A helyes fogmosás technikáját már egészen kicsi korban el kell sajátítani. Bár nem a legszórakoztatóbb elfoglaltság a gyermek életében, mégis tégy meg mindent, hogy minél vonzóbbá és érdekesebbé tedd számára a fogmosást!
Egy szép mosoly nemcsak az egészséges életmódot és egy tiszta, egészséges szájat feltételez, hanem alapja lehet gyermeked egészséges önértékelésének is. Egy régi mondás szerint egy fénykép többet mond minden szónál. Ha meglátsz egy fényképen egy gyereket, aki nem mosolyog teliszájjal, nem látszanak a fogai, mikor nevet, vagy akár nem is mer nevetni, biztos lehetsz abban, hogy az a gyerek tisztában vannak azzal, hogy a mosolyán van mit takargatnia. Akár azt, hogy szuvasak a fogai, akár azt, hogy elszíneződtek.
Ennek ellenére nagyon sok kisgyerek nem törődik a fogmosással, a csillogó mosollyal – ám egyszercsak késő lesz!
Hogyan is tanítsuk a gyerekeket, hogy egyedül mossanak fogat? És hogyan vegyük rá, hogy ők maguk igényeljék azt, hogy naponta háromszor mossanak fogat?
Néhány tanáccsal szolgálhatunk annak érdekében, hogy a fogmosás olyan egyszerű és hétköznapi rutinná váljon gyermekednél, mint maga a mosolygás. Több újszerű, kreatív módja van annak, hogy megtanítsd gyermekedet a helyes fogmosási technikára. Hogy mindez egyszerűbb legyen számodra, bemutatjuk ezeket korcsoportokra lebontva.
Fogmosás óvodás korban
Az óvodások könnyen és szívesen tanulnak meg ritmusos, rímelő versikéket. Alakítsd át a fogmosást egy kellemes, érdekes és vicces élménnyé! Taníts neki mondókákat, dalokat vagy versikéket! Magyarázd el neki, hogy kicsi bacilusok, kukacok vagy fognyűvő manócskák élnek a fogai között, akiket alaposan ki kell onnan pucolni. Keress vagy tatálálj ki te magad egy kis fogmosó-versikét, például ilyet:
Kicsi kefe fel-le-fel
A fogakon siklik.
Fokrémmel jól bekenem,
A kagylóba köpd ki.
Fogmanócska eltűnik,
Fogam fehér, szikrázik.
Először mutasd meg, te hogyan csinálod: megmosod a fogaidat fent, lent, hátul, körben az egész fogsorodat, körkörös mozdulatokkal tisztítva meg a fogakat. Ezután add a kezébe egy gyermekfogkefét, hogy próbálja meg ő is. Ha megértette, mit kell tennie, lelkesen fogja súrolni fogait fent, lent, és körbe az egész fogsorát.
Ünnepeljétek meg a sikeres önálló fogmosást tapssal, nevetéssel és hangos dicséretekkel! Engedd meg, hogy a család többi tagja is részt vegyen az “ünneplésben”, hadd mutassa meg a nagyszülőknek, testvéreknek és a többi családtagnak, milyen ügyesen meg tudja ő mosni a fogát, és milyen csillogó hófehér fogai lesznek fogmosás után.
Összefoglalva:
• örülj előre a fogmosásnak és legyen még nagyobb az örömöd a sikeres fogmosás után
• legyen a fogmosás egy vicces élmény
• kérd meg, hogy mutassa meg neked, milyen ügyesen és alaposan tudja megmosni a fogát
• emeld a fogmosást a nagyon fontos feladatok közé, dicsérd meg a gyermeket az egész család előtt: „Nézd apa, milyen ügyesen megmosta a fogát!”.
Fogmosás kisiskolás korban
A kisiskolás gyerekek körülbelül harmadik osztályos korukig mintakövetés és gyakorlás útján tanulnak. Ezért a leghatékonyabban bemutatással és ismétléssel tudod megtanítani kisiskolás gyermekedet a fogmosás helyes technikájára.
Engedd meg neki, hogy nézzen téged, hogyan mosod meg te a fogadat! Mindeközben magyarázd el neki lépésről lépésre, hogy mit és miért teszel! Használj kreatív, ötletes analógiákat: „A szájban fognyűvő manócskák élnek, akik kilyukasztják a fogakat, ezért kell őket alaposan kikefélni a szájból, a fogak közül”.
Meg fogsz lepődni, milyen könnyen ráveszed ezzel a gyerekeket, hogy fogat mossanak, sőt, igényelni fogják a rendszeres, napi többszöri fogápolást. A gyerek fogai ezáltal épek és egészségesek maradnak.
Összefoglalva:
• engedd meg neki, hogy nézzen téged fogmosás közben!
• a fogmosás minden esetben legyen egy komoly, fontos dolog
• használj kreatív hasonlatokat, vagy mesélj neki olyanokról, akik soha nem mosnak fogat!
Fogmosás iskolás korban (10-12 évesek)
Ez a korosztály a „mutasd és mondd” elv alapján tanul. Semmi sem hatékonyabb ebben a korban, mint az őszinteség. Éppen ezért mutasd meg neki, mi a következménye annak, ha valaki egyáltalán nem mos fogat, vagy nem mos rendszeresen, esetleg elég alaposan fogat.
Minden egyes alkalommal, ha a gyereket fogorvoshoz viszed, emlékeztesd arra, milyen a helyes, alapos és rendszeres fogmosás. Kérd meg a fogorvost, mutasson fényképeket olyan fogakról, fogsorokról, amik szuvasak. Magyarázd el gyermekednek, hogy ez történik akkor, „ha nem mosol fogat”. Mesélj neki az egyéb egészségügyi problémákról, amit a fogmosás hiánya okozhat. Egy sor olyan probléma merülhet fel, amelyeket a fogmosás hiánya, rendszertelensége okozhat.
Összefoglalva:
• keress az interneten olyan képeket, melyek szuvas fogakat mutatnak be, és mutasd meg őket iskolás gyermekednek
• magyarázd el neki őszintén a nem megfelelő fogmosás következményeit: fogszuvasodás, fogfájás, a fogak elvesztése, ínygyulladás és egyéb egészségügyi problémák
• minden fogorvosi ellenőrzés alkalmával nézzétek meg a szuvas fogakról, egészségtelen fogsorról készült felvételeket
• kérd meg a fogorvost, mutasson képeket, meséljen történeteket azokról a veszélyekről, aminek kiteszi magát az, aki nem mos rendszeresen és alaposan fogat!
csaladivilag.hu