Hetvenedik születésnapját ünnepli április 23-án Gryllus Dániel. A több mint ötven éve működő Kaláka zenekar vezetője, zenésze a járvány miatti bezártságban is aktív és számos terve van a közeljövőre, közben pedig két jelentős díjat kapott.

“A Kaláka tavalyi, 50. évfordulós jubileumi évében nagyon sokat dolgoztunk, koncerteztünk, stúdióztunk, ezért a január és a február a pihenésé volt. Március elején adtunk néhány koncertet, de a felsőbb hatalmak úgy döntöttek, legyen kicsit hosszabb ez a szabadság” – fogalmazott Gryllus Dániel az MTI-nek.

Mint megjegyezte, számára ez az időszak valóban a teljes karantént jelenti: több mint egy hónapja nem lépett ki a házuk kapuján, egész életében jelen lévő asztmája miatt még nagyobb kockázatnak van kitéve. A Várkert Bazárba április 26-ra tervezett 70. születésnapi koncertjét a járvány miatt ugyan le kellett fújni, a zenész a helyszín internetes oldalán húsvétkor egy héten át jelentkezett otthoni videókkal, amelyekben a Lackfi János szövegeire, imádságfüzérére írt dalait énekelte el saját citerakíséretével.

“Ez egy meglehetősen intenzív munkasorozat volt, gyakorlatilag egy nap alatt kellett zenét szerezni, az erre a dallamra írt teljesen új szövegeket megtanulni és rögtön előadni. Reményeim szerint folytatni fogjuk Lackfi Jánossal a sorozatot és a jövőben rögzíteni tudjuk több zenésszel” – tette hozzá.

A Kaláka együttes (Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs, Becze Gábor) öt évtizedes munkásságát a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Kossuth-díjjal ismerték el (húsz év után másodszor is), a Gryllus fivérek két héttel később a legjobb keresztény szellemiségű előadóknak járó Szikra-díjat kapták meg életművükért.

Az öt évtized alatt mintegy 1300 verset (mások mellett Kányádi Sándor, Kiss Anna, Ady Endre, József Attila, Kosztolányi Dezső, Weöres Sándor, Áprily Lajos költeményeit) megzenésített Kaláka több mint harminc lemezt készített, a legutóbbi a tavaly év végi Békabúcsúztató volt.

A 70. születésnapi koncert nem marad el, az új dátum október 28., a helyszín változatlanul a Várkert Bazár.

Kiemelt fotó: MOMkult