Arról, hogy a maszk viselése a gyermekek számára is kötelező és az óvodákban is kell viselni, a minap beszélt prof. dr. Mijomir Pelemiš, a szerbiai válságstáb tagja, a döntés pedig váratlanul érte a szülőket, de az óvodában dolgozókat is.

A Magánóvodák Egyesületénél azt mondják, ezt a javaslatot egyszerűen képtelenség betartani, írja a Nova.rs.

Kiemelik, hogy mindenki elfelejti,h ogy az óvodákba nem minden nap más gyermek érkezik, hanem ez egy élő, de már összeszokott kollektíva, amelynek megvan a saját kifejlődött immunológiai világa.

Azt hiszem az eddig alkalmazott elővigyázatossági lépések, a megelőzés e formája jól bevált és működik. A szülők, a gyermekek és az óvodákban dolgozók részéről is. Teljesen biztonságos közösség pedig nem létezik, mondta Dušanka Tasić Nova kérdésére.

Hozzátette, véleménye szerint a maszk használata a gyermekeknél bakteriális fertőzéseket okozhat, hiszen azt azonnal cserélni kellene, amint átnedvesedik, a gyermekeknél pedig fokozott a nyálképződés, hiszen folyamatosan fogzanak.

Tasić szerint a gyermekek addig hordják a maszkot, amíg be nem lépnek az óvoda épületébe, ami teljesen biztonságosnak mondható, és ahol 8-10 órát is eltöltenek. Hozzátette, nem arról van szó, hogy a maszk viselése ne védene, de gyermekek esetében teljesen értelmetlen.