Az iskolának pénteken 12 óráig kell értesíteni a diákokat, a szülőket és a törvényes jogi képviselőket arról, hogy jövő héttől mely modell szerint folytatódik az oktatás – olvasható abban a szakmai utasításban, amelyet Branko Ružić oktatásügyi miniszter írt alá, s amelyet valamennyi oktatási intézménynek el is küldtek augusztus végén. A sajtóban itt-ott megjelent adatok alapján megállapítható, hogy több községben az aktív fertőzöttek száma már átlépte a modellváltáshoz szükséges számot, azonban könnyen megtörténhet, hogy a modellváltás ezekben a községekben sem történik meg, ugyanis a pénteki döntés a keddi adatok alapján születik meg, írja összefoglalójában a Szabad Magyar Szó.

Napról napra növekszik a koronavírussal fertőzöttek száma az országban: hétfőn 4103, kedden 5069, szerdán 5633, csütörtökön pedig 5831 új fertőzöttről számolt be az Egészségügyi Minisztérium a koronavírusjárvány miatt létrehozott honlapja, a covid19.rs. Ez négy nap alatt több mint 42 százalékos emelkedés, és ami aggodalomra ad okot, hogy Branislav Tiodorović csütörtökön kijelentette, a napi új fertőzöttek száma tovább növekszik majd, és el fogja érni a hétezret.

A tanévkezdés valamennyi vajdasági iskolában az I-es modell szerint kezdődött, vagyis a diákok az oktatási intézménybe járnak, ott zajlanak az órák. Augusztus utolsó napján 2981 új esetről számolt be a hivatalos honlap, az első iskolai napon 3346, szeptember 2-án 3524 teszt volt pozitív, vagyis már akkor elkezdett szépen lassan emelkedni a napi pozitív esetek száma. Vasárnap, szeptember 5-én 2800 személynek lett pozitív a tesztje, azonban hozzá kell tenni, hogy a hétvégi adatok mindig alacsonyabbak, mivel ilyenkor kevesebb tesztet végeznek. Ha viszont az arányokat figyeljük, akkor hétvégén is a teszteltek huszonöt százalékánál mutatták ki a koronavírussal való fertőzöttséget, s nagyjából ugyanez az arány figyelhető meg hétközben is, vagyis minden negyedik teszt lett pozitív.

Mivel az Oktatásügyi Minisztérium az iskolaév kezdete előtt kidolgozott egy úgy nevezett szemafor-modellt, amelynek a lényege, hogy ha a községben a 100 ezer lakosra jutó fertőzöttek száma meghaladja a 150-et, akkor az már a sárga, ha pedig 300 fölé megy, akkor a piros zónára érvényes előírásokat kell betartani. A pozitív tesztek arányát is figyelik, eszerint, ha a pozitív teszttel rendelkezők aránya meghaladja a 15 százalékot, akkor a piros, ha pedig 6 és 15 százalék között van, akkor a sárga zóna előírásait kell követni.

Hasonló a helyzet Óbecsén, ahol a Vajdasági Közegészségügyi Intézet tájékoztatása szerint szeptember 8-ai dátummal bezárólag 62 aktív esetet tartanak nyilván, és mivel a minisztérium szabályzata szerint 56 felett már a sárga zóna szerinti előírásokat kell követni, így itt is várható a modellváltás.

A kérdés már csak az, hogy a modellváltás mikor következik be. Mivel ezek a legfrisebb adatok, és pár nappal ezelőtt még alacsonyabb volt az aktív esetek száma, könnyen megtörténhet, hogy pénteken még arról értesítik a diákokat és a szülőket, hogy a jövő héten folytatódik a tantermi oktatás.

A községi vagy a városi válságtörzsnek ugyanis már kedden, vagyis szeptember 7-én el kellett küldenie az ajánlását a modellváltással kapcsolatban az illetékes iskolaigazgatóságnak, amelynek a feladata, hogy azt továbbítsa az úgy nevezett iskolai csapatnak, méghozzá legkésőbb szerdán a munkaidő végéig. Ennek a biztottságnak egy nap áll a rendelkezésére, hogy elkészítse a véleményét a javaslatról, amelyet pénteken 10 óráig kell eljuttatnia az illetékes iskolaigazgatóságnak, amelynek a feladata, hogy a véleményezést azonnal elküldje helyi válságtörzsnek. Ahogy írtuk is, az iskoláknak pénteken 12 óráig kell értesítenie a diákokat, a szülőket és a törvényes képviselőket arról, hogy hétfőtől mely modell szerint zajlik majd az oktatás.

Nagyon úgy tűnik, legalábbis a folyamatosan érkező adatok arra engednek következtetni, hogy sok községben elkerülhetetlen lesz a modellváltás, már csak az a kérdés, hogy a kedden leadott jelentéskor az aktív esetek elérték-e már a kritikus számot, vagy erre csak a következő kedden kerül sor.

Hány órára, mennyien, meddig, online vagy iskolában?

A II-es modell szerint, amelyet a sárga zónába tartozó községekben kell alkalmazni, az általános iskolák alsós tagozatai, valamint az ötödik és hatodik osztály számára marad a tantermi oktatás, a hetedikes és nyolcadikos tanulók, valamint a középiskolások esetében a kombinált oktatási modellt alkalmaznak. Az utóbbiak, vagyis hetedikeseknél, a nyolcadikosoknál és középiskolásoknál a tagozatokat két csoportra osztják, amennyiben 16 diáknál több van az osztályban. A modell szerint a tanulók egy napot töltenek az iskolában, a következő napon pedig távoktatásban vesznek részt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyik csoport hétfőn, szerdán és pénteken megy iskolába, a másik kedden és csütörtökön, a következő héten pedig fordítva. Ha az osztályban lévő tanulók száma kevesebb, mint 16 fő, az oktató-nevelő munka minden formája a csoportokra való felosztás nélkül valósul meg az iskolában.

Az alsós osztályok számára, ha 16-nál kevesebben vannak az osztályban, akkor az órák 45 percesek maradnak. Amennyiben többen vannak, akkor az osztályt két csoportra osztják, a tanórák pedig 30 percesek lesznek. Az egyik csoport 8 órától 10 óra 45 percig tartózkodik az iskolában, a másik csoportnak pedig 11 óra 15 perctől indul az oktatás.