Az eritema infekciózum vagy ötödik betegség (további elterjedt nevei: pillangóvírus, lepkehimlő) egy főként kisgyermekeket érintő vírusfertőzés, mely általában 7-10 napig tart, és többnyire nem igényel kezelést. A tünetek jelentkezésekor a beteg általában már nem fertőző.

A betegség számos formáját az eritrovírus okozza. A betegség ismert nevei utalnak a szimptómák formájára, melyek lepke alakú foltokban jelentkeznek először a beteg arcán.

Az arcpír a legjellemzőbb kezdeti tünet gyermekeknél, mely néha szétterjed az orr és a száj köré is. Az arcpír mellett gyakran kialakul vörös kiütés a teljes testen, melyből a leggyakoribb a kar tetején és a lábakon. A kiütés általában 7-10 napig tart, néhány esetben 2-3 hétig is, és általában nem igényel kezelést. A páciensek általában már nem fertőznek akkor, amikor a kiütések megjelennek.

A tinédzserek és felnőttek esetén ízületi fájdalmak jelentkezhetnek a csukló, térdek, bokák, ujjak és vállak környékén. A betegség általában enyhe lefolyású, és kezelés nélkül elmúlik.

otodikbetegseg1A betegség főként cseppfertőzéssel terjed, de fertőzött vérrel való érintkezés is továbbíthatja. Lappangási ideje általában 4-21 nap, mely egyben a fertőző időszak is. A betegek a legfertőzőbbek a tünetek kialakulása előtt. Általában kisikolások, tanárok, ápolók és gyermekeiket gondozó anyák a leggyakoribb fertőzöttek. A tünetek kialakulásakor a fertőzés esélye alacsony, ezért a tünetekkel rendelkező személyek elkülönítése nem szükséges. Bár szinte minden életkorban elkapható a leggyakoribban az öt és tizenöt év közötti korosztályra jellemző. A felnőttkor elérésekor általában a lakosság fele immunis a betegségre egy korábbi fertőzésnek köszönhetően.

Az „ötödik betegség” elnevezés a klasszikus, gyermekkorban előforduló kiütéses betegségek listájában ötödik helyre utal:

  1. kanyaró
  2. skarlát
  3. rózsahimlő (rubeola)
  4. Filathow-Dukes féle kór
  5. Eritema infekciózum
  6. Exanthema subitum („háromnapos láz”)

 

Forrás: wikipédia.hu

Fotó: web