A gyerekek óvodás korig különleges gondolkodással rendelkeznek, ahol a képzelet, vágyak, fantázia világa keveredik a valósággal. Ebben a világban természetes, hogy létezhetnek csodatévő tündérek, varázslók, boszorkányok, unikornisok. Kérdés nélkül elfogadják, hogy a Mikulás és a Jézuska mindig látja őket, és tud róla, ha rosszul viselkedtek. Aztán, 5-6-7 éves korban jönnek a kérdések:
„De hogyan tud varázsolni a varázsló?”
„Tényleg léteznek boszorkányok?”
„De, hogy tudott bejönni hozzánk a Mikulás?”
Természetes, hogy a gyerekek kérdeznek, és jól teszi a szülő, ha a gyermek korának, értelmi szintjének megfelelően válaszol ezekre a fogós kérdésekre. Nincs szó tehát hazugságról, mikor a jóságos Mikulás képét erősítik a szülők, vagy mikor piros kis csomagot csempésznek a megtisztított kiscsizmákba, sejtelmes mosollyal nyugtázva a gyermek meglepetését, örömét a vágyott ajándékok, meglepetések láttán.
Hogyan lehet megóvni a nagyobb, már iskoláskorú gyermekeket a kiábrándító csalódástól?
Rendszerint az szokott történni, hogy a gyermek sok-sok Mikulást lát decemberben. Jön egy az oviba vagy az iskolába, sétál pár az utcán, van egy a művelődési központ ünnepségén, egy krampuszokkal jön a céges ünnepségre, és a plázákban is Mikulás köszönti a betérőket. Ez persze elgondolkoztatja a gyerekeket. Aztán jönnek a felvilágosultabb gyerekek, akiknek nagytestvére van, vagy a jól értesült idősebb gyerekek, akik büszkén, kajánul közlik a kicsikkel, hogy: Mikulás nincs is! Az a gyerek, akinek jó érzelmi kapcsolata van a szüleivel, anyukájához vagy apukájához fog fordulni a kérdéseivel. Ez önmagában is nagyon jó, hiszen a sok kétes forrású információ áradatában, keresi a hiteles, megbízható kapaszkodókat.
Furcsa mód a gyerekek nagy része hinni AKAR a Mikulásban. Minden olyan információt, ami arról szól, hogy a Mikulás talán nem is létezik, elutasít, kizár a tudatából, vagy megmagyaráz magának.
„Talán kicsire össze tud menni, úgy fért be a kulcslyukon.” – gondolja.
„Biztos tud teleportálni, ez lehet az egyetlen magyarázat!” – vélekedik.
„Dimenziókaput használ, meg a sok segítője viszi ki az ajándékokat.” – magyarázza.
Mi történik ilyenkor a gyerekek pszichéjében?
Hinni jó dolog. Kárt nem okozó. Csodavárással telik meg ilyenkor a gyerekek belső világa melyben örömüket lelik. A gyerekek szívesen időznek ebben a gondtalan világban. Számukra a vágyak, a fantázia, a mese és a valóság világa még átjárható, nem különül el élesen egymástól. Kár idő előtt kiragadni őket ebből. Akkor fogja elfogadni és megérteni a teljes igazságot, ha erre érett már. A 7-11 éves korosztály egyfajta különleges kettős tudatban él, hiszen tudják már, hogy a Mikulás nem létezik, mégis énük egy része hisz benne. Ez az átmeneti időszak, amikor a szülő is segíthet a tisztázásban. Érdemes beszélni a kedves hagyományról, melyet az emberek, a szülők tartanak életben, hogy örömet okozzanak a gyerekeknek. Beszélgethetnek Szent Miklós, Miklós püspök legendájáról, a különböző országokban létező hagyományokról, szokásokról és arról, hogy milyen fontos segíteni a rászorulókon. Ilyen módon a Mikulás története átkereteződik, a gyermek életkorának és érettségi szintjének megfelelő módon átalakul. Egy idő után a gyerekek bevonhatók abba, hogy egymást vagy szüleiket is pici aprósággal, saját kezűleg készített ajándékokkal, apró díszekkel, édességgel lepjék meg, ilyen módon őrizve a Mikulással kapcsolatos szokások meglepetést okozó, szeretetteli hátterét. Nem jár tehát jobban az a gyermek, akit ideje korán „felvilágosítanak ”, hiszen a gyerekek számára természetes közeg a csodák fantáziabirodalma, melynek hazánkban – sok családban – a Mikulás fontos része.
