Gyerekekkel utazni a gyermek bizonyos életkoráig (két számjegyű) igen erős kreativitást igényel a szülők részéről. Gyereksírásban órákig vezetni nagyon megterhelő lehet, ezért a hosszú autóutakat érdemes előre megtervezni, mielőtt nekivágunk a nagy kalandnak.

Gondoljuk át, hogy hol fogunk megállni először, hogy mosdóba vigyük a kicsit, megetessük, kisebbeknél pelus csere, esetleg bébi kaja melegítés is beleférjen. Az autópályán vannak frankó lehajtó helyek, ahol megoldhatóak ezek, de mindenképpen érdemes előre tájékozódni, de végső soron sok mindent az autó hátsó ülésén is el lehet intézni. A pelenkázást, a szoptatást mindenképp.

Ha már nagyobbak a gyerkőcök, célzott úti játékokkal érdemes megpakolni a kocsit. Kisebbik lányom gyűlölt autóban utazni, így ha messzire mentünk,  új könyvet vagy újságot szereztem be az útra, ezzel sikerült figyelmét kicsit hosszabb távra lekötni, mint a várostábla vonala.

jatek1Nyilván a játékok kiválasztásánál fontos szempont, hogy egyedül ül hátul vagy tesóval,  mindkettőnek van előnye, hátránya.

Néhány játék, életkor szerint:

  • mikor még csecsemő volt, mellette utaztam, kb. féléves korától imádta a kukucs játékot, akár kezem mögé, akár újság mögé bújva játszottam azt,
  • tegyél a babaülésre, felcsatolható, rágható, zenés plüssjátékot,
  • a bolondos dalok éneklése, grimaszolással, váltakozó hangerővel,
  • könyvek minden mennyiségben (lehet, hogy szívesen ellapozgatja egyedül, ha nem, mesélj neki)
  • félig megtöltött vizes palackkal is jót lehet játszani, rázni fogja, figyeli a benne képződő buborékokat (ha már le tudja csavarni a tetejét, akkor már a szülőnek kevésbé éri meg)
  • kártyajátékok, társasjátékok
  • gyűjtsd össze a régen látott játékfiguráit egy dobozba vagy zsákba, és azzal is elfoglalja magát, míg onnan kibányássza és szemügyre veszi őket. Adhatsz hozzá egy üres zsákot is, legyen a játék része az is, hogy átpakolja őket (legalább nem dobálja szét)
  • kedvenc meséjét vegyétek fel CD-re vagy mp3 formátumban legyen nálatok, hogy ha már nagyon türelmetlen el tudjátok indítani neki (nálunk a Süsü lemez bevált, még mi is szívesen hallgatttuk!)
  • vigyél olyan mobilt, amivel nem tud garázdálkodni, ha ő fogja útközben,  de vannak rajta színes, ugrabugra játékok, esetleg mesék, amit nézhet rajta
  • ha nagyon kiborult a gyerek az utazástól, álljatok meg az út szélén biztonsággal, szedjetek virágot, vagy csak toporzékoljatok a kocsi mellett, engedjétek el a bezártságban született feszkót,
  • nagyobbakkal lehet országváros játékot játszani (egy meghatározott betűvel kezdődően kell ország, város, fiú, lány neveket mondani, illetve állatot, növényt, tárgyat ), szóláncozni (utolsó betűvel kezdődő szavak váltakozása), illetve nekem a kedvencem a szóról mi jut eszedbe játék, így egy kicsit belelátok a buksijába is ( mondok egy szót és mindenki elmondja, hogy mi jut eszébe róla)

Ezekkel a játékokkal, ezek kombinációival biztosan ki lehet kikerülni az indulás után fél órával jelentkező Ott vagyunk már? kérdéssorozatot.

Jó utat!

forrás: minelli.hu

fotók: web