Sajnos bárkivel előfordulhat, hogy egy kutya megtámadja, ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy mit kell tenni ilyen esetben. Fontos, hogy a gyerekeidet is tanítsd meg ezekre, hiszen ők, illetve az idősek vannak a legnagyobb veszélyben. A hogyankell.hu tippjei:

Lépések

Előzd meg a bajt!

A kutyatámadások hátterében mindig az emberi gondatlanság áll, helytelenül tartják az ebet, agresszívan bánnak vele vagy idővel kiteszik a szűrét, így az éhes, rémült kutya könnyebben válik fenevaddá. Ezért csak akkor tarts kutyát, ha megfelelően tudod gondozni, így elkerülheted, hogy ellened vagy mások ellen forduljon. Emellett jó, ha a kutyát elviszed kutyaiskolába, ahol valóban szakszerűen tanítják meg a helyes viselkedésre.

  • Biciklivel ne hajtsunk el a kutya mellett, inkább csak toljuk úgy, hogy a bicikli a kutya és köztünk legyen.
  • Ha futunk, és látjuk, hogy egy kutya nagyon figyel ránk, inkább lassítsunk, és gyalogoljunk amíg távolabb nem kerülünk tőle.
  • Ha gyalogosan vagyunk, lassan, nyugodtan menjünk át az úttest másik oldalára.
  • Maradj nyugodt! Nos, ez ugyan az adott helyzetben bizonyára elég nehéz lesz, de próbálj higgadt maradni. Semmiképpen ne próbálj meg elszaladni, mivel ezzel felébresztheted a kutyában a zsákmányszerző ösztönt, ráadásul így könnyebben okozhat sérüléseket. Ne kezdj kiabálni, jajgatni, ne kapkodd fel a kezeidet, ne toporogj – mindezekkel a félelmedet árulod el, ami fokozhatja a kutya támadó kedvét. Inkább állj mozdulatlanul egy helyben. A kutyák többsége ezt hamar elunja, és elsomfordál.
  • Ügyelj arra, hogy ne légy fenyegető! Ne mosolyogj (ezt vicsorításnak veheti), ne állj vele szembe (inkább kissé féloldalasan, de úgy, hogy lásd) és kerüld a szemkontaktust. Azt próbáld a viselkedéseddel üzenni – akár félhangosan mondogathatod is a kutyának -, hogy ha ő nem bánt téged, te sem bántod őt.
  • Légy határozott! Állj egyenesen, esetleg próbálkozz határozott utasításokat adni az állatnak (Nem! Állj! Feküdj! Maradj! Menj haza!).
  • Ha a kutya megnyugodott kissé, nagyon lassan kezdj el hátrálni vagy térj ki oldalra. Csak akkor fordíts hátat az ebnek, ha már két-háromszáz méternyire eltávolodtál, és ekkor sem árt néha visszatekinteni.
Ha a kutya már támad…
  • Ilyenkor már semmiképp ne kiabálj a kutyával.
  • Ne rugdoss vagy hadonássz, mert csak nagyobb támadási felületet biztosítasz neki! Ne üsd a fejét, mert a koponyán úgysem tudsz így sérülést okozni. Ha már támad, akkor a szemét és az orrát érdemes támadni.
  • Védd magad! Ha van táskád, tedd magad elé, miközben – ha van rá lehetőség – nagyon lassan hátrálj valami felé (pl. autó), amivel védeni tudod a hátad. Ha biciklivel vagy, csak akkor kelj versenyre a kutyával, ha valóban profi vagy, mert a legtöbb kutya még így is gyorsabb, ráadásul tekerés közben védtelen vagy. Inkább tedd magad elé a bringát, hogy ez is védjen. Ha van nálad egy pulcsi vagy kabát, és a kutya már támadni készül, azt lengesd előtte (de ne hadonássz vele), így valószínűleg annak ugrik majd neki.
  • Védd a lágy részeidet! Ha végképp nincs mit tenni, gömbölyödj össze a földön, a kezedet kulcsold hátra a nyakad körül.
Tippek
  • Ha gyakran sétálunk olyan helyeken, ahol kóbor kutyák tanyáznak, jobb beszerezni egy gázsprayt.
  • Ha a kutya meg akar szagolni, hagyd neki, de inkább a karodat, könyöködet nyújtsd felé, ne a kezedet. Ha meggyőződik róla, hogy nem jelentesz fenyegetést neki, a legtöbbször továbbáll. Sose tégy felé hirtelen mozdulatot, ne tedd rá a kezed, ne fogd meg, mert ezeket fenyegetésnek veheti.
  • Nem minden kutya akar támadni, lehet, hogy éppenséggel csak kíváncsi. Az agresszív kutya merev testtartású, szeme dülledt, a szőrét a gerince mentén felborzolja, vicsorít.

Amire szükséged lehet

higgadtság

Figyelmeztetések

  • Semmilyen körülmények között ne hagyj egyedül egy csecsemőt vagy kisgyermeket kutyával.
  • Ne nyúlj át kerítésen megsimogatni egy kutyát, mert a területét védő kutya hajlamosabb támadni.
  • Ha megharapott minket egy kutya, mindenképpen forduljunk orvoshoz!