Ha arról írok, hogyan mondjunk nemet vagy legyünk következetesek a gyermeknevelésben, rögtön megjelenik egy csomó ellenvélemény, amik azt mondják “könnyű azt mondani”. És igazuk van. Mondani könnyű. De vajon miért nehéz megtenni? Miért nehéz néha a fegyelmezés, a legelemibb szabályok (napirend, rutinok, következetesség stb.) betartása? Vida Ági pszichológus írása a kismamablog.hu-n. 

  1. Mert a saját gyereked szubjektíven látod (és ez így van jól)

A gyermeked életében te is ott vagy az érzéseiddel, az aggódásoddal. Te nem tudod őt kívülről, objektívan figyelni, mert összeköt a lelki köldökzsinór. Éppen ezért, ha tanácsot kapsz valakitől vagy egy cikket olvasol, akaratlanul is átfuttatod a saját szűrődön és eldöntöd, hogy “nála ez úgyse működne”.

Esetleg kipróbálgatsz egy-két ilyen módszert, de csak úgy ímmel-ámmal és ha a gyerek nem reagál rá, leszűröd, hogy rossz volt a módszer.

A háttérben ott van az is, hogy félsz a konfrontációtól. Már előre lejátszod magadban a forgatókönyvet: te megtiltasz valamit, ő sírni fog, te megint megtiltod, jön a hiszti… ahogy mindig is szokott. Úgyhogy inkább ki se próbálod, mert mi lesz, ha nem reagál jól rá a gyerek?

Leginkább azt szeretnéd, ha a gyermeket lehetne békésen, csendesen, sírásmentesen is terelgetni, nem kéne soha konfrontálódni vele. A törekvéseddel nincs gond, hiszen a túl sok tilalom, az állandó szembenállás is káros lehet a gyermek fejlődése szempontjából (ha folyton mindent megtiltasz, ha úgy érzi, túl sok a tilalom, ki fogja játszani a szabályokat). De van a kettő (az állandó fegyelmezés és a totális engedékenység) között egy arany középút, amin lehetséges járni. Például, amikor tiltás helyett tanítasz, huzavona helyett megmutatsz neki dolgokat.

  1. Mert következesnek lenni unalmas

A mai világban minden a változatosságról szól: új élmények, új lehetőségek, újdonságok, törj ki a szürke hétköznapokból! Ezzel szemben egy kisgyereknek mire van szüksége? Állandóságra, napirendre, rutinokra, következetes szabályokra. Ő magának is kialakít ilyeneket, amikor ragaszkodik például az elalvás előtti cumizáshoz, anya hajának birizgálásához vagy ahhoz, hogy csak a hercegnős pohárból issza meg a reggeli teáját és ezredszerre is ugyanazt a mesét kéri. Csecsemőkorban elsősorban a szülők közelsége adja meg a biztonságérzetet, az önállósodás korszakában (onnantól, hogy mászni kezd a baba és önállóan felfedezi a környezetét) pedig emellett a szokások adnak kapaszkodót a kicsinek. Bár úgy tűnhet, sokszor direkt próbálja áthágni a szabályokat, valójában arra kíváncsi, mik a keretek, mik a szabályok, mert így ismeri meg a világot. Ha rend veszi körbe (nem a fizikai rendre gondolok, hanem a szokások, napi rutinok rendjére) és emellett megkapja a szükséges szeretet, törődést, akkor biztonsággal fedezi fel a világot és kevesebbet hisztizik, dacol, nem akarja irányítani a családot, parancsolgatni, átvenni a hatalmat otthon.

Következetesnek lenni sokszor unalmas. Ha a gyereked délután 1-3-ig alszik és mindig haza kell menni addigra, de te még intéznél ezt-azt és ezért újra meg újra csak később fekszik le, akkor bizony lesz egy nagyon nyűgös gyereked. Igen, néha idegesítő, hogy mindig az alvásához kell alakítani a napot. Bosszantó, hogy van még néhány olyan kötelező napirendi pont, amihez alkalmazkodni kell és ez elveszi a szabadságodat, de ez valójában az ő érdekeit szolgálja és megkönnyíti az együttélést.

  1. Mert mindent meg akarsz adni neki

Jó érzés kényeztetni és látni, amikor boldog, amikor nevet és a szíved szakad meg, amikor sír, ezért aztán mindent megteszel, hogy csend legyen. Magában, segítség nélkül sírni hagyni nem szabad a babát és válaszolni kell, segíteni, ha sír, de ne az legyen a cél, hogy gyorsan elhallgasson, hanem az, hogy megfelelő választ kapjon a sírására és vigasztalást.

Amikor a gyermekedet fegyelmezni kell, sokszor előjönnek a gyerekkori érzéseid sarokban állásról, szégyenérzetről, felesleges és néha erőszakos szigorról és te nem akarsz “olyan” szülő lenni. Jó fej akarsz lenni, akit szeret a gyereke és nem az örökös ünneprontó, aki folyton csak rászólogat meg büntet.

