Három újszülött fertőződött meg a Legionella pneumophila nevű baktériummal az aranđelovaci szülészeten. Mindannyiukat azonal a kragujeváci klinikai központba szállították, ahol az orvosok küzdenek az életükért. A veszélyes baktériumot a kórház szellőzőrendszerében azonosították, a minisztérium illetékes felügyelősége pedig jelenleg is vizsgálja a körülményeket. A helyi lakosság körében eluralkodott a pánik, a szülés előtt álló kismamák pedig más intézménybe kéretik magukat.
„Egész éjjel nem aludtam, a lányom abban a kórházban fekszik és egy héten belül császármetszéssel szül majd. Sajnos a helyi nővérek megerősítették a hírt. Kihozzuk onnan a lányomat, és elvisszük Kragujevacra vagy fizetünk 3.000 eurót és elvisszük egy magánkórházba. “, nyilatkozta a Nova.rs-nek S.Simić.
A beszélgetőpartner hozzáteszi, minden kórházban történt botrányt eltussolnak, mert a vezetőség Aleksandar Vučić látogatására készül, aki a tervek szerint március 10-én megnyitja a felújított kórházat.
“Megnyit egy épületet, ami továbbra is hullik szét. Mégcsak igazgatója sincs, csak megbízott vezetője. Tragikus, hogy nekik még az újszülöttek élete sem szent”, tette hozzá, majd elmesélte azt is, hogy a tél folyamán a szülészeten nem volt fűtés, a kismamák 10 Celsius-fokban hozták a világra a gyermekeiket.
A Nova.rs-nek nyilatkozó alkalmazottak arról számolnak be, hogy a felújítás be sem fejeződött, a hely nem alkalmas a biztonságos szülések levezetésére. A kisbabák állapota kapcsán elmondta, egyikük bizonyítottan fertőzött, a másik kettőnél csak fennáll a gyanú.
A kórház épületének állapota kapcsán azt mondták, március 15-re halasztották az elnök látogatását, de csak három helyiség látogatható, itt lehet majd felvételeket készíteni, a többiben káosz van.
A Legionella pneumophila a tüdőt támadja
Megisszuk, fürdünk benne, mégsem betegszünk meg. Ha azonban a vízpermetet belélegezzük, akár bele is halhatunk a Legionella baktérium által okozott kórba. Mi mindent érdemes tudni a legionellosisról?
A Legionella vízszerető baktérium, mindenhol előfordul ahol pangó meleg víz van. A kórokozó megtalálható a háztartási melegvíz-rendszerek 90 százalékában, akár a zuhanyzófejben is. Lehetséges fertőző források a szökőkutak, a klímaberendezések, a hűtőtornyok, a párásító berendezések, a pezsgőfürdők, az akvárium, a kerti locsoló és a spriccflaskák.
A betegséget a levegőbe porlasztott fertőzött vízcseppek okozzák, emberről emberre történő terjedése nem bizonyított.
Mindaddig nem jelent veszélyt számunkra, amíg a tüdőbe nem jut. Ha porlasztott formában belélegezzük, a léghólyagocskákig jutva atípusos tüdőgyulladást okozhat.
Melyek a Legionella-fertőzés tünetei?
A betegség az esetek döntő többségében enyhe lefolyású, észre sem vehető. Nincs olyan egyéni jellege, amely könnyűvé tenné a felismerését. Enyhe változata, amely lázzal, fejfájással és végtagfájdalommal jár, többnyire spontán rendeződik.
Súlyosabb esetben a tüdőgyulladás mellé tudatzavar, hasmenés is társul, a beteg aluszékony lesz, száraz köhögés gyötri, amelyhez társulhat nehézlégzés is.
A kórokozók sajátos tulajdonságait szem előtt tartva, a megfelelően megválasztott antibiotikumok segítségével a bakteriális eredetű atípusos pneumóniák eredményesen kezelhetők. Súlyos esetekben a legionellosis terápiáját leginkább az egyén immunológiai állapota befolyásolja, valamint az, hogy időben megkezdik-e a gyógykezelést. 2-3 hetes kezeléssel azonban elérhető a teljes gyógyulás, írja a webbeteg.hu.