Olyan keveset beszélünk, írunk a születésről, és a szülés is tabutéma még mindig a legtöbb családban. Csak legyen mindenki egészséges, természetesen ez a legfontosabb, de közben nagyon sok minden történik, ezek kimenetele hat a babára és az anyukára egyaránt. Nem mindegy, hol és hogyan szül a nő, és hogyan születik a kisbaba. Ezzel Rajković Papacsek Orsolya topolyai szülésznő is egyetért, aki huszonnegyedik éve dolgozik a helyi szülészeten.
Kislánykorában is szülésznő szeretett volna lenni?
– Kislánykoromban állatorvos akartam lenni, tehát az egészségügy mindig közel állt hozzám. Az egészségügyi középiskolában szülésznői szakon végeztem, és 23 éve vagyok a topolyai szülészeten. Ez az első munkahelyem, és szerintem innen is megyek majd nyugdíjba. Itt mégiscsak az egészség, a születés van fókuszban, nem az elmúlás, a betegség, van itt is fájdalom, de az másmilyen. Egy pozitívan megélt fájdalom ez. Az egészségügy más területén nem tudnám ilyen jól érezni magam.
Emlékszik az első szülésre, amelynél jelen volt?
– Az felejthetetlen. Gyakornok koromban volt Szabadkán, nem tudom, hogy hányadszor szülő roma asszony volt. Velük lehetett „gyakorolni”, mert könnyebb volt a szülés. Meg voltam ijedve, arra sem emlékszem, hogy húztam fel a kesztyűt, de végigcsináltam. Nyilván jó volt, hogy egy ilyen tapasztalt nő volt az első élmény, hiszen ő ezt nélkülem is megcsinálta volna abban a pillanatban. A szabadkai kórházban annak idején elég fukarul bántak a tudásukkal, ott lopni kellett, tolakodni, lesni kellett, mert nem akartak átadni semmit. Amikor ide kerültem, Topolyára, nagyon sok mindent megtanultunk az idősebb kolléganőktől. Itt nagyon szívesen magyaráztak, meséltek az orvosok és a nővérek is. A megboldogult főorvos, Námesztovszki doktor négyszemközt kikérdezett, ha hibáztam, elmeséltette, hogy mit tudok arról a dologról, amit nem jó csináltam, és akkor elmagyarázta ő. Főorvosként vette a fáradtságot, leereszkedett a nővér szintjére, és elmesélte. Abban az időben a mi generációnk másképp fogadta a tudást. Még mindig nálam van a kis noteszom, a jegyzeteim, pontosan tudom, melyik oldalra mit írtam, a medenceméretektől kezdve a pelenkázásig. Tudáséhesen jöttünk dolgozni. Az újaknál nincs ez meg, a mai fiatalok, akik egy-két éve végeztek, friss diplomások, eleve nem megfelelő tudással jönnek, és érdektelenek. Nem jegyzetelnek, majd megjegyzik, majd lesz valahogy.
Nagy csalódás ez?
– Szerettem volna átadni a tudásomat, de nem érdekli őket, mert úgy érzik, hogy úgysem ezzel foglalkoznak majd. Ez nagyon elkeserítő. De, ha belegondolok, hogy esetleg odaállnak majd egy szülő nő mellé, mit fognak tudni adni neki? Empátia sincs bennük, a telefon fontosabb. Ezt tapasztalom. Ahhoz, hogy jó szülésznő legyél, érzelmekre van szükség a tudás mellett, és ez nincs meg a fiatalokban. Nagyon szomorú vagyok emiatt.
Mitől jó szülésznő valaki?
– Hatalmas tudás és tapasztalat kell, és empátia. Mi nem vagyunk kórház, nincs műtőnk. Nincs meg a lehetőség, hogy a szülő nőt betolják a műtőbe, nincs három-négy orvos. Mérlegelni kell, hogy mit mikor csinálunk. Középiskola után sem lehet letenni a könyveket, állandóan fejlődni kell, kísérni, hogy mi történik a nagyvilágban, előadásokra járni. Balassa Erzsébet kolléganőmmel ahová csak lehet, járunk. Budapesten a Szent Imre kórházban fantasztikus kollégáktól tanultunk. Akkora tudást kaptunk, hogy itt nem tudjuk ezt megszerezni. Nagyon fontos egy szülésznőnél, hogy naprakész tudása legyen. Változik a világ és a szülő nők hozzáállása is. Alkalmazkodni kell, van, amikor nehéz ez, de igyekszünk.
Mi történik a vajúdó nővel, amikor megérkezik a topolyai szülészetre, és Orsolya fogadja?
