Az elmúlt hét hónap, vagyis a koronavírus Szerbiában való megjelenése óta a diákok oktatása az iskolákban különféle módon történik. Márciusban a tanintézmények mindegyike áttért a digitális oktatásra. A hosszú nyári vakáció után, szeptemberben a tanulók egy része visszatért az iskolapadokba, és ők a megszokott formában hallgatják az előadásokat. Egyes iskolák a kombinált rendszert vezették be, vagyis egyik nap az iskolában, a másik nap pedig online tanulnak. Vannak azonban olyan iskolák is, ahol hetente váltogatják az oktatási rendet.
De vajon mi a véleményük minderről az általános és középiskolás diákoknak, valamint az egyetemi hallgatóknak? Hogyan értékelik ők a megváltozott módszert? Azt szerettük volna megtudni, hogy szerintük nehezebb-e számukra a tanulás, „hézagossá“ vált-e a tudás megszerzése, hogyan védekeznek a járvány ellen?
A fizikai távolságtartás következményeiről a tanárokkal való kapcsolattartásról Natalija Jakovljević, a Magločistač portál szerkesztője a szabadkai általános és a középiskolák pszichológusainak a véleményét is kikérte. A magyarra is fordított cikk részleteit közöljük alább, a teljes szöveg itt érhető el.
Sokkal jobb naponta iskolába menni
Mindegyik iskolában a diákokat A és B csoportra osztották. Ugyanabban az időpontban egy osztályban tizenöt, vagy ennél kevesebb diák tartózkodik, és mindegyiküknek saját padja van. A rövidített órák 30 percig tartanak. Mindegyik tanteremben van fertőtlenítőszer, s a tanulók legnagyobb része a felelések idején arcmaszkot visel.
Filip 10 éves, a szabadkai Kizúr István Általános Iskola ötödikes tanulója. Ő naponta jár iskolába, s úgy véli, hogy ez a megoldás a legjobb, mert közvetlen kapcsolata van a tanárokkal.
– Más tanulóktól eltérően mi naponta bejárunk az iskolába, s ezért egyáltalán nincs online oktatás. Azok a barátaim, akik másik iskolába járnak, egyik nap a tanteremben, a másik nap pedig otthon tanulnak. Véleményem szerint mi jobb helyzetben vagyunk, a tananyagot is könnyebben elsajátítjuk, mert ha valami nem érthető számunkra, vagy tévedünk, a helyszínen javíthatunk. A távoktatási rendszerben erre nem mindig van lehetőség, s a házi feladatot is nehezebben tudják eljuttatni a tanárokhoz – mondta Filip.
Szerinte az online formában tanuló diákok sokkal jobban lemaradnak a tanulásban, mint azok, akik naponta járnak iskolába.
– Ha, például, naponta váltják az oktatás formáját, nehezebb folyamatosan tanulni, mert ha egyik nap az osztást és a szorzást tanulják, másnap, a távoktatási rendszerben a televízióban az összeadásról és a kivonásról tartanak előadást, akkor a tanuló egy nappal lemarad és ezt a tudáshézagot csak nehezen tudja pótolni. Ilyen esetben sokkal többet kell otthon tanulni és kevesebb szabadidőd marad más tevékenységre.
Három általános iskolás diákkal beszélgettünk erről a témáról, s mindhárman azt állítják, hogy sokkal jobb lenne a hagyományos tanulási mód. Annál is inkább, mert szeretnek iskolába járni.
Mateo is a szabadkai Kizúr István Általános Iskolába jár, s szeret tanulni.
Vidak a szabadkai Október 10-e Áltanálos Iskola tanulója. Kedvenc tantárgya a szerb nyelv és a matematika.
Középiskolások: „Így nem lehet elsajátítani a tananyagot“
Jovana a szabadkai Svetozar Marković gimnázium tanulója. Állítása szerint az iskolákban a tanórák nagyon szervezetlenek. Az ő osztályát is két részre osztották, s egyik héten egyik, a másik héten a másik csoport megy iskolába, míg a többiek online tanulnak.
