Mint tudjuk, a második hét végén/harmadik hét elején megtörtént az ovuláció, vagyis az érett pete elhagyta a tüszőjét, s nekivágott vándorútjának a petevezetőn keresztül, ahol összetalálkozott a kedvesed által bejuttatott kitartó hímivarsejtekkel. A legfürgébb kis fickó meg is termékenyítette, így a sejt immáron zigótaként folytatja útját a méhed felé, hogy ott beágyazódjon és megkezdhesse a fejlődést.

Ez a kis sejtecske már egy tökéletes egész… Minden információ benne van, ami a babád fejlődéséhez szükséges; meghatározza a kicsi szeme színét, és minden más, genetikailag örökölhető tulajdonságot. Csodálatos érzés, igaz?

Mi történik odabenn?

Habár érett petesejtedet még csak nemrégiben termékenyítette meg valamelyik ügyes kis hímivarsejt, 20-25 órán belül a zigóta máris lázas munkálatokba kezd. Ennyi idő elteltével már átesik egy sejtosztódáson, így párban folytatja a vándorlást.

A következő 72 óra alatt, ez a kis sejtpáros további három osztódáson megy keresztül, így jön létre a szedercsíra (azaz morula).További osztódás után hólyagcsíraként (más néven blasztula) éri el a beágyazódásra felkészült méhedet.

Mi történik a babával?

A terhesség első hetei alatt a baba nagy fejlődésen megy keresztül, minden nap jelentős változásokat hoz. Egyetlen sejt mindössze hét nap alatt több száz sejtből álló halmazzá alakul át. Az erőteljes szerveződést még mikroszkóppal vizsgálva sem lehet látni, a sejtek azonban már előre meghatározott módon csoportosulnak. Némelyikből később maga az embrió válik, mások pedig az őt fenntartó rendszerekké alakulnak majd. A hólyagcsíra, ez az üreges, folyadékkal telt sejthalmaz a méh felső részébe fúródik be, ez négy-hét nap alatt megy végbe, de a tizedik napig nem ágyazódik be szilárdan. A hólyagcsíra külső burkát alkotó sejtek gyökérszerű szálakat eresztenek a méhnyálkahártyába, melyeket bolyhoknak neveznek – ezek gondoskodnak a tápanyagok felvételéről és a salakanyagok leadásáról az anya vérárama és a fejlődő embrió között. Ebből az összekapcsolódásból végül létrejön a méhlepény, az a szerv, mely az elkövetkező hónapok során ellátja a fejlődő babatáplálását és védelmét, miközben a méhnyálkahártya benövi, beburkolja a hólyagcsírát.

Mi történik a mamával?

A megtermékenyülés utáni hetedik napon a szedercsíra beágyazódik a méh nyálkahártyájába. A sejthalmaz az érés során hólyagcsírává válik, és olyan anyagokat választ ki, melyek alapvető változásokat indítanak be testedben, közöttük a menstruációs ciklus szünetelését.

A terhesség legelső jelei

A várandósság ekkor még nem mutatható ki teszttel vagy vizsgálattal, ám lehetséges, hogy néhány tünet már ilyenkor jelentkezik.

Első jelekharmadikhet2

  • A has feszülése.
  • Hasgörcs.
  • A mell feszülése.
  • Megkeményedett mellek.
  • Pecsételő vérzés a beágyazódáskor.
  • Hüvelyfolyás.
  • Hullámzó kedélyállapot.
  • Kívánósság.
  • Reggeli hányinger.

Mi történik idekinn?

Ezekben a napokban talán még nem is érzékelsz semmit a benned történő folyamatokból. Azonban, ha mérted a hőmérsékletedet a fogamzás eleje óta, akkor hőmérséklet emelkedést vehetsz észre, de ez lázmérő nélkül nem érzékelhető.

Tippek

  • Ha úgy érzed, ebben a hónapban megnyertétek a főnyereményt, akkor innentől kezdve különösen érdemes vigyáznod magadra. Ha sportolsz, mozgás közben mindig tartsd a pulzusod 140 ütem/perc alatt! Valamint, mellőzd a forró fürdőt és a szaunát (és még 9 hónapig tegyél így)!
  • Szedj folsavat! Ha azoknak a ló méretű tablettáknak még gondolata is szájzárat idéz elő nálad, akkor legalább az étkezésekre figyelj! A legjobb források: marhamáj, spenót, fekete szemű bab, mogyoró és narancslé.

