A bababarát és kismamabarát topolyai szülészetet az elmúlt években egyre több kismama kereste fel, éppen azért, mert a szülés, ha nem is teljesen háborítatlanul, de a többi szülészethez viszonyítva nyugalomban, kényelmesen és kísérővel együtt történhetett meg ebben az egészségházban. Kivételes hely volt a topolyai szülészet, hiszen a vajúdóban kád is volt, amelyet a járvány ideje alatt ugyan nem lehetett használni, de egyébként az elképzelés az volt, hogy amennyiben a kismama igényli, ebben is vajúdhat. A kád azonban, mint azt a közösségi oldalakról megtudtuk, már nincs a vajúdószobában.

A hír azért is érdekes, hiszen 2018-ban arról nyilatkozott az egészségház vezetősége és a szülészet főorvosa is, hogy a támogatást dr. Slavica  Đukić Dejanović miniszter asszonytól kapták erre a projektre. Összesen 990 ezer dináros támogatást kapott az egészségház akkor. Akkor nemcsak a vajúdószobát újították fel, hanem az egész szülészetet. Ebben a helyi közösség is támogatta az egészségházat.

A topolyai szülészeten évente átlagosan 200–250 szülést vezetnek le.

A Facebook-on dr. Cservenák Péter, topolyai szülész-nőgyógyász tette közzé a fotót, amely arról  tanúskodik, hogy a vajúdóból eltűnt a sarokkád. Mint azt dr. Cservenák a babamama.rs-nek és a Szabad Magyar Szónak elmondta, ő maga is írásban kért választ és magyarázatot arra, miért szerelték ki a kádat, amelyet köztársasági támogatásból vásároltak és amely egy különleges hellyé tette a topolyai szülészetet. A kérdésre ő maga is várja még a választ.

A babamama.rs és a Szabad Magyar Szó kereste a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház igazgatónőjét, dr. Illés Csillát, az intézményben viszont megtudtuk, hogy az igazgatónő szabadságát tölti. Ígéretet kaptunk arra, hogy kérdésünket továbbítják neki.

 

Megszűnhet a topolyai szülészet