Kell-e annál több, hogy a nőnek gyermeke születik? Elég-e a gyermek a boldogsághoz, és mit csinál az édesanya, aki gyermekei születése után nem megy vissza dolgozni, hanem úgy dönt, főállású anya lesz? Három édesanyával beszélgettünk, akik ugyan nem járnak dolgozni, legalábbis a klasszikus értelemben nem, de egy-egy ellopott pillanatban, sokszor akkor, amikor éjszaka elcsendesedik a ház, elvonulnak egy világba, ahol önmaguk lehetnek, és alkotnak. Ők mesélnek most, miért is fontos számukra az énidő.
Godnics Bakos Zsanett: Három kisfiú anyukája vagyok. Az első kisfiam születése előtt Magyarkanizsán dolgoztam családi vállalkozásunkban. Azután megszületett a fiam, és természetesen kihasználtam a lehetőséget, hogy szülési szabadságra menjek. Mondhatom, hogy azóta is tart ez az állapot, mert nem túl sok korkülönbséggel megszültem a második, majd a harmadik fiacskánkat is. Közben a családommal mérlegre tettük a dolgokat, és úgy döntöttünk, maradok itthon továbbra is főállású anyukaként. Szerencsémre maximális lelki támogatást kapok a családomtól ezen a téren. Mindig is foglalkoztattak a kreatív tevékenységek. A varrással kezdtem. Akkor még csak 2 gyermekem volt. Valami kellett, hogy kikapcsolódjak, csináljak valami mást is a házvezetésen kívül. Kaptam egy varrógépet, és esténként, amikor a gyerekek elaludtak, beosontam a kis szobácskámba, és próbálgattam, hogyan is működik egy ilyen masina. Sok kis bábjáték, manó, maci, angyalka született a kezeim között az éjszakák folyamán. Varrtam könyvjelzőket, forgókat babaágy fölé, gyerekszoba-dekorációkat, adventi naptárakat, párnákat és sok mást. Elkezdtem megosztogatni az alkotásokat a közösségi oldalon, és jöttek a rendelések is. A varrás egyfajta meditációvá alakult nálam. Csakis az aprólékos, sok türelmet igénylő alkotások jöhettek szóba, amelyekben kreativitás is van. Elsősorban élvezetből csinálom. Ha nem szeretném, nem is lenne erőm a gyerekek mellett esténként még ezzel is foglalkozni. Viszont én is amondó vagyok, hogy boldog ember az, aki a hobbijából meg is tud élni. Én még nem tudok, de nem tartom kizártnak, hogy a jövőben ne így legyen.
Családunk gyarapodásával egyre többet voltam kint a kertben is. Ahogy a gyerekek száma nőtt, úgy növekedett a veteményesem is. Most már saját palántákat nevelek és ültetek, és tavaly már annyi zöldséget megtermeltünk, hogy télire is meg tudtam tölteni a mélyhűtőt. Nem sokat járunk boltba. Amit lehet, itthon készítünk el a kovászos kenyértől kezdve a napozókrémig…
Amikor megszületett a harmadik kisfiam, már nem tudtam annyi időt a varrásnak szentelni. Sokkal fáradtabb voltam esténként, napközben pedig még kevesebb gyerekkel sem tudtam a varráshoz hozzáfogni. De azért törekedtem, kellett a lelkemnek a pihenés, a csend. Pár hónappal ezelőtt elkezdett foglalkoztatni a szépírás is, a kalligráfia. Ebből pedig jött az akvarell. Virágok, állatok, tájképek… Úgy érzem, megtaláltam, amiben kiteljesedhetek. Annyira tudom élvezni az alkotást, hogy közben nem érzek kimerültséget, még ha hajnali fél kettőig is festek vagy „szépírok”. Persze tudom, hogy olyankor másnap kevésbé leszek fitt anyuka, de megéri. Néha még a futásra is van erőm. Egyre jobban csak távolodom a szakmámtól, ugyanis én a szabadkai Közgazdasági Egyetemen diplomáztam, de láthatóan nagyon más irányba halad az életem. Nem sajnálom, mert legalább ott megtanultam, hogy miben nem akarok részt venni.
Úgy gondolom, ha valaki a főállású anyuka szerepét tölti be, még nem jelenti azt, hogy nincs szüksége a „kikapcsolódásra”. Nekem szükségem van arra, hogy amikor a szeretett gyerekzsivaj egy kicsit elhalkul, amire csakis este kerül sor, akkor legyen egy kis énidőm, amikor belemerülhetek egy egész más világba. Egy kicsit elutazok, de mégis itthon vagyok. Ha mindenki azt csinálná, amit szeret, boldogabb szülők nevelnék a gyerekeket.
