá, még a köldökzsinórt is elvághatja. Ettől nem kell félni, mert nem tartalmaz idegeket, így sem a mamának, sem pedig a babának nem okoz fájdalmat az elvágása.

Ahogy a méhszájad elkezd kitágulni, a nyákdugó távozik a méhnyakból. Ez egy vastag, barnás képződmény a méhszáj előtt, ami a magzat fertőzésekkel szembeni védelméért felelős. Amikor a dugó elvégezte dolgát, búcsút int a méhnyaknak, és kilökődik. A nyákdugó eltávozhat a szülés megelőzően 1-2 héttel, vagy pár órával, de akár a szülés előtt közvetlenül is. Akkor válik le, amikor a méhszáj lazulni és vékonyodni kezd, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a szülés megkezdődik.harmincnyolcadikhet3

Ha áramütésszerű fájdalmat érzel a lábadban, és hüvelyedben az annak köszönhető, hogy a pici megnyomott egy ideget a pocakodban. Biztos, hogy most már nem csak az idegeid nyomkodja, hanem, ahogy egyre lejjebb süllyed a medencédbe, teljesen kilapítja a hólyagod. Akármilyen kellemetlen is az állandó mellékhelységbe való járkálás, mégis fontos, hogy folyamatosan igyál, a megfelelő vízutánpótlás érdekében. Mindig tarts a közeledben egy palack vizet, hogy ne kelljen állandóan kiszaladgálnod a konyhába (és tartalékolhasd az energiáidat a fürdőszobai látogatásokra).

Terhességi tünetek és enyhítésük

Gyomorégés

A szüléshez közeledve kifejezettebben jelentkezhet a gyomorégés. Ennek oka, hogy a gyomor és a nyelőcső közötti záróbillentyű ellazul az ilyenkor termelődőterhességi hormon, a progeszteron hatására, így pedig a gyomorsav feljut a nyelőcsőbe, égő érzést okozva a mellkasban, illetve a szív tájékán. Emellett a progeszteron lassítja a gyomortartalom ürülését is, hogy az elfogyasztott táplálékból a lehető legtöbb tápanyag szívódhasson fel.A tünetet enyhítheted, ha gyakrabban eszel kisebb adagokat, illetve lefekvés előtt már nem étkezel. Segíthet az is, ha lassabban eszel, így ugyanis a nyálban lévő enzimek hatékonyabban bontják le a táplálékot, mielőtt még az a gyomorba kerülne. Megkönnyebbülést hozhat egy pohár tej elfogyasztása is, lehetséges azonban, hogy savlekötőre lesz szükséged – erről kérd ki orvosod véleményét.

Mit ne fogyassz?

harmincnyolcadikhet2

Kerüld a fűszeres, zsíros, savas ételek fogyasztását, mivel ezek fokozzák a gyomorégést. Hasonló okokból mondj le a kávéról is, ha eddig még nem tetted.

Tippek

Ha már nem éred el a lábujjkörmeidet, kérd meg a párod, hogy vágja le körmeidet (ezzel is gyakorolhatja a gondoskodást). Vagy, ha profira vágysz, menj el egy pedikűröshöz, hiszen a lábaid igencsak szem előtt lesznek a szülésnél.

 

Forrás: babamama.hu, femina.hu

Fotók: web