Alkotmányellenesnek ítélte meg pénteki ülésén a családtámogatásról szóló törvény 17. és 18. szakaszában található négy bekezdést a szerbiai Alkotmánybíróság. Minden alkotmányellenes bekezdés a gyermek megszületését illetve ápolását követő anyagi támogatásra vonatkozik.

A 17. szakasz 2. illetve a 18. szakasz 2, 4. és 6. bekezdését nyilvánították alkotmányellenesnek.

Ezek a szakaszok azokra a nőkre vonatkoznak, akik családi gazdaságon keresztül, mezőgazdasági munkásként fizették a biztosítást, a döntés értelmében pedig alkotmányellenesen számolták ki a nekik járó támogatás összegét.

Az Alkotmánybíróság ugyanezen az ülésén azonban visszautasította, hogy állást foglaljon a családtámogatásról szóló törvény többi kérdéses szakaszairól és bekezdéseiről. Ezek a bekezdések a szülési szabadság idején járó fizetésre illetve annak számítására, valamint a gyermek ápolása idején járó járandóság kifizetésére vonatkoznak.

Az Alkotmánybíróság véleménye szerint ezek a pontok, amelyek következtében nagyon sok család került nagyon nehéz anyagi helyzetbe, nem alkotmányellenesek.

Azok a bekezdések, amelyek kapcsán elutasító döntést hozott a bíróság, még hat hónapon át érvényben lesznek. Annak ellenére, hogy a törvényt már két éve alkalmazzák, és most egyes bekezdései hivatalosan is alkotmányellenesek, az Alkotmánybíróság döntése értelmében még hat hónapon át érvényben lesznek, ugyanis a fenn említett döntés hivatalosan csak ekkor jelenik majd meg, áll a bíróság közleményében.

Forrás: bebac.com

Fotó: Pixabay, illusztráció