Krajnović Galgóci Csilla: Háromgyerekes édesanyaként idehaza rendezem öt ember életének gördülékenységét. Szakmám a kertészet, amely közel áll a hobbimhoz, de amiben kreatív tudok lenni, az a sminkelés. Sok-sok éve barátnőim kérésére kezdtem el másokat is sminkelni. Majd az ő biztatásukra kezdtem el fotókat készíteni egy internetes oldalra, így egyre többen felkerestek. Természetesen élvezetből csinálom, nagyon minimális, inkább szimbolikus árat kérek el, a kapott összeget vissza is forgatom, és új sminkeket vásárolok belőle. Falun nem lehet városi árakon dolgozni. Viszont ez nekem hobbi, szeretem látni, hogy boldoggá tudom ezáltal tenni azokat a hölgyeket, akik bizalommal fordulnak hozzám. És kikapcsolódás az az idő, amelyet az adott személlyel tölthetek addig. Hisz három gyerkőc mellett nem igazán létezik énidő, ezáltal pedig rátaláltam! A hobbim lett a munkám! A környezetemben élő kisgyermekes édesanyák maximálisan azt nézik, hogy a gyermek, a háztartás legyen az első, és kevesen tudnak magukkal is foglalkozni, hogy bármilyen hobbit találjanak maguknak, vagy énidőt teremtsenek. Én a smink mellett pillaépítést tanultam a járványidőszak alatt, hisz beszüntették a szórakozást, így senki nem ment sehová, sminkre sem volt annyira szükség. Ekkor jött egy gondolat, hogy itt, a faluban még nincs pillaépítő, és belevágtam. Amikor pedig nincs munkám, akkor a nagyobb fiam sportolását támogatom feltétel nélkül: utazom vele, hiszen versenyszerűen cross motorozik, focizik! Így tudtam énidőt szánni magamra, hisz szinte egyedül nevelem gyermekeinket, mert a férjem kamionsofőr. Hiszem azt, hogy egy modern nő, édesanya számára akad kikapcsolódás, akár az, hogy a természetben sétálva fotózni kezdjen, vagy futni, kerékpározni, amit ha egyedül nem is, de gyermekeivel együtt csinálhat, ezáltal egy kicsit kikapcsolódhat. Az egyik nagyon jó szomszédomnak négy gyermeke van, és három lova. Időnként, ha itthon van a férjem, hogy ő is időt tölthessen a gyerekekkel, akkor tudok lovagolni is menni, ami igaz, igen ritka, de fantasztikus szabadságérzetet nyújt, hisz nagyon szeretem a lovakat. A családom sportja is közel áll a szívemhez. Van, hogy focizunk idehaza a kertben, vagy motorozni megyek velük, és látom rajtuk, hogy büszkék rám. Ennél több pedig nem is kell!
Pejić Tímea: Jelenleg szülési szabadságon vagyok a második kislányunkkal, de a munka mellett is mindig volt valami kiegészítő tevékenység, amit csináltam. Elsősorban élvezetből csinálom, mert a kézműves-foglalkozásokon és a csillámtetoválás készítésekor is kreatív lehetek, gyerekek vesznek körül, és ez engem feltölt. Sajnos a vírus az elmúlt időszakban nem tette lehetővé, hogy rendezvényeken, születésnapokon vehessek részt, vagy iskolába, óvodába mehessek foglalkozást tartani vagy csillámozni. Tartottam online kézműves-foglalkozást, de hiányzott közben a nyüzsgés, a sok mosolygós gyerek, a hangulat. Vannak olyan édesanyák, akik kiteljesednek az anyaságban, és nem is vágynak arra, hogy dolgozzanak, vagy mással is foglalkozzanak a család, a gyerekek mellett. Én már a gyerekek előtt is tartottam foglalkozásokat, és nem szerettem volna ezt feladni. A nagyobbik kislányunk pedig teljesen partner a foglalkozások és a tetkózás alatt is, így ez anya-lánya program is nálunk. Én úgy látom, hogy sok vajdasági anyuka próbál kiteljesedni a hobbijában, és ha újdonsággal, érdekes, szép, minőségi dologgal áll elő, akkor a hobbija a munkája is lesz. Erre szerencsére bőven van példa a környezetemben. Lehetőségek vannak, csak meg kell őket keresni, és bízni magunkban. Tervek és ötletek mindig akadnak, hogy a megvalósításukra mikor és hogyan lesz lehetőség, az most sajnos a világjárvány alakulásától függ. Azért egy arcfestő képzést szeretnék még az idén elvégezni, hogy bővüljön a kínálatom. Lufihajtogató sincs még tudomásom szerint a környéken.
„Azt mondják, a férfi hatalmas, ha uralja a földet s a tengert,
magasztos jogart szorít kezébe, s kormányoz számos embert.
Pedig létezik nagyobb hatalom, mely a férfit trónjáról letaszítja,
mert a kéz, mely a bölcsőt ringatja, az egész világot igazgatja. ”
(William Ross Wallace)
