Mikor nyithatom meg a szülési szabadságot?

A szülési szabadságot legkésőbb 28 nappal a kiírt szülési terminust megelőzően meg kell nyitnia, mert azt követően nem engedélyezett a várandós nők számára a munka. Azonban a szülési szabadság megnyitható 45 nappal a szülést megelőzően is, ez azonban azt jelenti, hogy később kevesebbet lehet majd a kisbabájával, mert a szülési szabadság megnyitásától számított 365 nap után kell visszatérnie dolgozni.

Mennyi ideig tart a szülési szabadság?

A szülési szabadság a megnyitástól számítva a kisbaba harmadik hónapjának betöltéséig tart, azt követően automatikusan folytatódik a gyermek ellátása miatti betegszabadság. Ezt nem kell hivatalosan megnyitni, automatikusan folytatódik és jár minden anyukának a szülési szabadságot követően. A kettő összesen 365 napig tarthat, az első és a második gyermek után, és a megnyitástól nem pedig a szülés napjától számítják.

Mennyi ideig tart a szülési szabadság a harmadik illetve a negyedik gyermek esetében?

A harmadik és a negyedik gyermek esetében a szülési szabadság és a gyermek ellátása miatti betegszabadság összesen két évig tart.

Mennyi ideig kell legalább munkaviszonyban lennem, hogy el tudjak menni szülési szabadságra?

Ahhoz, hogy szülési szabadságra mehessen és ezáltal jogosult legyen a fizetésének száz százalékára a szabadság alatt is, a szabadság megnyitásának napján legalább három hónapja munkaviszonyban kell, hogy legyen.

Elmehetek-e szülési szabadságra, amennyiben határozott idejű szerződésem van?

Igen. A munkaadónak kötelessége meghosszabbítania a szerződését, amíg szülési szabadságon van.

Milyen dokumentumokra van szükségem, hogy megnyissam a szülési szabadságot?

  • Nyilatkozat a munkában való akadályozottságról – a nőgyógyász adja ki
  • Az eddig született gyermekek anyakönyvi kivonatainak fénymásolata
  • Az egészségügyi könyvecske fénymásolata
  • Az M2 űrlap fénymásolata, amely a munkaadónál van
  • A munkaadó által kiadott végzés, amely a szülési szabadságra való jogot bizonyítja

Hol és kinek kell átadni a dokumentumokat?

Az összegyűjtött dokumentumokat a munkaadónak kell átadni, aki megnyitja a szabadságot.

Jogomban áll-e kihasználni a fizetett szabadságomat, amennyiben szülési szabadságomat töltöm?

Igen, a szülési szabadság lejárta után jogában áll felhasználni a fizetett szabadságot, hogy tovább maradhasson a kisgyermekével. Amennyiben a tavalyi évre szóló szabadságról van szó, akkor azt június 30-ig kell kihasználnia.

Milyen dokumentumokra van szükségem a szülési szabadság megnyitásához, amennyiben magánvállalkozó vagyok?

  • Nyilatkozat a munkában való akadályozottságról – a nőgyógyász adja ki
  • Az eddig született gyermekek anyakönyvi kivonatainak fénymásolata
  • Az egészségügyi könyvecske fénymásolata
  • Bizonylat a nyugdíjbiztosítótól, hogy rendszeresen és mikortól fizette a járulékokat
  • Bizonylat a nyugdíjbiztosítótól a havi összegről, amely alapján fizette a járulékokat, a szülési szabadság megkezdését megelőző hónap kimutatása, valamint három havi átlag
  • Végzés a vállalkozás ideiglenes bezárásáról vagy a harmadik személy megbízásáról
  • Személyes nyilatkozat, hogy a szülési szabadság alatt nem végzi az eddigi vagy más tevékenységet
  • A személyi igazolvány fénymásolata
  • A bankkártya vagy folyószámlaszám fénymásolata

Felmondhat-e a munkaadó, amennyiben gyermeket várok vagy a szülési szabadságomat töltöm?

Nem. Várandósság, szülési szabadság, a gyermek ellátása alatti betegszabadság, illetve a különleges bánásmódot igénylő gyermek miatti betegszabadság ideje alatt a nőnek nem mondhat fel a munkaadó semmilyen körülmények között. A felmondásról szóló végzés semmisnek tekinthető, amennyiben a munkaadónak a felmondás napján tudomása volt arról, hogy az alkalmazott gyermeket vár, illetve ha az alkalmazott a felmondást átvételétől számított harminc napon belül tudatja a munkaadóval, hogy várandós és arról hivatalos, orvostól származó bizonylatot is bemutat.

Mi történik akkor, ha a szülési szabadság lejárta előtt visszatérek a munkahelyemre?

Amennyiben a nő a szabadság lejárta előtt visszatérne a munkahelyére, a munkaadónak kötelessége egy vagy több szünetet engedélyezni munkaidő alatt, amely összesen legalább 90 perc, vagy ennyivel lerövidítenie a munkaidejét, hogy a nő szoptathassa a gyermekét, amennyiben a munkaideje hat vagy több óra.

Hogyan kell lezárnom a szülési szabadságot?

A 365 nap leteltével vissza kell térnie a munkahelyére. A nőgyógyászánál le kell zárnia a szülési szabadságot, azt a dokumentumot pedig el kell juttatnia a munkaadójának vagy a könyvelőségnek.

