Azt követően, hogy két nappal ezelőtt a Slobodna Subotica portál nyilvánosságra hozta, hogy a Szabadkai Közkórházban többen az alkalmazottak közül is megfertőződtek a koronavírussal, az intézmény közleményben azt írta, hogy három szabadkait érint a fertőzés, közülük pedig csak egy egészségügyi dolgozó. Nemanja Šarčević, a Slobodan Grad szervezet elnöke azt állítja, mindez nem igaz, s véleménye szerint az igazság eltitkolása kizárólag a közelgő választások miatt történik, írja a Slobodna Subotica portál. Szerinte nem lenne meglepő az sem, ha az ismert szabadkai nőgyógyász esete sem kerülne a nyilvánosság elé, aki állítása szerint két páciensét is megfertőzte.

A Slobodna Subotica információi szerint az ismert szabadkai szülész-nőgyógyászt a hétvégén saját kérésére a belgrádi Dragiša Mišović klinikai kórházba helyezték el, de a portál nem nevezi meg az orvost.

A Slobodna Subotica meg nem nevezett forrása azt állítja, hogy az orvos, annak tudatában, hogy beteg, május 27-én mégis megjelent a munkahelyén és elvégzett két császármetszést, amely beavatkozásokat követően azonnal hazament rossz egészségi állapota miatt, még a munkaidő lejárta előtt. Kórházba június 5-én került, amikor a koronavírus fertőzés összes tünetét produkálta, június 6-án saját kérésére, átszállították Belgrádba.

A Slobodan grad Egyesület elnöke, Nemanja Šarčević azt mondja, hogy a Szabadkai Közkórházban nyílt titok, hogy május 29-én az említett orvos a sürgősségi osztályon kapott kezelést, magas láza volt, de nem különítették el, mint a többi lázas beteget.

– Minden arra utal, hogy a COVID 19 bekerült a Szabadkai Közkórházba. Időközben még egy beteget elküldtek a Szabadkai Közkórházból Újvidékre, egy várandós nőt pedig a fertőző osztályon kezelnek. Közben egy másik várandós nőt, aki ikreket vár, már Újvidéken kezelnek. További három nőről tudunk, akik gyermeket várnak és a COVID 19 tüneteivel kórházban vannak. Miért hallgat mindenki arról, hogy kinek a páciensei ezek a nők? – teszi fel a kérdést Nemanja Šarčević.

A Slobodan Grad elnöke szerint a kialakult helyzet miatt közvetlenül az intézmény igazgatója, Slobodan Puškar a felelős, továbbá a város polgármestere, Bogdan Laban, aki nyilvánvalóan mindenről tudott. Az említett orvos ugyanis a Szerb Haladó Párt kiemelkedő tagja.

A Slobodna Subotica információi szerint az orvos mellett fertőzött még a titkárnő, a takarítónő és egy a nőgyógyászaton dolgozó egészségügyi nővér is.

Forrás: Slobodna Subotica