Digitális világ lesz annak az új tantárgynak a neve, amely szeptembertől várja az általános iskolások első osztályos diákjait – írja a 021.rs-re hivatkozva a Szabad Magyar Szó.

Mladen Šarčević oktatási miniszter korábban azt mondta, hogy kötelezővé teszi az informatika tanulását az alsós osztályos gyerekek számára is. Az oktatási minisztérium közleménye szerint nem nő az elsősök óraszáma, mivel a tananyagból kiveszik a projektoktatást, amit egyébként nemrég vezettek be.

Az új tantárgy célja, hogy a legkisebbek is betekintést nyerjenek a digitális világba. A közlemény szerint a gyerekeknek nem a digitális eszközök neveit kell megtanulniuk, hanem a mindennapok tapasztalatait kell megosztaniuk társaikkal, például, hogyan fizetik a szülők otthonról internet segítségével a számlákat, vagy hogyan találják meg a világhálón a kellő információkat, üzletek munakidejét, időjáráselőrejelzést, vagy hogyan olvashatnak újságot.