Alig telt el három hét azóta, hogy a kormány és az illetékes miniszter arról beszélt, hogy egyáltalán semmi ok az iskolák bezárására, hiszen azok a legbiztonságosabb helyek, ma itt tartunk: hétfőtől már a felsősök és a középiskolások is áttérnek – ismét, az online oktatásra, az alsósok esetében pedig a tanügyi szakszervezet kéri a kormányt, ne tegyen kivételt, küldje őket is távoktatásra.
Október 12-én arról írtunk, hogy Branislav Tiodorović, a válságstáb tagja azt mondja, ha a nép nem tér észhez, bezárják az iskolákat – mintegy fenyegetésképp. Egy nappal később már arról szóltak a hírek, hogy az iskolák bezárása nem általános érvényű lesz, hanem csak azokban a községekben teszik ezt meg, ahol drasztikusan növekszik a fertőzöttek száma.
Mégsem ehhez tartották magukat az illetékesek. Mégsem döntöttek ésszerűen azoknak a helyeknek a bezárásáról, ahol potenciálisan tényleg terjedhet a vírus: a nép nyugodtan járhatott zárt térbe ebédelni, sportolni, szórakozni, és megteheti azt még ma is, ha éppen úgy tartja kedve.
Semmi sem úgy történik, ahogy azt bejelentették, megint össze-vissza beszélnek és össze-vissza hoznak rendelkezéseket, amiből nem csak nekünk felnőtteknek, hanem a gyerekeknek is elegük van.
A nyár elején írtam arról, hogy az akkor még csak elsőbe induló fiam mennyire várja az iskolát.
Az az igazság, hogy ez a várakozás és szeretet az iskola, az osztálytársak és tanító néni iránt ma sem változott. Attól tartok, hiába mondja azt a kormány, hogy az alsósokra nem vonatkozik a döntés, néhány nap, és mégis fenekestül felfordul majd minden a gyermekes családoknál. És ahogy mások sem, én sem tudom majd észszerű érvekkel felsorakoztatva elmagyarázni a fiamnak, hogy miért pont most és miért így kell lennie mindennek.
Nem azért, mert járványhelyzet van, és mert nem akarnánk mindenkinek a legjobbat. Hiszen mégis csak az egészség a legfontosabb. De nem csak a fizikai. Hanem a szellemi is. Amit ilyen döntéshozók és ilyen bizonytalanság mellett képtelenség megőrizni.
Szerző: Tómó Margaréta
Fotó: Pixabay, illusztráció
