Gyermekkori félelmek

A félelem ugyanúgy az élethez tartozik, mint az öröm. Védelmez, megerősít és szükséges a túléléshez. Sok szülőt tanácstalanná tesz az a felismerés, hogy a gyerekek is kedvetlenek, bizonytalanok és bátortalanok lehetnek, s hogy nem mindig vidámak és gondtalanok, ahogy azt elvárnánk tőlük. Semmit nem kívánunk annyira, mint hogy gyermekeink gondtalanul élhessék az életüket. Ha szeretnék is a szülők a félelemtől távol tartani csemetéiket, sokszor bizony tanácstalanok, és nem tudják, mit tegyenek ennek érdekében.

A gyermeki rendes fejlődését számos félelem kíséri, melyek együtt alakulnak a személyiséggel. Mástól fél egy óvodás, mástól a kisiskolás és a serdülő.

Bármennyire is hihetetlen, veleszületett félelmeket már újszülöttkorban átélnek a gyermekek. Ilyen például a hangos zajoktól, váratlan mozgástól, fájdalomtól és a hirtelen zuhanástól való félelem. Ezek azonban az idő múlásával eltűnnek, sőt később a baba már kifejezetten élvezi, ha a levegőbe emelik.

Hét-nyolc hónapos korban a csecsemő már meg tudja különböztetni az idegeneket az ismerősöktől, és a helyváltoztató mozgások elsajátításával el tud távolodni édesanyjától. Mindez természetes félelmet kelt benne, és ha anyja egy méterre is eltávolodik tőle, azonnal sírni kezd. Ám a szülő sem tölthet minden másodpercet a gyermeke mellett. Ebben az időszakban megjelennek az önmegnyugtató eszközök, „átmeneti tárgyak”: egy ismerős tapintású és illatú törölköző, rongybaba vagy játékmackó formájában. Törekedni kell az átmeneti tárgy állandóságának megőrzésére, ne mossuk ki, ha megrongálódik, ne cseréljük ki, vigyük magunkkal, ha a kicsivel bölcsődébe, vendégségbe megyünk! Általában ez a szorongás is idővel alábbhagy.

Jellemzően 1-2 éves korban a gyermekek félnek az állatoktól. Ez is természetes folyamat része, és a legjobb, ha megbeszéljük a kicsivel, hogy az állatoktól nem kell megijedni, a kiskutya, kiscica nem bánt. Ha a szülő ilyenkor inkább elkerüli az állatokkal való találkozást, vagy leszidja a gyereket, amiért fél tőlük, azzal csak megerősíti a félelmet.

Óvodáskorra ezek a veleszületett érzelmek általában elmúlnak. Ami megmarad, az a fájdalomtól való félelem (pl. nem  szeretik a kórházat, vérvételt; kerülik a sérüléseket). Ebben az életkorban kialakul a szülői intelmektől való félelem. Minél önállóbbá válik a kisgyerek, annál több akadályt gördít elé a környezete. Minden szülő rákényszerül időnként, hogy gyermekét korlátozza, figyelmeztesse, hogy ezáltal megvédhesse a külvilág veszélyeitől. A kisgyerek a szemrehányó tekintetet, dorgáló hangsúlyt szorongással, riadt nyugtalansággal élheti meg, fél a szülői szeretet elvesztésétől. Válaszként gyakoriak a gyermek dühkitörései, hiszen eddig fogalma sem volt arról, hogy büntethető, felelősségre vonható. Indulatai a szülő ellen irányuló agresszív fantáziákban is megjelenhetnek, akár még a szülő halálát is kívánhatja. Ezek a gyermeki lélek fejlődésének természetes velejárói, és minden szükségszerű összekoccanáskor biztosítsuk a csemeténket szeretetünk, törődésünk állandóságáról!

Négyéves kor után a gyermek félni kezd a sötéttől, magasságtól, elveszéstől, betörőktől, villámlástól, repülőtől, haláltól. Gyakran számol be szellemekről, szörnyekről az ágy alatt, retteg pl. a lyuktól a falon. Az óvodások színes képzeletvilága számos megalapozatlan gyermeki félelem forrása. Ezeket a legbiztosabban úgy küzdhetjük le, ha „elvarázsoljuk” őket. Az óvodás racionális meggyőzése, hogy valójában szörnyek nem is léteznek, kevésbé hatásos. Nincs szomorúbb a gyermek számára, mint hogy a félelmeit nem értik meg, és esetleg ki is nevetik. A lényeg, hogy ha kifejezi félelmeit, akkor általában hamar eloszlathatjuk őket. Fontos, hogy azt érezze, ijedtsége nem volt megalapozott. Nem szabad tehát ezektől a riadalmaktól kétségbeesni. Az esetek többségében, ahogy megjelennek, úgy el is múlnak.