– Nagyon nem szeretem erőltetni a szülést. Láttam sok ilyet, a régi bábasszonyoknál ez volt a protokoll, végül is gondolom, hogy az egész országban ilyen volt akkor. Amikor megérkezett a nő, a felvételt követően borotválás, beöntés, bensedin következett – mindenkinél, állapottól függetlenül. Megvizsgálták, stimulációt kapott, lefektették, sem inni, sem enni nem szabadott, amikor eljött az ideje, gátmetszést végeztek, megszületett a baba, két óra múlva kikerült az osztályra az anya, és kész. Háromóránként vitték a babát. Ma nálam úgy zajlik a szülés, hogy megcsinálunk egy CTG-t. Egy hüvely vizsgálat szükséges, hogy tudjuk, hol tartunk. Egyébként nem szeretek állandóan vizsgálódni, főleg akkor, ha már elfolyt a magzatvíz. Nagyon sok anyuka szőrtelenítve jön, de ha nem, az sem probléma. Én híve vagyok a beöntésnek. Az a szappanos meleg víz megmozgatja a beleket, és a méhre is hat. Elkezd dolgozni, meg tudja indítani a szülést. Nagyon sok anyukában blokkot okoz a fejben az, hogy mi lesz, ha összerondítja magát szülés közben, és ezek a negatív gondolatok leállítják a szülést. Mint minden, a szülés is a fejből indul. Ezért szorgalmazom és javaslom is a beöntést. Kötelező a papírmunka, ha van rá mód, kikérdezzük a kismamát. Utána szeretem az anyukát hagyni: elvezetem a szobájába, felkínálom, hogy maradhat ott, zuhanyozhat, használhatja a labdát, ha így érzi jól magát. Egyedül vagyunk a szülészeten napközben is. Egyetlen szülésznő rendezi a felvételt, az elbocsátást, a babákat és a vajúdó nőket is kíséri. Nem könnyű ez. Mindig megkérdezem, hogy hol érzi magát nagyobb biztonságban. Amennyiben velem, a közelemben, akkor odajöhet, ahol én tartózkodom, vagyis a nővérszoba mellé, a szülőszobába. Nem fektetem az ágyra őket, akinek ülve jó, akkor ül. Szabadon választhatnak. Enni, inni is lehet, hogy a szervezet ne száradjon ki, energiához jusson, hiszen a vajúdás azért megterhelő. Mindaddig meg tudjuk engedni, hogy ne avatkozzunk be, amíg a baba és az anya állapota jó. Amikor látjuk, hogy szükség van rá, amikor régóta szivárog a magzatvíz, nem ereszkedik a baba, akkor segíteni kell. A szülés a szülőszobában történik, ha eljutunk odáig. Sokan jönnek úgy, hogy négykézláb, oldalt fekve szeretnének szülni, de általában úgy kérik, hogy hanyatt fekve. Ritka az, hogy az előző kívánság mellett marad az anyuka.
Mit szeret a hivatásában?
– Az éjszakai szüléseket. Az orvos nevét jegyzik meg általában a nők, holott egy orvos szerepe a szülésnél semennyi. Ha orvosra van szükség, ott már komplikáció adódott. Addig jó, amíg nem kell hívni az orvost. Éjszaka nincs kapkodás, nincs vizit, nincs elbocsátás. Kialakul egy bizalom, egy kapocs, ami egy életre szól. Azokban a pillanatokban, amikor életet adunk valakinek ott egy ember, akinek a kezébe odaadod a saját, a születendő gyermeked életét, és tudod, hogy jó helyen van. Ez a szülésznő. Ehhez az kell, hogy a szuszogásból, a tekintetből, a mosolyból is tudja, hogy a szülés hol tart. A hangokból, mindenből fel kell ismerni a szülés fázisait. S akkor nem kell vizsgálgatni, hiszen ezekből meg lehet állapítani, hogy hogyan halad a folyamat. Nem szeretem sürgetni a kitolást sem. Amíg a feje nem látszik, addig nem nyomatunk, nem kapkodunk. Néha irányítok, mert sokan elvesznek a szülésben. Bepánikolnak, félnek a fájdalomtól, nem nyomnak, ilyenkor szólunk. Közben persze védjük a gátat, azért az esetek többségében igyekszünk elkerülni a gátmetszést. Ez fizikailag is nehéz munka, a kezünk tud fájni egy-egy gátvédelem után, ha az ember jól csinálja. Imádom azt a pillanatot, amikor felemelem az anyukának az újszülöttet, és megmutatom. Azok az arckifejezések, amikor meglátja, amikor odanyújtja a kezét, felejthetetlen pillanatok. Ez csak a mi szakmánkban adott. Amennyiben a baba és az anya állapota megengedi, azonnal elkapja a babát a mellkasára, még úgy, elvágatlan köldökzsinórral. Ma már tudjuk, hogy a köldökzsinórt, amíg pulzál, nem vágjuk. Egyesek nem kérik a babát, nem is akarják látni, amíg nincs megfürdetve, de azért a többség azonnal meg akarja fogni. Az első egy órát, vagyis az aranyórát bőrkontaktusban tesszük lehetővé. Nagyon sokat jelent a babának és az anyukának is, hogy a babának az anyja teste és illata legyen az első kontaktusa a világgal. Jómagam, ha csak lehet, megvárom, amíg a lepény leválik, és csak akkor vágom el a köldökzsinórt.
A szülésznőnek milyen szülésélménye van?
– Két gyermekem van. Mindketten császárral, altatásban születtek. Nekem nem volt rossz szülésélményem, ébredés után azonnal elkaptam a gyerekeket, azonnal szoptattam is. De nem láttam őket, amikor megszülettek, úgy magzatmázasan, az első percekben. Nekem ez hiányzik. Ezért igyekszem, hogy az anyukák úgy menjenek innen haza, hogy semmilyen hiányérzetük ne legyen.
Szerző: Tómó Margaréta
Fotók: Magánarchívum
