Nem lehet elég korán elkezdeni a meseolvasást, akár már az újszülöttnek is olvashatunk vagy fejből mesélhetünk. Életkoronként azonban mást és más érdemes olvasni, egész egyszerűen azért, mert másként látja a világot és benne magát egy 2 és 5 éves.

A mese nem csak remek elfoglaltság, hanem számtalan dologban segíti a fejlődést is: gazdagítja a szókincset, empátiára tanít, ellazít, segít feldolgozni a napi történéseket.

Most nézzük meg életkori bontásban, hogy milyen típusú mesét érdemes választanunk.

Olvasás egy évnél fiatalabb csecsemő számára

Nem a tartalom, hanem a zeneiség, a ritmus a fontos ebben az életkorban, ezért akármit olvashatunk, akár nagyobbaknak szóló könyveket is. Segíti őket felfedezni a nyelv ritmusát. Nagyon jó választás ebben az életkorban ha verseket, mondókákat mondunk.

Nagyjából 6-12 hónapos kor között kezdenek el érdeklődni a gyerekek a könyvek, mint tárgyak iránt. Szeretik megvizsgálni, manipulálni vele. Érdemes ilyenkor zörgős, színes, érdekes textúrájú könyveket beszerezni. Ne csodálkozzunk, ha éppen csak annyira érdekel egy ekkora babát a könyve, hogy kikapja a kezünkből és a szájába veszi, ez teljesen rendben van ebben az életkorban.

Ebben az életkorban érdemes olyan könyvekkel megismertetni a gyereket, amelyekben egy képhez egy szó tartozik, segíti őket a első szavak megtanulásában.

Olvasás egyéveseknek

Maradjanak a mondókák, versek, de már jöhetnek a könnyen lapozható, keménytáblás leporellók, legyenek színesek, és tartalmazzanak képeket. Itt már kialakulhat egyfajta párbeszéd az olvasó és a mesehallgató között: Hol van a piros léggömb? A baba pedig rámutat. Nagy örömöt okoz olyan tárgyak, állatok felismerése, amelyek már ismer. Természetesen a mindennapos mesehallgatás folyamatosan jótékony hatással van a szókincs gazdagodására, a képzetek kialakulására, az auditív memóriára.

Olvasás kétévesnek

Már szeretik a gyerekek ebben az életkorban azokat a meséket, történeteket, amelyek ismerős dolgokat írnak le, pl. a parkba járást vagy az esti lefekvést. Szeretik ugyanazt a mesét hallgatni, akár napokon át, akár egymás után többször is. Érdemes az ismerős részeknél meg-megállni és bátorítani arra, hogy folytassa ő a történetet, amit már jól ismer.

Olvasás hároméveseknek

Ebben az életkorban is folytassuk a versek olvasását, illetve a láncmesék korszaka ez. Ezekben a mesékben a mondatok ritmikusan ismétlődnek. Maradjanak továbbra is az állatmesék. Már olyan mesékre van szükség, amely párbeszédes, a ritmikus elemek mellett szófordulatok is megjelennek. Egy háromévesnek már lehetnek kedvenc könyvei.
Ebben az életkorban a könyvek, mesék, történetek már a problémamegoldásban is segítenek.

 

Mondókás, éneklős, játékos könyvek:

Nem a gyerekeknek szólnak, ezért nem is kell, hogy képesek legyenek. Már a mama hasában lévő gyermeknek is lehet dúdolgatni, verselni. Később pedig bármilyen alkalom megfelel az énekre, versre (fürdetés, ringatás, játék). A szülő megtanulhat néhányat kívülről. Vannak CD mellékletek a dalokhoz, de a dalok zenéjét gyakran a neten is meg lehet találni. Vannak illusztrált változatok is.

Forrai Katalin: Jár a baba, jár. Több kiadó, sok kiadás

Forrai Katalin: Katalinka. Bp.: Móra, 2012. Pászthoy Panka gyönyörű illusztrációival, a megszokott színvonalon.

Kerekekecske, gombocska 1-2./ vál. Szedlacsek Katalin. Kottával CD-vel ellátott mondókás, játékos könyv, Oktatási Minisztérium ajánlásával.

Kerekítő / vál. J. Kovács Judit. Naphegy Kiadó. Hasonló felépítésű, mint a Ringató, de ott az ének a legfontosabb, itt a játék. Ugyanúgy van hozzá CD.

