A szülészeten történt szabálytalanságok miatt vizsgálat indult.

Hatósági intézkedés keretében teszi meg a szükséges lépéseket a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórházának szülész-nőgyógyászati osztályán történt szabálytalanságok miatt. Ezekre egy civil érdekérvényesítő csoport, a Békés Szülésért Támogatókör hívta fel a figyelmet, majd fordult miattuk az ombudsmanhoz, írja a hvg.hu.

Az ügyet elindító szervezet most nemcsak a fejleményekről számolt be Facebook-oldalán, hanem arról is, hogy ők milyen gyakorlatokat kifogásoltak, amelyekről jelzést küldtek az illetékeseknek. Mint írták:

  • A főorvosi bemutatáskor a nőket az osztály orvosi és szakdolgozói plénuma előtt nyilvánosan vizsgálták, és végeztek rajtuk beavatkozásokat, melyre az érintetteknek a folyosón bugyi nélkül kellett várakozniuk.
  • A Rooming-in helyzete (vagyis amikor a szülést követően a baba és édesanyja egy kórterembe kerülnek) a civilek harca ellenére sem változott sokat, az újszülött ugyanis csak akkor kerülhet az anya mellé éjszaka, ha a szülő erről írásban rendelkezik, a vizsgálatok, vizit, fürdetés idejére pedig kötelezően “beadja” a gyermeket az osztályon lévő többi baba közé.

A kifogásolt gyakorlatok miatt a civil csoport az alapvető jogok biztosához fordult, aki pedig a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz (NNK). Ez utóbbi Bálint Balázs, a szülészet-nőgyógyászat szakterület országos szakfelügyelő főorvosának bevonásával vizsgálta az ügyet. Ennek eredménye érkezett most meg, és mint kiderült: számos szabálytalanságot állapítottak meg, azt azonban a levélből nem tudni, hogy pontosan melyeket. A panaszt tevő szervezetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) központi ügyfélszolgálati irodája tájékoztatta a fejleményekről.

A Békés Szülésért Támogatókör reméli, hogy a “számos szabálytalanság” azt jelenti, hogy az általuk felvázolt problémák “valóban szakmai és jogi szabályokba ütköznek”.

Ezáltal reméljük, hogy a hatósági intézkedések ezeket az állapotokat, gyakorlatokat egyértelműen megszüntetik, megtiltják”.

– írták a Facebookon.

Fotó: Illusztráció