A legtöbb országban akkor döntenek az iskolák bezárása és a távoktatás bevezetése mellett, amikor a tanulók harminc százaléka megfertőződik. Nálunk azonban ez másképp van, egyelőre mindazok, akik megbetegszenek, otthon maradnak, mondta Predrag Kon járványügyi szakember, aki a Prva Televízióban azt nyilatkozta, saját magának tette fel a kérdést, mikor jöhet el az a pillanat, hogy bezárják az oktatási intézményeket, ahogyan azt a télen tették például, az influenzajárvány idején.

— Most ugyanez a helyzet a Covid 19 esetében is. Amint valakinek tünetei vannak, otthon kell, hogy maradjon. Az iskolák bezárásáról azonban egyelőre nem esik szó – mondta.

Helyi szinten döntenek a bezárásról

A szakember kiemelte, hogy fontos az is, hogy mit követel meg a járványügyi helyzet, de az is, hogyan oldják meg a szervezést az iskolák. Ez két különálló dolog. Alapvetően az iskolák bezárásáról az illetékes oktatási minisztérium dönt, de nem mindenhol ugyanolyan a járványügyi helyzet. Ennek ellenére a flexibilitást sajnos nagyon nehéz megvalósítani. Hozzátette, mindannyiuk számára ez további kihívást jelent majd, hiszen azonnal reagálni kell.

Azonban arról, hogyan is zajlik majd a távoktatásra való áttérés, azt mondta, minden az adott helyzettől és helytől függ majd.

Kon azt mondta, aggasztja a középiskolás korosztály helyzete, ugyanis Szerbia szerte közöttük csupán két esetet jegyeztek az iskolaév kezdete óta, amit ő kevésnek tart.

Kon a helyzetről elmondta, egyértelmű, hogy a harmadik hullám megérkezik, mégpedig azért, mert mi úgy viselkedünk ahogy.

— Amennyiben mindenki betartaná a szabályokat, a harmadik hullámot el lehetne kerülni.

Belgrádban nyolc diák koronavírusos jelenleg, közülük öten jártak iskolába hárman nem. Mellettük egy tanár és egy személyi kísérő is megbetegedett. Szerbia iskoláiban hivatalosan 12 koronavírussal fertőzött diákot tartanak nyilván. Ebből nyolc van Belgrádban, hárman Kragujevacon, egy személyről pedig nem árulta el, hogy mely településen jár iskolába.