Minden év április első keddje a láthatatlan munka nemzetközi napja. Láthatatlan munkának azt nevezzük, amelyet a társadalom bizonyos tagjai háztartáson belül vagy önkéntes munkaként a család vagy a közösség érdekében végeznek fizetés nélkül. A kutatások szerint ezeknek a munkáknak a jelentős része Magyarországon és máshol is a nőkre hárul, és a járvány miatt bevezetett intézkedések csak fokozták ezt a terhet (lásd ezt, illetve ezt a kutatást). 

A koronavírus-járvány talán láthatóbbá teszi ezt a munkát, hiszen sokan kénytelenek szembesülni a háztartási, gyereknevelési és egyéb gondoskodási munkákkal járó feladatok intenzitásával és a rájuk fordított idő mennyiségével. A fizikai házimunkán túl egyébként jellemzően a nők felelősek az úgynevezett érzelmi vagy kognitív munkákért is. Ilyen feladat például kitalálni, hogy mit kell vásárolni, vagy éppen a gyerekek, rokonok és barátok születésnapjainak észben tartása, illetve a rokonokkal való kapcsolattartás. A qubit.hu cikke itt érhető el.

Az időszegénység

A gazdasági és foglalkoztatási statisztikákban sokáig nem jelent meg ez a fajta fizetetlen munka, hiszen a közgazdászok hagyományosan a piacon végzett munkára fókuszáltak. A fősodorbeli közgazdászok kizárólag a fizetett („produktív”) munkát tekintették munkának, és nem foglalkoztak a reproduktív munkával, amit jellemzően nők végeztek a privát szférában. Így a munka fogalma elkezdett egyet jelenteni a fizetett és a piacon végzett munkával. „Feminista” közgazdászok már az 1940-es évektől kezdve a gazdasági mutatók korlátaira hívták fel a figyelmet főként afrikai országokban szerzett tapasztalatok alapján.

Mások is hangsúlyozták, hogy a megnövekedett fizetett foglalkoztatásban való részvételt gyakran a személyes gondoskodásra, alvásra és szabadidőre szentelt idő költségén vásárolják meg a nők, miközben ezeket az erőfeszítéseket és az emberek életkörülményeinek javításában játszott szerepüket rendszerint alábecsüljük. A gondoskodó munkát végzőknek így kevés idejük marad magukra vagy más tevékenységekre, ami szerintük „időszegénységhez” vezet.

A jól képzett, magas jövedelmű nők gyakran kiadják a házimunkák és a gyereknevelés egy részét náluk alacsonyabb jövedelmű nőknek, amivel időt és energiát tudnak megspórolni. A rosszul iskolázott, alacsony keresetű nők viszont kevésbé tudnak rugalmasak lenni. A városi nőkkel szemben a vidéki közösségekben élő nők jobban hozzáférhetnek informális kapcsolatokhoz, és más nők segítségét is élvezhetik, például a közvetlen családtagokét.

Mérési módszerek

Több módszer is született a fizetetlen munka értékének becslésére. A helyettesítő módszerrel azt lehet megnézni, hogy mennyibe kerülne, ha valaki más, például egy háztartási alkalmazott, takarító, szakács vagy bébiszitter végezné el az adott munkát. A lehetőségköltség módszerrel pedig azt lehet kiszámolni, hogy mekkora jövedelemről mond le valaki a láthatatlan munka miatt. Ebben az esetben ha egy egyetemi végzettséggel rendelkező személy gondoskodik egy családtagjáról, akkor azt nézik meg, hogy egy hasonló végzettséggel rendelkező szociális munkásnak mekkora az órabére.

Kalkulátorral ki lehet számolni, hogy hetente hány órát töltünk háztartási tevékenységekkel, és azt is megmutatja, hogy ez a munka dollárban kifejezve mennyit érne a piaci árak alapján. Az alkotók arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy ne ingyen munkaerőként tekintsünk az ilyen munkát végző személyekre.

Egy 2018-as jelentés szerint nők százmilliói töltenek el évi két és fél hónapot azzal, hogy családjuk számára tiszta ivóvizet biztosítsanak.

Az időmérleg-vizsgálatok azt mutatják, hogy a nők gyakorlatilag két műszakban dolgoznak, a dupla munkanap vagy a második műszak otthon kezdődik, miután  hazamennek a fizetett munkahelyükről.

A láthatatlan munka méréséből tehát kiderül, hogy mennyi időt vesz igénybe egy-egy tevékenység elvégzése, és milyen pénzbeli értéket rendelhetünk az adott munkához vagy annak eredményéhez.

Fizetést a házimunkáért

A gondolat, hogy a házimunkák mérhetők legyenek, és ezekért fizetést is lehessen kapni, nem új keletű. Selma James, Silvia Federici és más feminista aktivisták a hetvenes években indították el a „Bért a házimunkáért” kampányt. A mozgalom erősen kritizálta azt a felfogást, ami azt sugallja, hogy a nők szeretetből végzik el a házimunkát, és ezért hajlandók a fizetett munkájukon kívül még több munkát végezni. A kampány elindulásában meghatározó szerepet játszott az is, hogy Izlandon 1975-ben a nők sztrájkot tartottak, és egy napra a házimunkát és a fizetett munkát is beszüntetve az utcára vonultak. A női sztrájkok és a kampányok továbbra is folytatódnak, hiszen a nők által végzett láthatatlan munka továbbra is jelentős, és a járvány csak súlyosbította azt.

Úgy tűnik, hogy ezeknek a mozgalmaknak az eredményei beérni látszanak. Nemrég egy pekingi bíróság egy válóper során úgy döntött, hogy kártérítés fizetésére kötelez egy férfit a házasság idején végzett házimunkáért a feleség javára. Erre egy új törvény adott lehetőséget, amely szerint a házastárs jogosult kártérítést kérni a váláskor, ha jelentősen nagyobb részben vett részt a gyermeknevelésben, idős rokonok gondozásában, vagy épp a férjét segítette a munkájában. Hasonló törvényre pedig Európában is volt már kísérlet.

Szerző: Zorigt Burtejin (A szerző politológus, a CEU Politikatudományi, Nemzetközi Kapcsolatok és Közpolitika Doktori Iskolájának doktorjelöltje, a Qubiten megjelent korábbi cikke itt olvasható.)