– Őszintén szólva ilyen módon nem lehet elsajátítani a tananyagot. A többiek szerint sem jó így, mert az egész nagyon szervezetlen. Olykor még a tanárok sem tudják hogyan kell órát tartaniuk, s talán éppen ezért viszonylag gyakran ránk hárítják a megoldás keresését. Rendszerint azt mondják, hogy „találjátok fel magatokat”, vagy „nézzetek utána az interneten”, „kérdezzétek meg a másik csoport diákjait”… Ilyenformán mi sem tudjuk, hogy mit kellene tennünk – mondta Jovana.
Elmondása szerint még mindig nem tudják, hogyan fog történni az ellenőrzők megírása, vagy más tudásfelmérés.
– Azt hiszem ez így nem jó, nem így kellene lennie. Igaz, hogy minden anyagot pdf kiterjesztésben kapunk, de ez a tanulási, illetve előadási mód nem ugyanaz, mint amikor a tanárok a tanteremben magyarázzák a tanulnivalókat – mondta, majd hozzátette, hogy a folyósón is viselik a maszkokat, s ez az egyetlen követelmény, amit tiszteletben kell tartani.
Egyetemisták: Nehéz figyelemmel kísérni az online előadásokat
Mila Vukčević az újvidéki bölcsészkar hallgatója. Eddig a Google Classroom útján, vagy más módon kísérték az előadásokat. A tanárok megküldték nekik a szükséges tananyagot, vagy a saját előadásuk során rögzítették a hanganyagot és feltöltötték az internetre. Ez mindenki számára hozzáférhető volt.
– Úgy vélem, hogy lehetséges online is figyelemmel kísérni az előadásokat, de a saját tapasztalatom alapján állítom, hogy ez nehézkes megoldás. Annál is inkább, mert meglehetősen sok tantárgyból kell készülnünk. A Német Nyelv Tanszékre járok és nagyon nehéz, amikor a tanárok, vagy a tanársegédek segítsége nélkül kell tanulnunk, vagy fordítani a feladatokat, de kénytelenek vagyunk elfogadni ezt a megoldást. Szerintem a hallgatók motivációja szenved ezért csorbát, mert ez az oktatási módszer nem hat serkentően a hallgatókra. Ennek az a legnagyobb hátránya, hogy magunkra vagyunk hagyatva – mondta Mila.
Elmondása szerint most sokkal több időt tölt a tanulással, mint a világjárvány előtt.
– A tanárok által hozzánk juttatott anyagokat át kell másolnunk, majd különböző forrásokból kiegészítenünk, s csak ez után kezdhetünk tanulni. Ez nagyon megerőltető és sok időt vesz igénybe.
Ami a járvány elleni védekezést illeti, a hallgatók fegyelmezetten tartják magukat az előírásokhoz.
Pszichológusok: A diákok számára legjobb a hagyományos oktatás
Dijana Mirković David, a Kizúr István Általános Iskola pszichológusnője elmondta, hogy nekik 704 tanulójuk van, s ez az iskola azon kevesek közé tartozik, ahol minden nap folyik a tanítás.
Szerinte ennek a megoldásnak számos jó oldala van, hiszen a diákok és a tanárok naponta találkozhatnak, ami elsősorban a felsőbb osztályban járók számára előnyös.
– A mi dolgunkat azonban megnehezíti a tény, hogy a felsősök változó korban vannak, amikor minden ellen lázadnak, ellustulnak, kényelmesébbé válnak, s a munka alól való kibúvókat keresik – magyarázta a pszichológusnő. – Tanulás helyett inkább a számítógépen játszanak. Éppen ezért fontos, hogy a tanulók és tanáraik napi kapcsolatban legyenek, hiszen íly módon lehetőségük van arra, hogy felügyeljék, irányítsák és segítsék őket a tanulásban. Ezzel elkerülhető, hogy lazuljon, vagy netán megszakadjon a kapcsolat a két fél között, vagyis kialakuljon a tanár, illetve a tanulás iránti távolságtartás.
