A szerbiai nyolcadikosok számára ma 8.00 és 20.00 óra között tartják a próba-kisérettségit anyanyelvből. Az eseményt online formában szervezik meg – írja a 021.rs-re hivatkozva a Szabad Magyar Szó.

A teszt 60 perces, a diákoknak pedik a “moja učionica” platformra kell bejelentkezniük. A matematika feladatokat csütörtökön, a kombinált tesztet pedig pénteken oldhatják meg a tanulók.

Az oktatási minisztérium szerint minden készen áll az eseményre.

„51.700 diák vesz részt a próba-kisérettségin. 2.844 tanuló számára kellett biztosítani a technikai feltételeket, akik nem rendelkeztek megfelelő eszközökkel és műszaki háttérrel. Ez a generáció 4,3 százalékát jelenti” – áll a minisztérium közleményében, amelyben arra is kitérnek, hogy ennek köszönhetően idén minden nyolcadikos online tud majd részt venni a kisérettségin. Arra is felkészültek azonban, ha valami probléma adódna, az iskolákban mindhárom teszt átvehető nyomtatott formában is.

Az anyanyalvi és a kombinált tesztre 60 percük lesz a tanulóknak, míg a matematika teszt megoldására 90 perc áll rendelkezésükre. Mindhárom feladatlapon 20-20 példát kell megoldaniuk a diákoknak.

A minisztérium közleménye szerint a megoldásokat minden nap 20.00 óra után teszik közzé, a teszt alapján pedig a nyolcadikosok leellenőrizhetik eddig megszerzett tudásukat.