A törekvés itt is jó, ám nem attól leszel jófej szülő, hogy mindent megengedsz. Sokkal inkább attól, hogy nyitott vagy a gyerekre, meghallgatod, játszol vele, engeded azt, amit már lehet, nem tiltasz meg dolgokat kényelemből, bízol benne, hogy képes önállóan megoldani dolgokat, tanítod őt, megmutatsz neki dolgokat ahelyett, hogy folyton csak nemet mondanál mindenre.
Nem a leggyorsabb és leghatásosabb megoldást keresed (mert a sarokbaállítás, a büntetés, a gyerek leordítása, megszégyenítése vagy éppen a rácsapás ezek), hanem azt, ami tényleg jó neki, amiből valóban megtanulja a leckét, amit meg kell tanulnia. Az előbbitől önmagában bizonytalan és szorongó lesz, az utóbbitól kompetens és önbizalommal teli.

  1. Mert te sem vagy biztos magadban.

Bizonytalan vagy abban, helyes-e egyáltalán nemet mondani. Nem tudsz dönteni, mert fáradt vagy, sodródsz a mindennapokkal, kapkodsz, az egész napod tűzoltásból áll és ezért nincs igazán erőd nemcsak megvívni a csatákat, hanem végiggondolni sem, melyik csatát érdemes egyáltalán megvívni. Ezért inkább mindig a könnyebb ellenállás irányába hajlasz vagy zsigerből cselekszel.

A zsigeri, ösztönös gyermeknevelési mintáink azok, amiket a szüleinktől lestünk el, javarészt még 5 éves korunk előtt. Ezek ülepednek le a tudatalattiban és amikor zsigerből odamondunk egy mondatot a gyereknek, amikor úgy gondoljuk ösztönösen cselekszünk, valójában ezt a mintát követjük.

Ebben a mintában lehetnek remek alkotórészek és olyanok is, amik már a mi nevelésünket sem jól szolgálták (például azért, mert a mi szüleink is fáradtak voltak és a leggyorsabb megoldást keresték, vagy már ők is hoztak magukkal gyerekkorukból néhány rossz mintát).

Ezt a mintakészletet csak tudatos önismereti munkával tudod megváltoztatni. Felismered, hogy például anyukád mondataival szidtad meg a gyermeked és kitalálsz helyette egy másikat. Bevezeted, hogy mielőtt zsigerből rákiabálnál a gyerekre, háromig számolsz magadban.
Végiggondolod, mi az, amit fontosnak tartasz, ami nálad valóban lényeges gyermeknevelési elv és mi az, amihez csak pl. mások véleménye miatt ragaszkodsz vagy azért, mert gyerekkorodban nálatok így volt otthon.

Talán most úgy érzed, ezt jól megmondtam, újabb neszesemmifogdmegjól, de mit is kéne csinálni?

Alapvetően 3 olyan dolog van, amire ha figyelsz, akkor az segít változtatni:

  1. Tiltás helyett tanítás

Ahelyett, hogy kapásból rászólsz a gyerekre, vagy újra meg újra elrángatod a tiltott dolgok mellől, odamész és megtanítod neki, hogyan csinálja helyesen. Csak azt tiltod, ami nagyon veszélyes. Minden más felügyelettel megnézhető, kipróbálható, megtaníthatod, hogyan bánunk vele. Ez látszólag több ideig tart, mint rászólni és elvinni onnan. Ugyanakkor, ha a gyerek újra meg újra visszamegy és el kell onnan rángatni, majd hisztizni kezd és meg kell nyugtatni, az is sok idő. Ha meg párszor kipróbálja, megnézi, megtanítod neki, akkor többet nem lesz érdekes és a gyerek tudást szerez, önállóbb lesz, megbízhatsz benne.

  1. Napirend, rutinok, keretek

Ha megvannak és nem variáljuk folyton át őket, mindenkinek könnyebb az élete.

  1. Maradj mindig kapcsolatban a gyermekeddel!

Tölts vele minőségi időt! Sokan tévesen úgy gondolják, ez azt jelenti, hogy folyton programokat kell szervezni. Nem. A minőségi idő az, amikor csak vele foglalkozol. Úgy játszol vele, hogy közben nem nyomogatod a telefonod. Végighallgatod, amikor mesél neked valamit. Lehet, hogy közben főzöl, de beszélgetsz vele és rá figyelsz. Osztatlan figyelmet kap néha. Figyeled a kisbabádat és nem instant megoldásokat keresel, hanem csak nézed, hallgatod, igyekszel megérteni és válaszolni neki! Nem keresel rögtön manipulatív szándékot a 2 évesed hisztijében, hanem meglátod a kétségbeesett kisembert, aki még nem tudja kezelni az indulatait. Halk szóval megnyugtatod, aztán megbeszélitek, hogy is volt. Kifigyeled, mi is váltja ki nála a legnagyobb hisztiket (sokszor a fáradtság, túlingerlés) és igyekszel megelőzni. Meghallgatod a cserfes 5 évesedet, akkor is, ha úgy tűnik néha összevissza beszél és nem is olyan érdekes.

Minden korban legyen az csecsemő vagy lakli kamasz nyitott vagy rá, kíváncsi, meghallgatod és figyelsz rá, dolgozol azon, hogy jó legyen a kapcsolatotok, amikor mer hozzád fordulni, megbízik benned, hallgat rád. Ha nem jó a kapcsolat, ha eltávolodott tőled, akkor nem érnek célba a szavaid, bármivel is próbálkozol. Ha viszont jó, akkor sokszor nem is kellenek szavak.