A zombori szülészetet, ahol évente mintegy 1000 gyermek jön a világra, a legutóbb húsz évvel ezelőtt újították fel. Most Zombor város és a Tárca nélküli minisztérium kabinetje támogatásának köszönhetően öltözik új köntösbe az épület.

Zombor egyébként különféleképpen próbálja gyermekvállalásra, családalapításra ösztönözni a fiatalokat. Többek között falusi házakat vásárolt a fiatal házasoknak és a többgyermekes családoknak, felújította az óvodákat, új játszótereket épített. A legnagyobb beruházás azonban a szülészet felújítása lesz.

Amellett, hogy a kismamáknak sokkal kényelmesebb elhelyezést biztosítanak majd az intézményben, a felújítást követően lehetővé teszik, hogy a legközelebbi családtag is ott legyen az anyukával és a gyermekkel már a szülést követő első napon.

Dr. Lazar Račić, a szülészet és nőgyógyászat vezetője kiemelte, legutóbb német civil szervezeti támogatással újult meg a szülészet. Ezúttal többek között felújítják az összes vicesgócot.

A zombori szülészetet egyébként az öt legjobb szülészet közé sorolják a nők, a felújítást követően pedig arra számítanak az ott dolgozók, hogy a páciensek még elégedettebbek lesznek.

Forrás: Mondo