Egyelőre keresik a megoldást a szerbiai idegenforgalmi irodák tömörülése (JUTA) és az Oktatási Minisztérium illetékesei, hogy a szükségállapot miatt elmaradt utazásokra befizetett összeg ne vesszen kárba. Azokról az utazásokról van szó, amelyekre folyó év március és a tanév vége között mentek volna a diákok.

Mivel egyes ügynökségek előre megkapták a befizetett pénzt, és az előre elköltötték másra, a legnehezebben megvalósítható, hogy a pénzt visszafizessék a diákoknak. A végzős diákok, vagyis a nyolcadikosok és a középiskolás érettségizők esetében a legnagyobb a gond.

A JUTA képviselői azt javasolták, hogy a kirándulásokat szervezzék meg a nyár folyamán. Amennyiben ez nem megvalósítható, akkor az iskolák utalványokat kapnának, amelyeket a következő generáció használna fel, az általuk befizetett pénzt pedig visszafizetnék a szülőknek, akiknek gyermekei végül az idén nem jutottak el a kirándulásokra. Ezek az utalványok a külföldi kirándulásokra is vonatkoznának, azonban csak jövő tavasszal lehetnének megfizettethetők.

Forrás: Večernje novosti

Fotó: Pixabay, illusztráció