Kerekítő Manó/ vál. J. Kovács Judit. Naphegy Kiadó. Leporelló. Vagy mondóka, vagy apró történet van benne.

Kacagtató / vál. J. Kovács Judit. Móra Kiadó. Mai írók verseire készült játékok

Népi mondókák / vál. Küllős Imola. Bp.: Tinta 2013. Tudományos igényű kiadvány, mind a szülők, mind a szakemberek kezébe egyaránt való.

Ringató / vál. Gróh Ilona. Pécs Dialóg Junior; Bp.: Kolibri Kiadó. Kottás, CD mellékletes könyvek sorozata

Ringató-lapozók /vál. Gróh Ilona. Bp.: Kolibri. Egy-egy mondóka egy-egy leporellóban, nagyon szép kivitelben.

1 év alatt:

Pancsolókönyvek:

Kicsi műanyag lapozható könyvek: a babák is képesek megfogni, megtartani, lapozni. Néhány oldalból állnak, csak sematikus rajzokat tartalmaznak. Nem papírból készülnek, hajtogathatóak, rághatóak.

Nyulász Péter: Beszélő babakezek – sorozat. Bp.: Tessloff és Babilon. Még beszélni nem tudó gyereket tanít kézjelekkel kommunikálni.

1-2 éveseknek:

– Akik még nem beszélnek:

Vad- és háziállatok képei, amiket nézegetve lehet állathangokat utánozni.

Minden leporelló jó, amin állatok sematikus képei vannak.

– Akik már elkezdtek szavakat mondani:

Lépésről lépésre. Alexandra Kiadó. Életkorra (12-18, 18-24, 24-36), és témákra osztott – állatok, szavak, járművek, stb.

Mini világ – sorozat (Tessloff és Babilon Kiadó). Fejlesztő könyvek.

Ujjvezető lapozók: Ujjakat lehet végighúzni különböző vonalakon.

Nagyszemű lapozók: Hatalmas, vidám szemek mellett egyszerű történetet lehet olvasni.

Scolar Kiadó lapozói: A Ravensburger kiadó könyveinek magyar változatai. Mondókás, ablakos, stb. Életkorra bontott

2-3 éves gyerekeknek:

Szógyűjtő, beszéltető könyvek:

Szöveg nélküli, csak képekből álló könyvek, ahol lehet keresgélni, de akár mesélni is a képekről. Rengeteg böngészőt adtak ki az elmúlt években, csak példaként néhány:

Rotraut, Susanne Berner: Böngésző-sorozat. Naphegy Kiadó. Négy évszakról szóló, éjszakai. Ezek nagyalakúak, de van kicsi méret, amit akár utazás közben is lehet használni.

Könyv kicsiknek – sorozat Bp.: Csimota Kiadó. Új sorozat szöveg nélküli, de inkább ovisoknak való.

Keress, találj, mesélj! – sorozat Bp.:Scolar Kiadó. Ugyanúgy böngésző, de az oldalak szélén található tárgyakat keresni lehet az oldalakon belül.

Történetek:

Rövid, hétköznapi történetek, az illusztráció egyszerű. A test, a tárgyak fő jellegzetességeit mutatják, nincs távlatérzékelés

Kőszeghy Csilla: Bumburi-sorozat. Pagony Kiadó. Fura kutyus a főszereplője

Marék Veronika: Boribon-, Kippkopp-sorozat Bp.: Ceruza; Bp.: Pagony. Régi klasszikus

Berg Judit: Maszat-sorozat. Bp.: Pagony

Finy Petra: Ovi-ügy. Bp.: Pagony; Doki-ügy. Bp.: Naphegy Kiadó

Frankel, Alona: Bilikönyv. Pozsonyi Pagony : PrintXBudavár. Biliztetésről szól. Megjelenése után több könyv is napvilágot látott a témában.

Paulovkin Boglárka: Elbújtam! Bp.: Csodaceruza. Nem leporelló, kisnyuszi bújik el mindenhova

Donaldson, Julia: Tölgyerdő meséi – sorozat. Bp.: Pagony. Rövid szövegű, nyitható képekkel, keresgélni lehet benne.

Scheffler, Axel: Pipp és Polli – sorozat. Bp.: Pagony. Nem leporelló, tanulságos kis történetek, Boribonhoz hasonló.

Dániel András: Kufli-sorozat. Bp.: Pagony. Nem leporelló, vidám, szórakoztató történetek.

Forrás: fszek.hu, babaszoba.hu