Szabó Hangya Noémi szüléstörténete a következő, amit megosztunk veletek, babamama.rs olvasók:
Kórházba kerültem, alig 36 hetesen, nőgyógyászom nem mondta, hogy miért, annyit mondott fájásaim vannak, szülni fogok. A kórházban szülésről szó sem volt még 2 napig.
A viziten a doktornő megnézte a papírjaimat és csak ennyit mondott, ” Ezekre az eredményekre senki nem mondott semmit? Rögtön a műtőbe! ” (nem volt épp egy problémamentes terhesség, cukorbeteg vagyok, a végére emelkedett lett a feherjeürítésem, a kislányom is harántfekvésben maradt).
A nővérke. aki átkìsért a műtőbe nem volt valami kedves, még arra sem hagyott időt, hogy szóljak a családnak, hogy aznap világra jön a kislányunk. Az előkészítőben kedvesek voltak, nagyon féltem. Az altatóorvos és a műtősök is nagyon odaadóak voltak, nem panaszkodom. A sokkszobában is jók voltak a tapasztalok a nőverkékkel, a katéterrel annál kevésbé. Folyton mellé folyt, esélyem sem volt, hogy ne moccanjak meg, meg is lett az eredménye, az életben nem fájt még úgy a fejem, mint akkor, egy héten keresztül.
Az újszülött osztályon nagyon váltásfüggő volt a helyzet, voltak nagyon rendes, segítőkész nővérek, és kevésbé azok. A csecsemősök ránk sem bagòztak, a szoptatós nővérek ugyanúgy.
Akkor úgy voltam vele, nem lesz több gyerek. Nem vártam királyi ellátást, csak, hogy egy kicsit emberszámba vegyenek. Ami nagyon jó érzés volt, hogy amint kiemelték a kicsit, láthattam és később visszahozták egy puszira. Most ismét állapotos vagyok, kívancsi leszek, mi vár majd most, mindenesetre kicsit tájékozottabban szeretnék kórházba kerülni.
A szüléstörténetek változtatás nélkül, a szerző beleegyezésével jelennek meg. Az ebben a rovatban megjelenő írások tartalma nem feltétlenül tükrözik a babamama.rs szerkesztőségének álláspontját.
A fotó illusztráció
