A kijárási korlátozások és a folyamatos otthonlét miatt valószínűleg sokan tették fel az elmúlt hetekben a kérdést, hogy pontosan milyen nap van éppen, ami nem is meglepő, a járvány ugyanis teljesen felborította a belső óránkat. Emiatt nemcsak furcsán érezzük magunkat, hanem nehezebben is tudunk koncentrálni a feladatainkra, de ha megfelelően strukturáljuk a napjainkat, így is tudunk tenni a leépülés ellen – írja a CNN.

„Ez egy tökéletes vihar a környezeti változások, a szociális fogódzkodók elvesztése és a kognitív stressz növekedése között, ezeken felül pedig még minőségi alvásból is kevesebb jut, mint korábban” – mondta Elissa Epel a University of California, San Francisco pszichiáter professzora.

A jelenlegi helyzetben Epel szerint fontos probléma, hogy a megszokott rutinjaink eltűntek, a testünk pedig a cirkadián ritmusunk beállításánál nemcsak a napsütéshez hasonló környezeti jeleket, hanem az olyan fizikai és szociális dolgokat is figyelembe veszi, mint az út a munkába, illetve onnan haza, a megadott időpontban elfogyasztott ebéd vagy a szokásos templomba járás.

A kijárási tilalom a legtöbb embert megfosztotta ezektől, egy megszokott hét minden rutinja eltűnt, ez pedig a távmunkával együtt oda vezet, hogy a hétvégék tulajdonképpen nem sok dologban különböznek a hétköznapoktól – már csak azért sem, mert a jelenlegi helyzetben sokan munkával töltik a szabadidejüket is. Ez azért is kellemetlen, mert külön energiákat emészt fel az emberekben az is, hogy megállapítsák, milyen nap van, pedig normál esetben ez teljesen természetesen, tudat alatt történik.

Szintén fontos probléma, hogy sok embernek kell egyszerre több dologgal foglalkoznia a megszokott teendők mellett – legyen az a gyerekek iskoláztatása, vagy egy idős családtag gondozása –, ez pedig rengeteg energiát emészt fel. Ha valakinek huzamosabb ideig kell sok feladattal zsonglőrködnie, az könnyen túlterhelheti magát, ebben pedig az sem segít, hogy a legtöbb embernek a munkájához is folyamatosan képernyők között kell váltogatnia.

Emiatt bárki könnyen érezheti azt, hogy fogalma sincs milyen nap van, ami komoly stresszel járhat, ami az alvásunk minőségét is rontja. Ha pedig nem alszunk eleget, csak még rosszabb lesz a helyzet. Tenni persze azért lehet ellene, a szakértők szerint az a legfontosabb, hogy mindenki próbálja meg strukturálni a napjait, akár csak annyival, hogy minden nap ugyanakkor fekszik és kel – írja az Index.hu.