Valószínűleg már te is tapasztaltad, hogy a kisbabák keze sokszor olyan, mint a jégcsap. Vajon miért van így? Gyermekorvosok adnak választ a kérdésre a babaszoba.hu-n.

A legtöbb esetben nem ad okot az aggodalomra az, hogy a kisbabák keze hideg. “Teljesen normális, hogy a csecsemő keze és lába hideg” – mondja Dr. Randy Thornton, a Wolfson Gyermekkórház gyermekorvosa a Rompernek. Hozzáteszi, hogy az érrendszer folyamatosan fejlődik, az erek összehúzódása és reakciója egy kisbabánál még nem úgy működik, mint egy felnőttnél. Éppen ezért olyan fontos, hogyha hideg van, akkor legyen a babán sapka.

“A gyerekek hőt veszítenek a fejükön keresztül. A felnőttek feje a testük nyolcadának felel meg, szemben a gyerekek test-fej arányával, náluk ez kb.1:4, tehát sokkal több hőt veszítenek a gyerekek a fejükön át.”

Hideg téli napokon a szabadban, de akár a lakásban is, ha nincs elég meleg, a baba keze hűvös, hideg lehet, ugyanolyan okból, mint egy felnőttnek. A csecsemők ugyanúgy, ahogy a felnőttek is, a testük belső részét, a magját próbálják melegen tartani. Amikor hűlnek, akkor elsősorban a végtagjaik hője csökken – mondta a Rompernek Dr. David Hill gyermekorvos, az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia szóvivője.

“A csecsemők is viselhetnek kesztyűt, ha az időjárás megkívánja” – mondta Dr. Hill. “Sokan az újszülöttek ujjaira kesztyűt húznak azért, hogy megakadályozzák a karmolást, de vannak szakértők, akik úgy gondolják, hogy ez a gyakorlat megakadályozza őket abban, hogy kezüket önnyugtatásra vagy éhségjelzésre használják.”

A legjobb gyakorlat az, ha a szobát megfelelő hőmérsékleten tartjuk, és olyan alvóhelyet biztosítunk, mint például a hálózsák. Dr. Hill és Dr. Thornton szerint az élet első évében kerülni kell a takarókat és a puha ágyneműket, a SIDS elkerülése miatt.

Dr. Thornton arra is felhívja a figyelmet, hogy túl melegen sem szabad felöltöztetni a babát. Vannak szülők, akik azt gondolják, hogy nagyon fel kell öltöztetni a babát, ezért hajlamosak túlöltöztetni őket. Ha a baba izzadni kezd, akkor valószínűleg így is van, túlmelegedhet, sőt akár kiszáradhat. Ha a babának nincs láza, úgy tűnik, minden rendben van vele, akkor a hideg kezek miatt nem kell aggódni.

“Nagyon ritkán a hideg kéz jelezhet keringési problémát, például veleszületett szívbetegséget vagy szívelégtelenség.” Vérszegénységre is utalhatnak a hideg kezek, különösen akkor, ha a babád sápadtnak is tűnik”- mondja Dr. Hill. Ha gyermek keze nem melegszik fel akkor sem, ha meleg környezetben van, vagy ha az anaemia egyéb jeleit észleli (fáradtság, szédülés, gyengeség), akkor beszéljünk a gyermekorvossal.

Ijedtségre adhat okot, ha a babának kékes vagy lila a keze, lába, de Dr. Thornton megnyugtatja a szülőket, hogy ez is teljesen normális.

“Amikor a baba megszületik, akkor a kezei és a lábai is kissé kékes színűek lehetnek” – mondja. Ezt acrocyanosisnak nevezzük és teljesen rendben lévő jelenség. Az első két-három hétben látni fogjuk, ahogy rózsaszínűvé válnak a kezek és a lábak. A szülők általában azért aggódnak, hogy ez annak a jele lehet, hogy a baba nem jut elegendő oxigénhez.

Dr. Thornton azt javasolja, hogyha ez a félelmünk, akkor a baba ajkát nézzük meg, ha az rózsaszínű, akkor jól van, ha kékes, akkor lehet probléma. De szinte biztos lehetsz abban, hogy a hideg kezek és lábak semmilyen bajt nem jelentenek. És ne felejts el sok kis kesztyűvel felszerelkezni télen, mert legalább egyet úgyis elejtetek út közben.