Képzelje el, hogy egy nap párja beállít Szőke Macával, és Maca mostantól Önökkel fog élni mint kettes számú feleség, de azért ne aggódjon, Önt is ugyanúgy szereti a férje!

 Valami hasonló érzés motoszkálhat a nagyobb gyermekben, amikor a kistestvér érkezéséről van szó. A testvérféltékenység teljesen normális dolog, sőt az lenne a furcsa, ha nem reagálna rá semmit a nagyobb gyermek. Azért, hogy a legharmonikusabb legyen az új jövevény érkezése, érdemes tudatosan tervezni.

 

A hír közlése

Fontos, hogy már a születés előtt beavassuk nagyobb gyermekünket a kicsi érkezésébe. Mégis sokszor mondják, hogy á még kicsi, úgysem értené! Ez nem igaz! Még az egyéves baba is érzi a változásokat, érzékeli a mama hasának növekedését. Sokkal könnyebb számára elfogadni testvére érkezését, ha előre tud róla.

Tipp: Azt javaslom, hogy a terhesség első néhány hetében még ne beszéljenek erről a gyermeknek! Találkoztam már olyan sajnálatos esettel, amikor nem maradt meg a magzat, de már tudott az érkezéséről a nagyobb tesó. Ilyenkor borzasztóan nehéz elmagyarázni neki, hogy mégsem lesz testvére.

A felkészítés

Triviálisnak tűnik, de én mégis azzal kezdeném a gyermek felkészítését a kistestvér érkezésére, hogy mi is a szerepe egy testvérnek a családban. Kije neki az a testvér? Általánosságban beszélgethetünk a családban lévő szerepekről, illetve arról, milyen pozíciót tölt be a testvér a szülők és a gyermek számára. A családban lévő testvérkapcsolatokat is példaként említhetjük.testver3

Vannak olyan mesekönyvek (pl. az Anna, Peti, Gergő sorozatban), melyek kifejezetten abból a célból íródtak, hogy megkönnyítsék a szülők dolgát. De az is hasznos lehet, ha lerajzoljuk a családot, és azon keresztül magyarázzuk el az új helyzetet.

Később, amikor a mama hasa már látványosan nő, mondhatjuk, hogy ott lakik most a testvér. Természetesen a testvér hollétére már hamarabb is rá szoktak kérdezni a gyerekek. Beszéljünk neki őszintén arról, mivel jár a kisbaba születése. Készítsük fel idejében rá, hogy néhány napig anya távol lesz, és addig pl. a nagymama fog rá vigyázni.

A szülés

Ha eljön a szülés ideje, mindenképpen próbáljunk meg elköszönni a nagyobbik gyermektől. Ez akár az éjszaka közepén is megtörténhet, így reggel nem ijed majd meg, ha nem találja a szüleit. A napok múlását valahogyan érdemes vele érzékeltetni. Készíthetünk neki minden napra valamilyen kis meglepetést is, ha bejön a kórházba látogatni. Érdemes ugyanis a nagyobb gyermeket bevinni a kórházba, így lehetősége nyílik megismerni a kistestvérét, és arról is meggyőződhet, hogy minden rendben van az anyukájával. (Arról nem is beszélve, hogy az anyukának milyen jó érzés megölelni nagyobb gyermekét ennyi távollét után.)

Otthon a kistestvérrel

A szülést megelőzően vehetnek valamilyen ajándékot kistestvér nevében a nagyobbnak. A nagyobb gyermek pedig, természetesen nem erőltetve, bevonható a kicsi körüli teendőkbe. Nem nagy dolgokra gondolok, elég, ha csak odahoz egy pelenkát vagy tologatja a babakocsit. A minap kezembe került egy kép a családi fényképalbumból, ahol a húgommal (én 4, ő 1,5 éves) érdeklődve állunk öcsénk feje fölött, miközben anyukánk épp pelenkázza őt. De nemcsak a kislányok, a kisfiúk is bevonhatók a baba körüli apróbb teendőkbe.

A későbbiekben…

testver2Mindezek ellenére lehetnek negatív érzései a nagyobbnak a kicsivel szemben, de ezt el kell fogadni. Nem szabad erőltetni a szeretetet! Sokszor az első időkben még úgy tűnik, minden rendben van, de a testvér fél éves kora körül általában jön egy második krízis időszak. Ekkorra már nemcsak „eszik-alszik-sír” a csecsemő, így a nagyobb is jobban érzékeli a konkurenciát. Nem szabad tehát megijedni! Ez még nem jelenti azt, hogy mindig utálni fogják egymást.

A későbbiekben fontos, hogy nem elég, ha mindig csak együtt vagyunk a gyerekekkel. Kell a nagyra is külön időt szentelni! Még ha az olyan apróság is, mint egy bevásárlás. Máris jobban érzi magát a gyermek, ha ezt külön programként tálaljuk számára.

Fontos megjegyzés: Ha hosszú távon, évek múltán is komoly probléma a testvérféltékenység, akkor érdemes megvizsgálni a család szerkezetét, a szülők párkapcsolatát. Sokszor a gondok innen eredhetnek…

Ha úgy érzi, kezelhetetlen a testvérféltékenység, érdemes szakemberhez fordulni!

Forrás: http://gyermekpszichologus.blog.hu/2012/12/03/kistestver_szuletik,

Szerző: Bojti Andrea gyermekpszichológus