Milyen tápanyagra van szükséged?

A terhesség során, ha nem is a szó szoros értelmében véve, de vitaminok és ásványi anyagok tekintetében valóban kettő helyett kell étkezned. A baba ugyanis a szervezeteden keresztül juthat hozzá a nélkülözhetetlen anyagokhoz, emellett pedig neked is szükséged lesz néhány vegyületre, hogy egészségesen várd gyermeked.

Folsav

A várandósság során mindvégig szükséged lesz folsavra, de különösen az első trimeszterben elengedhetetlen, amikor a fejlődés legfontosabb fázisai zajlanak. A B-vitaminok családjának ez a tagja nagy szerepet játszik a sejtek növekedésében, és jelentős mértékben csökkenti a velőcsőzáródással kapcsolatos fejlődési rendellenességek, például a nyitott gerinc, valamint a szájpadhasadék és a koraszülés kialakulásának kockázatát.

Ajánlott napi mennyiség: 400-600 mikrogramm.
Forrásai: leveles zöldségek, banán, élesztő, dió, narancs, tőkehal, lazac.

Ha étrended nem elég gazdag folsavban, lehetséges, hogy tabletta vagy étrend-kiegészítő formájában kell a szükséges mennyiségre kiegészíteni. Kérd ki orvosod véleményét!

Kalcium

Fontos, hogy már most gondoskodj a kellő kalciumbevitelről. A babának ugyanis aterhesség során mindvégig szüksége van kalciumra a csontképzéshez és az izomfunkciók kialakulásához.

Ajánlott napi mennyiség: 1500-2000 milligramm.
Forrásai: tej, sajt, joghurt, brokkoli, spenót, szardínia.

C-vitamin

A vízben oldódó C-vitamin létfontosságú szerepet játszik a magzati szövetek és vázrendszer kialakulásában és általában a baba fejlődésében. Mindemellett elősegíti a kalcium felszívódását. Mivel szervezeted nem képes tartalékolni, naponta kell gondoskodnod a beviteléről.
Ajánlott napi mennyiség: 80 milligramm.
Forrásai: citrusfélék, brokkoli, zöldpaprika, paradicsom, leveles zöldségek, karfiol, sárgarépa, dinnyefélék, bogyósgyümölcsök, papaya, mangó.

D-vitamin

A zsírban oldódó D-vitamin létfontosságú a kalcium felszívódásához. Ez a vitamin főként a nap ultraviola-sugárzásának hatására harmadikhetszintetizálódik a bőrben – azoknak, akiket kellő mértékű napsütés ér, általában elegendő D-vitamint termel a szervezete. A várandósság alatt azonban nem szabad túl sokat napon lenned, mivel így tested felhevülhet, ez pedig ártalmas lehet a babára nézve. Ilyenkor természetes forrásokból is hozzájuthatsz a D-vitaminhoz.
Ajánlott napi mennyiség: 10 milligramm.
Forrásai: tej, margarin, vaj, kivi, papaya, eper, tojás, karfiol.
Mit ne fogyassz?

Kerüld a gyárilag elkészített tengeri ételeket, a lágy sajtokat, az előre elkészített salátákat és pástétomokat, mivel ezekben nagyobb valószínűséggel telepszik meg aterhesség korai szakaszában vetélést okozó lisztéria baktériuma. Ugyanígy tartózkodj a nem teljesen átfőtt-átsült húsok, a pasztörizálatlan tej és tejtermékek, a repedt héjú tojás és az ételmaradékok fogyasztásától is – ezek a liszteriózis mellett szalmonella-fertőzést is terjeszthetnek.

Tudtad?

A méh felé vándorló kis csoportot, nyolcsejtes állapotáig embrionális őssejtnek nevezzük. Ez azt jelenti, hogy a sejtek még nem differenciálódtak, vagyis bármelyik – kiválva a többiek közül – képes egy teljes értékű, a másikkal genetikailag azonos babát, egypetéjű ikret létrehozni. Ebben az esetben tehát a kicsik biztosan egyneműek lesznek, és egy méhlepényen belül, egy vérkeringésben fejlődnek a magzatok. A másik lehetőség, amikor két különálló petesejt két ondósejttel kerül megtermékenyítésre, ekkor kétpetéjű ikrek boldog édesanyja lehetsz.

forrás: babamama.hu

Fotók: web