A szabadkai városi válságkezelő törzskar a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása végett újabb korlátozó intézkedéseket vezetett be, melyekről közleményben tájékoztatta szerkesztőségünket.
Szabadkán a város egész területén minden zárt térben kötelező szájmaszkot viselni, emellett a legalább másfél méteres távolságtartás is kötelező.
Amennyiben a másfél méteres távolságtartás nem megvalósítható, akkor zárt térben nem tartózkodhat ötnél több személy. Ezen intézkedések betartatása a zárt térben működő létesítmények feladata.
A városi törzskar arra utasította a vendéglátóipari létesítményeket, hogy tevékenységüket, amennyire lehet, kültéren, vagy kerthelyiségben végezzék. Ezen utasítás betartatásáért pedig a vendéglátók a felelősek.
A Stadion közvállalatnak a nyitott és a zárt medencében oly módon kell megszerveznie a látogatási időt, hogy egy-egy váltás nem lehet hosszabb három óránál, és ennek során csak korlátozott számú fürdőző tartózkodhat a medencében, a megfelelő óvintézkedések betartása mellett.
A parkokban, játszótereken, valamint a kültéri fitnesz-, edző-, illetve futópályákon is kötelező a szájmaszk használata, valamint a másfél méteres távolságtartás. Azoknak a személyeknek, akik közös háztartásban élnek, nem kell betartaniuk a másfél méteres távolságot.
A Suboticatrans utasforgalmi vállalatnak azt az utasítást adta a törzskar, hogy ne engedélyezze a szájmaszk nélküli utasok felszállását a tömegközlekedési eszközökre.
A válságkezelő törzskar parancsa értelmében a közvállalatoknak fokozottan gondot kell viselniük a közterületek tisztaságáról és fertőtlenítéséről.
A törzskar azt is elrendelte, hogy megmérjék a közintézményekbe belépni szándékozó polgárok testhőmérsékletét. Ezen intézmények bejárataiban pedig fertőtlenítőszereket is biztosítanak.
A szabadkai városi válságkezelő törzskar rendelete a mától van érvényben.