Miután Vicsek Annamária oktatási államtitkár a múlt hét folyamán azt nyilatkozta a Pannon Televíziónak, hogy a diákok csak korlátozások mellett ülhetnek az iskolapadokba, és az augusztus 25-e után külföldről hazatérő gyerekeknek tíz napig otthon kell maradniuk, szerkesztőségünket több oktatásügyben dolgozó is felkereste és jelezte, semmilyen értesítést nem kaptak ezzel a korlátozással kapcsolatban. Ezt követően próbáltunk utánajárni, hogy az Oktatásügyi Minisztérium valóban kiadott-e egy ilyen ajánlást, illetve rendelkezést, de a hétvége folyamán nem jártunk sikerrel, írja a Szabad Magyar Szó.

Hétfőn, az Oktatásügyi Minisztériumnak küldött kérvényünkre, amelyben arra voltunk kíváncsiak, létezik-e ilyen rendelkezés, és amennyiben igen, mely országokból hazatérő diákokra vonatkozik, megérkezett a válasz. A minisztérium rövid válaszából kiderült, hogy ugyan volt ilyen ajánlása a Köztársasági Válságstáb egészségügyi szakembereinek, de ez csak javaslat volt, s azt végül nem fogadták el. Vagyis, nincs olyan korlátozás, amelyről Vicsek Annamária beszélt, és szeptember elsején, vagyis két nap múlva, azok a diákok is beülhetnek az iskolapadba, akik augusztus 25-e után tértek haza a nyaralásukból.

Ez azért is kellemetlen, mert mint arról szombati írásunkban is említést tettünk, nem ez az első alkalom, hogy egymástól eltérő kijelentéseket tesz az Oktatásügyi Minisztérium és Vicsek Annamára oktatásügyi államtitkár.