Igor Bem, a Bosa Miličević közgazdasági középiskola pszichológusának megállapítása szerint igen lényeges, hogy a diákok számára biztosítva legyen a folyamatos tanulás lehetősége, hiszen ez nagyon fontos a fiatalok további fejlődése szempontjából. A jelen körülmények azonban ezt nem teszik lehetővé.
– A tanárok és a diákok az eltelt időszakban felkészültek a különféle oktatási módok alkalmazására. Az előadók előkészítik az anyagot, felvételt készítenek és online órákat tartanak, de mindez mellett elvárható a tanulóktól, hogy bizonyos tevékenységet önállóan végezzenek el, és az előadótól kapott anyag alapján megfelelő tudást sajátítsanak el. Meggyőződésem szerint ez mindenki számára nagy kihívást jelent. Az újonan kialakult helyzethez való igazodás bizonyos változásokat okoz, amelyek akár frusztrálhatják is az eljárás részvevőit, de mindannyian az akadályok elhárítására és a pillanatnyi feltételekhez minél jobb kihasználására törekedünk, valamint szeretnénk minél zökkenőmentesebbé tenni a munkafolyamatot – hangsúlyozta Igor Bem, majd hozzátette, hogy a tanulókkal való beszélgetések során ők maguk hívják fel a figyelmet a tanulás azon részeire és módozataira, amelyek nem felelnek meg a rendes oktatás színvonalának. Szerinte az újabb munkamódszerek hatásai csak a jövőben fognak kifejezésre jutni.
Mirković David szerint rendkívül fontos a gyerekek felelősségének fejlesztése. Nagyon lényeges, hogy a gyerek dicséretet kapjon, amikor valamit jól készít el, és a tanulás iránt érdeklődést mutat.
– Amikor a gyerek a tanulásban eredményesen használja a számítógépet és nem csak a játékok és a filmek iránt mutat érdeklődést, igen lényeges ezt elismerni és közölni vele. Segítenünk kell abban is, hogy a tanuló jól szervezze meg a napját, a reggeli felkeléstől az esti lepihenésig. Tudnia kell, hogy mikor hallgatja az előadást, mikor tanul, mikor kell edzésre mennie, vagy egyéb, iskolán kívüli tevékenységgel foglalkoznia. Amennyiben a szülő, a gyereknek nyújtandó segítség keretében, helyette sajátítja el a tananyagot, fennáll a veszély, hogy nem azt fogja megtanulni, ami számára fontos, és ez kihat a felkészültségére – figyelmeztetett Mirković David.
Az iskola feladata a járvány elleni védekezés megszervezése
Elmondása szerint a tanév kezdetén a tanítók és a tanárok tájékoztatták a gyerekeket és a szülőket a járvány terjedése elleni védekezéssel kapcsolatos intézkedésekről és a saját maguk, valamint mások járványtól való megóvásának fontosságáról.
– A gyerekek nem egyformán értelmezik ezeket a dolgokat, s ebben a témakörben igen nagy felelősség hárul a szülőkre. Amennyiben ugyanis a szülők azt mondják, hogy azért kell arcmaszkot hordani, mert ez az előírás, a gyerek zavarba jön és nem tudja, hogy mit kell tennie, hiszen úton-útfélen a tanárok azt hangoztatják, igen helyesen, hogy ez a védekezés egyik fontos tényezője. Amennyiben a szülő építő jelleggel és ésszerű módon közelíti meg a kérdést, a gyerek számára egyértelmű a megfelelő hozzáállás szükségessége – magyarázta Mirković David.
Natalija Jakovljević
Fotó: Pixabay, illusztráció