Ebben a korban a gyermek rádöbben a fiúk és a lányok, illetve a férfiak és nők közötti különbségekre is. Gyakorivá válnak a saját és a többiek testének felfedezésére irányuló játékok (pl. orvos-beteg szerepjáték). A szerepek próbálgatása során fantáziájában a gyermek a szülővel szemben is eljátssza nemének megfelelő szerepét, vagyis feleségül akarja venni a mamát, vagy hozzá akar menni a papához.

Riválissá válik tehát az azonos nemű szülő, megjelenik az irányában érzett féltékenység, hiszen osztozni kell vele az imádott mamán vagy papán. A gyermek tehát arra a személyre féltékeny, akit szeret, és akitől biztonsága függ. Ne tiltsuk meg porontyunknak a nemi különbség felfedezésére alapuló játékokat, mert a gyermeki szexualitás megjelenése fontos része a személyiség további egészséges fejlődésének.

Kisiskoláskorban a szülőtől való hirtelen elválás, az új környezetbe való beilleszkedés, a gyermek számára eddig ismeretlen követelmények fokozott megterhelést jelenthetnek. Egész életre kiható sérüléseket okozhatnak a gyermek személyiségében a teljesítményre motiváló követelmények. A világ felfedezésének vágya és az egymással való egészséges versengés amúgy is megjelenik ebben az életkorban, nem szükséges tehát a gyermeket jó jegyek, piros pontok megkövetelésével sarkallni nagyobb teljesítményre.

Jellegzetes a kiközösítéstől, kicsúfolástól való rettegés és az iskolafóbia is. Az iskolafóbia nem merül ki abban, hogy nem szeret iskolába járni a kisdiák, hanem sokszor már valaminek a következménye. Elsősorban kisiskoláskorban jelentkezik, és az érzékeny kicsikre jellemző. A gyerek elutasítja az iskolába való járást, sokszor különböző testi fájdalmakra panaszkodik (fej- és hasfájás stb.).

Az iskolafóbiás gyerekek többségénél az anyáról való leválásban támadnak nehézségek. Sokszor a tanár szigora vagy a kiközösítéstől való félelem is komoly szerepet játszik a kialakulásában.

A legfontosabb, hogy a csemete ne maradjon otthon. Ha fokozódna a probléma, akkor érdemes pszichológushoz menni.

Nagy hatással vannak a gyermekre az őt érő tapasztalatok, élmények. A kistestvér születése erősítheti a szülő elvesztésétől való félelmet, fontos tehát, hogy bevonjuk a baba érkezésével kapcsolatos előkészületekbe, a kisded gondozásába, ellátásába, mert így érezheti, az új jövevény nem szorította ki a helyéről. Gyakori ebben az időszakban, hogy a gyermek újra elkezd csecsemőként viselkedni, ismét szopni akar, vagy bepisil, hogy ő is pelenkát kaphasson, hogy kistestvéréhez hasonló kiváltságokat élvezhessen. Ilyenkor meg kell nyugtatni, hogy az iránta érzett szeretet és törődés nem csökkent.

Mindenképpen traumát okoz a gyermek életében a szülők válása. Ahhoz, hogy ezt a lehetőségekhez képest minél kisebb lelki sérülés árán dolgozhassa fel, fontos megértenünk, mi történik ilyenkor a lelkében. A gyermek világképe „énközpontú”, egocentrikus, vagyis a körülötte zajló eseményeket, élményeket csak abból az érzelmi szemszögből tudja feldolgozni, ahogyan ezek őt érintik. Ezért gyakran úgy éli meg a szülők válását, mintha ő lenne a hibás, mintha a szülők az ő rosszasága miatt váltak volna el.

A házassági kötelék felbontása esetén tehát beszélgetni kell a gyermekkel a történtekről, persze az ő értelmi és érzelmi szintjén, ezáltal felmenthetjük az esetleges bűntudatérzés alól.

Játékai során a kiskorú teret engedhet feldolgozatlan indulatainak, és tőlük megszabadulva enyhülhet bűntudata. A mesék hőseivel azonosulva megoldást találhat félelmeire.

Szülőként fontos, hogy megértők legyünk. Játsszunk minél többet gyermekünkkel, meséljünk neki, amennyit csak lehet, mert a játékra, mesére szánt idő nemcsak kellemes időtöltés, hanem a gyermeki lélek fejlődésének elengedhetetlen feltétele is!

A gyermekkori félelmek többsége magától elmúlik és jól kezelhető. Ha viszont egy félelem erőt vesz a gyermeken, érdemes szakemberhez fordulni.

Szerző: Dr. Nyírádi Miklós

Forrás: Magyar Szó – Gyógykalauz