Csodavárás

Emlékszem, hogy a téli ünnepkör nálunk mindig az együttlétről, a közös programokról, közös délutáni filmezésekről, az otthon feldíszítéséről szóltak. Lehet, hogy nem volt ez minden évben pontosan így és nem alakult minden alkalommal ugyanolyan meghittre, mégis mindig örömmel vártam és sajnáltam, ha eljött a január közepe és le kellett bontanunk a karácsonyfát.

Az ajándékozás sem maradt el sohasem, s ugyan voltak nagyon nehéz éveink, mindig megleptük egymást valami aprósággal. Így volt ez egészen kicsi koromban, s így van ez a mai napig. Mert ugyan most már én is anya vagyok, még ma sem bírom ki, hogy ne csempésszek a szüleim, testvérem és családja tagjainak cipőibe egy-egy kisebb meglepetést. Nem tudok erről leszokni, és nem is akarok.

S most, hogy idén a téli ünnepkör idején másfél éves lesz a kisfiam az ajándékozás, a csodavárás még nagyobb értelmet nyert.

Az, ahogyan egy egészen kicsi gyermeknek minden csodálatos és izgalmas bennünk, felnőttekből is csodálatos dolgokat hoz elő. Az adventi koszorú gyertyáinak lángja is örömmel tölti el a gyermeket és így szép perceket okoz a szülőnek, nagyszülőnek is, akik a mindennapok feladatai és nehézségei miatt már nehezebben veszik észre milyen csodás is a világ.

S ahogyan a koszorút készítettük, olyan örömmel pucoltuk ki tegnap együtt a kiscsizmát, amiben minden nap körbejárjuk és megcsodáljuk a környéket. Kitettük az ablakba, s tágra nyílt szemekkel figyeltük mit is mesél nekünk Apa a Mikulásról…

Mesélhet arról, hogy Szent Miklós a gyermekek és a diákok védőszentje, s valószínűleg a mai, ajándékosztó püspöksüveges Mikulás előképének tartják. Az, hogy a piros ruhás mikulás december hatodikának hajnalán eljön a gyermekekhez és ha az elmúlt évben jól viselkedtek megajándékozza őket, mindössze egy évszázadra visszanyúló népszokás. A mai gyermekeknek mesélt legenda szerint a Lappföldön élő Mikulás apó felszerszámozza rénszarvasait, amik sebes vágtával felrepítik az ajándékokkal roskadásig megrakott szánkóját a felhők közé, hogy minden gyerekhez időben eljussanak a várva várt ajándékok. S ugyan nagyon sokan a Mikulást összemossák a Télapóval, ami teljesen új keletű kitalált személy, véleményem szerint a lényeg mégsem ebben rejlik, hiszen a gyermekek fantáziavilágába sok minden belefér. A fontos az, hogy higyjenek a csodákban, hogy örömmel várakozzanak, s örömüket leljék az együtt töltött időben. Így nem az a fontos, hogy Apa milyen információkat adott át a gyermeknek, hanem az, hogy azt hogyan tette, milyen saját történetet talált ki a számára és hogy másnap őszinte lelkesedéssel, együtt tudjon örülni a gyermekkel együtt, ha csizmájában ajándékot talál.

A Mikulás, a karácsony, az ünnepek a gyermek számára nem az ajándékozásról szólnak, amennyiben kialakul egy meghitt hangulat. Hiszen a gyermek is azért boldog és azért élvezi a várakozást, mert a mindennapokat az együttlét, a közös tevékenység tölti ki. Hiszen közösen zajlik ilyenkor mindaz, ami az év közbeni kapkodásban lényegét veszti. A főzés, sütés, terítés, díszítés, s talán még a takarítás is.

Mi szülők pedig nagyon is fontos ajándékot adunk át ilyenkor a gyermekünknek, hiszen megtanítjuk varázsolni, csodákban hinni, belefeledkezni egy-egy ünnepi pillanatba. S ez bizony nagyon fontos. Minél tovább hisz a gyermek a csodákban, annál jobb, s ugyan egy nap úgyis lehull a lepel, s ettől egy picit mindenki szomorú lesz, de akkor is nagy örömmel tisztítjuk majd ki a csizmát, díszítjük fel a fenyőfát és várjuk majd a csengettyűszót.

Addig azonban álmodunk és mesélünk. Csodás vidékekről, rénszarvasokról, manókról és angyalokról.

Ma reggel remélhetőleg mindenkihez ellátogatott a Mikulás. Csendben jött, titokban, senki sem látta. De a kitisztított cipőkbe apró ajándékokat csempészett. Az ajándék pedig nem más, mint figyelmesség, szeretet, odaadás, akármilyen formában is érkezzék.

Szerző: Tómó Margaréta

Magyar Szó