Átszervezés címszó alatt központosítanák az egészségügyi rendszert Szerbiában. Az egészségügyi intézményeket érintő fejlesztési tervről heves viták folynak, nemcsak az érintett páciensek, hanem a szakemberek és az orvosok körében is, ami nem csoda, ugyanis Vajdaságban a jelenleg található kilencvenhárom önálló egészségügyi intézmény huszonkettőre csökkenne, írja összefoglalójában a Szabad Magyar Szó.

A terv kidolgozói szerint az egészségügyi ellátás átszervezésének célja a rendszer leegyszerűsítése, de egyben a szakorvosi ellátás hozzáférhetőségének növelése is. A fejlesztési terv, amely az előttünk álló tizenöt évre határozná meg a rendszert, a Zentai Közkórház leépítését is tartalmazza, de a magyarkanizsai, adai és zentai egészségház összevonása is szerepel benne.

Továbbá az is, hogy a cél az, hogy megszűnjön minden olyan szülészet, ahol alacsony a születésszám és ahol nincsenek meg a megfelelő sebészeti körülmények, vagyis nincs lehetőség a sürgősségi-sebészeti ellátásra. Ebben az értelemben teljesen megszűnne a topolyai szülészet, amely az utóbbi időben az egyik leginkább anya- és bababarát intézménynek számított.

A szülészet megóvásáért felszólalt a Vajdasági Magyar Orvosok és Fogorvosok Egyesülete is.

Fotó: Illusztráció (pannonrtv.com)