Megrázta a közvéleményt az egyéves kislány halálhíre, aki álmában hunyt el váratlanul egy zimonyi bölcsődében. Az elmúlt négy évben ez a harmadik ilyen haláleset Szerbiában. A világon 100 000 élve született gyermek közül váratlanul 39 hal meg. 2018-ban 1300 bölcsőhalált, 1300 halálesetet, aminek ismeretlen oka volt, továbbá 800 olyan esetet jegyeztek a világban, amikor a baba véletlenül megfulladt az ágyban.

A csecsemő váratlanul bekövetkező, megmagyarázhatatlannak tűnő halála ősidők óta ismert, de ritka jelenség.

Az utóbbi két évtizedben néhány részlet tisztázódott az alapos adatelemzéseknek köszönhetően, így a megelőzésben is sokat léphetünk előre.

Ami segít:

  • Először is, fektesd hanyatt!
  • A szoptatás és a babával egy légtérben alvás védő hatású, és ugyanilyen fontos a megfelelő fekvő felület és a nem túl magas hőmérséklet a szobában.
  • A baba ágyába ne kerüljön rácsvédő, plüssállatok, párna és takaró.
  • A légzésfigyelő használatát szakmai fórumok nem ajánlják. Megelőző hatására nincs bizonyíték, ellenben hamis biztonságérzetet ad, és olyan altatási szokásokra bátorítja a szülőket, amelyek SIDS kockázati tényezőnek számítanak: külön szoba, hasra fektetés.
  • A fekvőfelületet befedő lepedő vagy pléd feszesen legyen rögzítve, hogy az ne gyűrődhessen.
  • A csecsemőt tilos alkohol, dohányzás vagy tiltott drogok hatásának kitenni, mert ezek növelik a SIDS kockázatát.
  • Nyugodtan lehet cumit adni a csecsemőnek napközben vagy lefekvéskor.
  • Az otthoni csecsemő-monitorozásra szánt eszközök használatát nem javasolja az AAP.
  • Gondoskodni kell arról, hogy a gyermek minden előírt védőoltást megkapjon.
  • A gyermek egészséges fejlődésének biztosítása érdekében napközben hason fekve is töltsön időt a csecsemő, természetesen felnőtt felügyelete mellett.
  • A csecsemő lehetőleg aludjon ugyanabban a szobában, mint a szülei, de külön ágyban, ugyanis a közös ágyban alvás mintegy 50 százalékkal megnöveli a SIDS kockázatát.
  • Sose fektessék a csecsemőt párnázott fotelba vagy kanapéra aludni, nem egyedül, sem felnőttel együtt. Ezek a módszerek nagyon veszélyesek lehetnek, mert a felnőtt gyermekre való rágördülése is fulladásos halált okozhat.
  • A szoptatás védelmet nyújt a SIDS-szel szemben. Javasolt azonban a szoptatás befejezése után a csecsemőt a saját fekhelyére helyezni.

Néhány biztos pont

  • Az áldozatok többsége az éjszaka második felében, gyakran a hajnali órákban, alvás közben hal meg.
  • Dohányzó, drogot és alkoholt fogyasztó anyák gyerekei között gyakoribb a SIDS. Ezek közül a dohányzás légzésközpontot károsító hatására utaló adatok a legegyértelműbbek. Nem csak a csecsemővel egy helyiségben elszívott cigaretta káros, hanem még az egy házban való dohányzás is.
  • A terhesség korához képest alacsony súllyal születő, koraszülött, gépi lélegeztetésen is átesett csecsemők gyakrabban érintettek.
  • Egyértelműen hátrányos külön szobában altatni a csecsemőt.
  • Egyértelműen előnyös a minél hosszabb ideig folytatott szoptatás, ennek köszönhetően ugyanis egy sor kockázati tényezőnek tartott jelenség előfordulása csökkenthető.
  • Veszélyes a túlöltöztetésből fakadó túlmelegedés, a süppedős matrac és párna, a fejre boruló ágynemű.

Ami vitatott

A szülővel való egy ágyban alvásról heves viták dúlnak. Sok szakember szerint ez növeli, mások szerint éppen ellenkezőleg, csökkenti a kockázatot.

Az alvási testhelyzet: a korábban ajánlott oldalt fektetést újabban egyes tanulmányok alapján inkább kockázatnövelőnek tekintik. A hason fektetés a szakemberek túlnyomó többsége szerint jelentősen növeli a kockázatot, ugyanakkor újabban az is kiderült, hogy hátrányos, ha kizárólag hanyatt fekszik a baba.

A sokat kézben tartott, kendőben cipelt, gyakran szoptatott baba nem tud túlságosan mélyen elaludni. Légzésére, szívműködésére, vérének oxigéntelítettségére pozitív hatással van a bőr-bőr kontaktus, s ez nem csak a szoptatás, hanem a bölcsőhalál megelőzése szempontjából is döntő jelentőségű.

Fotó: Pixabay, illusztráció