Mekkora pénzösszegre vagyok jogosult a szülési szabadság ideje alatt?

Amennyiben a szülési szabadság megkezdésének pillanatában több mint hat hónapja munkaviszonyban van, abban az esetben az elmúlt 12 hónap átlagbérének száz százalékára jogosult. Azok az anyukák, akik kevesebb mint hat hónapja vannak munkaviszonyban a szülési szabadság megkezdésének pillanatában, a hiányzó hat hónapot a szerbiai átlagbér 50 százalékával pótolják ki, s ez alapján kapják majd az éves átlagot.

Ki fizeti a kismamáknak a bért, a munkaadó vagy az állam?

Amíg szülési szabadságát tölti, a bérét az állam biztosítja, azzal, hogy a munkaadó köteles kifizetni a bérét, akkor, amikor a többieknek is utalja a fizetést, az állami biztosító alap pedig utólag megtéríti azt a munkaadónak.

Késnek-e ezek a kifizetések?

Nem kellene, hogy késsenek a kifizetések, amennyiben a többi dolgozónak nem késnek a béreik. Mivel azonban az egészségügyi biztosító alap néhány hónap késéssel téríti meg az összeget a munkaadónak, fennáll a lehetősége, hogy ennyit késnek a kifizetéssel.

A szülési szabadság idején jogosult vagyok-e az egytálételpénzre illetve az utazási költségtérítésre?

Nem. Egyikre sem jogosult.

Mikor kezdődik meg a gyermek ellátása miatti betegszabadság?

A szülési szabadság három hónapig tart, ezt követi a gyermek ellátása miatti betegszabadság, amit nem kell külön megnyitni, automatikusan folytatódik a szülési szabadságot követően.

A férj elmehet-e szülési, illetve a gyermek ellátása miatti betegszabadságra?

Az apa szülési szabadságra nem jogosult, viszont a gyermek ellátása miatti betegszabadságra igen. Tehát a három hónap elteltével az apa is átveheti a gondoskodást a gyermekről, az anya pedig visszatérhet a munkahelyére.

Mi szükséges ahhoz, hogy az apa megnyithassa a gyermek ápolása miatti szabadságot?

  • Először az anyának le kell zárnia a szülési szabadságot – bizonylatot kell kérnie nőgyógyászánál, majd a munkaadónál kérni a szabadság lezárását, majd pedig az apa, ugyanazon feltételek mellett, mint az anya, megnyitja a betegszabadságot.
  • Nyilatkozat a munkában való akadályozottságról, az apa általános orvosa adja ki
  • Az eddig született gyermekek anyakönyvi kivonatainak fénymásolata
  • Az egészségügyi könyvecske fénymásolata
  • Az M2 űrlap fénymásolata – a férj munkaadójánál
  • A munkaadó végzése a gyermek ápolásához szükséges szabadsághoz való jogról
  • Írásos megegyezés az apa és az anya között arról, hogy anyaként a férjnek átadjuk a jogot a gyermek ápolásához

Mekkora fizetés jár az apának ez a szabadság alatt?

Az apának az elmúlt három havi bérezés átlaga alapján végig a bér 100 százaléka jár.

Milyen jogaim vannak abban az esetben, ha a gyermekem különleges ellátásra szorul?

Amennyiben a gyermek pszichikai vagy fizikai fejlődési rendellenességgel született a szülők egyikének joga van a szülési, illetve az ápolási szabadság 365 napjának leteltével otthon maradni és különleges ápolási szabadságot eltölteni, vagy félmunkaidővel újra munkába állni.

Milyen esetekben nyitható meg ez a betegszabadság?

Amennyiben a gyermek koraszülött illetve valamilyen műtéti beavatkozásra szorul, megnyitható ez a szabadság. Erről azonban orvosi bizottság dönt.

Milyen dokumentumokra van szükség, hogy ezt a szabadságot megnyissam?

  • Gyermekorvosi  szakvélemény
  • Nyilatkozat a munkában való akadályozottságról – az orvosi komisszíó adja ki
  • A munkaadó végzése a gyermek ápolásához szükséges szabadsághoz való jogról

Hogyan nyitható meg ez a szabadság?

Amikor letelik a szülési szabadság egy éve, megnyitható a különleges ápolás miatti betegszabadság. Mivel az automatikusan követi a szülési szabadságot, nem kell visszatérnie a munkahelyére és a szülési szabadságot sem szükséges lezárni. Ezért fontos, hogy időben beszerezze a szükséges dokumentumokat, hogy a komisszió jóváhagyja a szabadságot még a szülési szabadság letelte előtt. A gyermekorvosi szakvéleménynek részleteznie kell, hogy miért gondolja azt, hogy a különleges ápolásra szükség van. Amennyiben a bizottság jóváhagyja, arról egy bizonylatot ad ki, amit el kell juttatni a munkaadónak, ami alapján megnyitják a betegszabadságot.

Mennyi időt tölthetek el ezen a szabadságon?

A gyermek betegségétől függően ez a szabadság legfeljebb a gyermek 5 éves koráig használható. Jogában áll emellett félmunkaidőben dolgozni, a gyermek betegsége miatt, a munkaadónak pedig a fizetés 100 százalékát kell jóváhagynia az Ön számára.

Mekkora lesz a bérem ez a betegszabadság ideje alatt?

A fizetés 100 százaléka jár a szülőnek.

forrás: bebac.com