A Szabadkai Közkórház négy alkalmazottja betegedett meg koronavírussal – közülük ketten egészségügyi dolgozók, ketten pedig a kisegítő személyzethez tartoznak. Egy várandós nőt, szintén koronavírussal a Vajdasági Klinikai Központban kezelnek, nyilatkozta szerdán dr. Gordana Krtinić, a Közkórház járványügyi szakorvosa a Yu Eco Televízió reggeli műsorában.

Az elmúlt napokban sokféle információ megjelent a sajtóban, először arról, hogy 5 fertőzött van a kórházban, majd maga Bogdan Laban polgármester nyilatkozta azt, hogy senki sem betegedett meg, egészen addig, hogy a közkórház közleményben nyilatkozott arról, hogy három betegük van. A jelenlegi állás szerint négy fertőzöttről tudnak.

A szakember elmondta, a fertőzés családi kapcsolat útján került a kórházba, a fertőzött aszimptomatikus tünetekkel rendelkezett, azonnal elkülönítették és 95 egészségügyi dolgozót teszteltek le, továbbá 13 várandós nőt és kismamát. Három orvos jelenleg is karanténban van, mert ugyan tesztjük negatív lett, fennáll a veszélye, hogy megfertőződtek. Hozzátette, pénteken jár le a 14 napos megfigyelési időszak, és amennyiben nem lesz több beteg, véget is ér ez a történet, fogalmazott.

Dr. Krtinić cáfolta továbbá, hogy egyetlen szülés előtt álló nőt átküldtek volna másik intézménybe, konkrétan Zomborba.

– Ez egyáltalán nem igaz! Egyetlen egy várandósunk sem szült az elmúlt időszakban Zomborban. Óriási kavarodást keltett ez az információ, ami miatt meg kellett nyugtatnunk a szülés előtt álló nőket, pedig nekik nem erre van szükségük. Egyetlen szülés előtt álló nőnek sem szabad ilyet átélnie. Pánikot és félelmet keltettek, miközben ezeknek a nőknek nyugalomra és biztonságra van szükségük, mondta dr Krtinić, majd hozzátette: Hogy egészen világos legyek: minden várandóst és frissen szült kismamát teszteltünk és mindannyiuk tesztje negatív lett.

Forrás: subotica.com