Traumatikus volt az első hét a diákok és a tanárok, de a szülők számára is, nyilatkozta az N1 Televíziónak Jasna Janković, a tanügyi dolgozók szakszervezeti uniójának elnöke. Hozzátette, hogy szerencse a szerencsétlenségben, hogy a diákok és a tanárok is megismerkedtek új kommunikációs módszerekkel, de hozzátette: senki sem volt erre felkészülve.

Kiemelte, a tanároknak teljesen félre kellett tenniük az eddig megszokott módszereiket és új megoldásokat keresni, a terepről pedig különböző visszajelzések jönnek: ki jobban, ki kevésbé találta fel magát.

Az online oktatás egy része  a televízión keresztül valósul meg, továbbá Google platformokon, Viber csoportokon belül. Meg kell húzni most egy vonalat, megvizsgálni mi volt működőképes és mi nem, és azt javítani kell. A legnagyobb gond műszaki jellegű, hiszen sok tanárnak iskoláskorú gyermeke van, hány laptopnak kell akkor lennie otthon, hogy mindenki végezhesse a munkáját? – tette fel a kérdést az elnök, majd hozzátette, hogy az iskolák adják kölcsön műszaki eszközeiket a tanároknak, akik most otthonról dolgoznak.

Arról nincs információ, hogy hány diák követi a televízión a műsorokat, de annyit tudni, hogy a kisebb településeken nagy gondot okoz az internet hiánya, derült ki az interjúból.

Forrás: http://rs.n1info.com/Vesti/a581290/Jankovic-Prva-nedelja-nastave-na-daljinu-traumaticna-za-sve-uradicemo-analizu.html