Kétféle gyerek van: aki imádja az autózást, és aki utálja. Most a második kategóriások szüleinek adunk tanácsokat: hogyan tehetik kényelmesebbé az összezártság óráit.

0–3 éves korig

A babák egy része imádja az autózást: rögtön elalszik vagy békésen nézelődik. A kevésbé szerencsés szülők gyermeke végigsírja az utat.
A legtöbb kicsinek nem a mozgással van a baja, hanem a változással: ilyenkor kimozdítják őt a megszokott közegéből, ahol az első tapasztalatok idején csupa ismeretlen dolog történik vele: fúj a szél, hideg van, vagy épp túl meleg, idegenek a zajok…; muszáj elégedetlenkedni.

Persze az sem mindig jó, ha a baba rögtön elalszik, hiszen ez boríthatja a napirendjét. Sokan azért „autóznak” a picivel, hogy elaludjon, de ez sem igazán jó megoldás: ilyenkor összekötődik a két inger, és később nehéz lesz szétválasztani őket.

Jó hír, hogy ez nem állandó állapot: a gyerekek viszonya az autóval változhat: fokozatosan kinőhetik az ellenérzéseiket – persze sajnos ennek a fordítottja is megtörténhet: egyre nyűgösebbek lesznek. Egy bizonyos időszak viszont minden babát megvisel: a 6–18 hónapos kor, az intenzív mozgásfejlődéssel járó szakasz: ilyenkor bizony nem megy az egy helyben ülés.

Hosszabb úton ha tudunk, másfél óránként tartsunk pihenőt, esetleg az indulást igyekezzünk az alvásidőre tenni. Könnyebb a dolgunk, ha hajnalban indulunk, amikor általában még álmosak a gyerkőcök.

utazaskocsi1

A nagyobbak figyelmének lekötésében segít, ha magasított gyerekülést veszünk, amiből a gyermek már kilát. Képeskönyv helyett egészségesebb, ha a tájat figyeli. A látnivalókkal játszani is lehet: ki hány piros autót tud megszámolni, ki lát előbb kutyát és hasonlók.

Sok kicsinek van hányingere az autóban, ennek legjobb ellenszere a citromfű. Egyszerűen szét kell dörzsölni a pici karján, vagy zsebkendőre is cseppenthetjük. Illata nemcsak hányinger, de szédülés, fejfájás ellen is jót tesz. Mindig legyen a kocsiban mentatea vagy citromos víz: ez szintén jótékony hatású gyomorproblémák esetén. Fontos a sok rostanyag is: barna kenyér, kétszersült, zabpelyhes keksz egyaránt jó lehet.

3–5 éves korig

Mi az, ami mindig legyen a kocsiban?

• Nedves törlőkendő: Gyakorló anyáknak, apáknak nem is kell magyarázni, hányféle helyzetben lehet hasznos. Letörölni mindig kell valamit, szájat, ruhát, autókárpitot.
• Víz: Bár nyáron hamar megmelegszik, még mindig jobb, mint a semmi, jól jöhet, ha sokáig kell várakozni. Nemcsak ivásra jó, de a kéz, láb lemosására is, ha szükséges.
• Játékok: Már otthon érdemes összegyűjteni, mi az, amivel ülve is lehet játszani. A túlságosan vibráló, ingergazdag tárgyak nem jók, mert megfájdulhat tőlük a gyermek feje.

• Jó szolgálatot tehet egy egyszerű uzsonnástálca: egyenes felületet biztosít bármilyen játékhoz: még rajzolni is lehet rajta. Mellőzzük persze a hegyes ceruzákat, a zsírkréta a maximum, ami jöhet! A dominó és társai sem jók, mert szétpotyognak.

• Rágcsálnivaló: Mellőzzük a sós, cukros dolgokat! Feldarabolt gyümölcs, zöldség mindig jól jön, ha pedig mindenképp édességre vágynak a picik, jó lehet egy doboz szárított gyümölcs.
• Nyakpárna: Gyerekméretben is kapható! A kicsik könnyen elalszanak az autóban, nem túl jó, ha ezt rendszeresen lebillenő fejjel teszik.
• Csípésre való krém: Sajnos előfordulhat, hogy valami undok rovar berepül az autóba, vagy a mezőn megállva támad ránk. Gondoljunk erre is

5–8 éves korig

Ebben az időszakban egy inger sokszor már kevés: kell a zene is!
Egy nagyfiúval, nagylánnyal már lehet megállapodást kötni: kicsit hallgatjuk a te zenédet, kicsit az enyémet. Érdemes belefektetni az energiát, különben az agyunkra fog menni a sok helyes kisállat, manó és tündér egy hosszabb útvonalon. Íme néhány jó kis hanganyag, amit az ekkora gyerekek már értékelnek, de a felnőtteknek sem megy az agyára.

utazaskocsi2

Gryllus Vilmos: Biciklizős lemez

Nagyon kedves dalok tele életszeretettel, meleg hangulattal. Nyáron segítenek megélni a pillanatot, télire pedig konzerválják nekünk a nyarat. A hangszerelés is rendben van: itt nincs mórikálás, nyávogás, bugyuta dallam – és még a rímek is rendben vannak.

Kaláka: Nálatok laknak-e állatok?

Örök kedvenc, ami segít megszerettetni az irodalmat. Petőfi vagy Kányádi Sándor: mind ismerős lesz egy idő után. A megjelenő figurák valóságosak, nincsenek erőltetett szövegek – és a jó zene is szavatolt a „nagy öregeknek” köszönhetően.

Ghymes: Csak a világ végire

A felnőttek közül nagyon sokan szeretik, és aki felnőtteknek jót tud írni, az általában a gyerekeknél sem fog mellé. Tiszta szerencse hát, hogy a Ghymes összeállított egy lemezre valót gyerekdalokból is.Cipódal vagy Kinyílt a rózsa: nem is kívánhatnánk szebbet gyerekeinknek egy hosszú útra.

Forrás: nlcafe.hu

Fotók: web