Június 8-a és 12-e között iratkozhatnak ki a zentai Hófehérke óvoda iskolaelőkészítősei, értesíti az érintetteket az intézmény vezetősége. Ezt ezúttal a snezanaupis@gmail.com címen tehetik meg a szülők.

A címre el kell küldeni a kitöltött formanyomtatványt, amely letölthető innen, bejelölik a kiiratkozás dátumának 2020. Június 16-át, illetve mellékelik az utolsó befizetett számlát – ami március hónapra szól.

Azok a gyermekek, akik a nyári szünet ideje alatt is járnak majd az intézménybe, augusztus végén iratkoznak majd ki, azoknak pedig, akiknek iskolába indulását elhalasztották, nem szükséges kiiratkozniuk.

Azok az érintettek, akik szociális helyzetüknél fogva, illetve azért, mert nagycsaládban élnek, felmentést kaptak az óvodai ellátás fizetése alól, csak az erről szóló végzést és a kitöltött nyomtatványt kell eljuttatniuk az intézménynek, szintén a fenn megadott e-mail címre.