A Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény közleményben értesíti a szülőket, hogy január 18-tól minden óvoda újra fogadja a gyermekeket, így megnyílnak azok a kirendeltségek is, amelyek az iskolákon belül működnek, és a téli szünidő miatt zárva tartottak.

Továbbra is érvényben van az a rendelet, amelyet a szabadkai válságstáb hozott meg november 26-án és amelynek értelmében csak azok a gyermekek járhatnak bölcsődébe, óvodába illetve iskola-előkészítőbe, akiknél mindkét szülő igazolást tud felmutatni arról, hogy dolgozik, illetve munkahelyén nélkülözhetetlen, továbbá nem tudja otthonról elvégezni a munkáját. Ez a rendelet mindaddig érvényben lesz, míg a városi válságstáb másképp nem dönt.

A szülői igazolás mellett az iskoláskor előtti intézménybe induló gyermeknek szüksége van egy egészségügyi igazolásra, amely bizonylat arról, hogy egészséges, és amely igazolás nem lehet régebbi hét napnál.

A Naša Radost Iskoláskor Előtti intézmény a jövőben is megszervezi az iskola-előkészítő csoportok tagjai számára a távoktatást.

Az intézmény emlékeztet, hogy továbbra is szigorúan betartják a járványügyi óvintézkedéseket.

Fotó: Illusztráció, archívum