Az Interpol arról tájékoztatta a boszniai Szerb Köztársaság belügyminisztériumát, hogy március 3-ára fiatalok tömeges öngyilkosságot jelentettek be a TikTok közösségi hálón.

Ezért a belügyminisztérium felhívást intéz minden szülőhöz, különösen azokhoz, akik tudják, hogy gyermekeik aktívak a közösségi hálókon és profiljuk van a TikTokon, hogy azonnal ellenőrizzék gyermekeik tevékenységét ezeken a platformokon – írja az N1 hírportál.  

A rendőrség figyelmezteti a szülőket, hogy az előttünk álló napokban állandó jelleggel figyeljék a gyermekeik tevékenységét.  Bár az eddig összegyűjtött információk szerint ez a felhívás az orosz TikTok csoportra vonatkozik, a belügyminisztérium tagjai a negatív következmények megelőzése érdekében a legnagyobb óvatossággal kezelik az ügyet.

A boszniai Szerb Köztársaság területén területén már ellenőrzik a megadott információkat, vagyis, hogy  történtek-e regisztrált jelentések a megadott vagy hasonló tartalmak megosztásáról.

Az óvatosság annál is inkább szükséges, mivel feltételezések szerint az a tízéves kisfiú, akit január végén holtan találtak a belgrádi Rakovica községben, a TikTok öngyilkossági kihívás játékában, az úgynevezett „blackout challenge”-ben vett részt.