Az idei tanév május végéig tart az általános- és középiskolákban is, a tantermekbe nem térnek vissza a diákok, online fejeződik be a tanítás – mondta Mladen Šarčević oktatási miniszter, írja az RTV honlapja.
A miniszter az RTS hétfő esti műsorában arról beszélt, hogy júniusban a kisérettségi idejére néhány napra megnyitják az iskolákat és azok a tanulók is bemehetnek majd a tantermekbe, akik javítani szeretnének jegyeiken. A többség számára azonban május végén véget ér a tanítás, mert a legtöbb tanulónak online lezárják majd a jegyeit.
„Nincs visszatérés a padokba, május végén online ér véget az idei tanév. Ha megfelelő lesz a járványügyi helyzet, a kisérettségit június második felében tartjuk meg, a naptárban erre a június 17-e és 19-e közötti időszak van kijelölve, de ez halasztható” – mondta a miniszter, aki hozzátette, hogy a tehetséggondozó gimnáziumokban június első fele előtt nem tartják meg a felvételi vizsgákat.
Šarčević a ballagásról is szót ejtett, szerinte, ha jól alakul a helyzet, akkor június vége felé az iskolaudvarokban lehet tartani kisebb ünnepségeket, betartva az egészségügyi előírásokat, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy zárt helyiségben nem engedélyezik ilyen események megrendezését.
Az iskolai kirándulásokat sem hagyják jóvá, a következő tanévben pedig valószínűleg csak Szerbia területén lehet kirándulásokat szervezni.
Az egyetemi oktatással kapcsolatban a miniszter azt mondta, hogy itt is online folyik a képzés, de a vizsgákat nem lehet ilyen módon lebonyolítani. Ha a helyzet megengedi, a júniusi vizsgaidőszakban már normál körülmények között vizsgázhatnak az egyetemisták.
Forrás: Szabad Magyar Szó