Már Szerbiában is elterjedtek az olyan Viber csoportok, ahol férfiak osztanak meg képeket nőkről. Azonban a pornográf képen szereplő nő gyakran nem tudja, hogy a képen szerepel, vagy éppen azt nem tudja, hogy ezt a képet tovább osztották.
Az ilyen jellegű cselekedetek, csak úgy, mint a bosszúpornográfia a nők elleni erőszak egyik formája, és ebben is nők ezrei érintettek.
Van, ahol perelhető ilyenkor az elkövető, ha tudjuk, hogy ki volt az, azonban néha még ez sem sikeres, hiszen nem tudni, ki volt a kép első megosztója. A képeken tárolt meztelen fotók kapcsán a kiskorúak is érintettek, hiszen a tinédzserek körében is felütheti fejét a jelenség, amikor a fiatal lányok magukról meztelen képet küldenek barátjuknak. Ilyenkor a helyzet még komplikáltabb, hiszen ez egyben gyermekpornográfiának is minősül.
A Hajrá,Nők! csapata szeptemberi adásában erről a problémáról beszélt, Basity Gréta és Seregély Orsolya megosztotta tapasztalatait, véleményeit arról, hogy ki a bűnös egy -egy meztelen kép megosztásakor:
Az aki küldte, vagy az, aki továbbította? Mi volt előbb?  A tyúk, vagy a tojás. A Hajrá, Nők! legújabb, szubjektív hangulatú részében erről beszélgettünk.
A Hajrá, Nők! Kéretlen tartalom című adása elérhető az alábbi linken: